Gazdasági életünknek egyre újabb területeire vet szemet a nálunk divatos szövetkezés. A legújabb haditerv: a mézpiac meghódítása, helyesebben elhódítása.

Az a hír járja, hogy a Hangya javaslatot terjesztett volna a kormány elé a mézértékesítés egykézrendszerű lebonyolítására. A terv az, hogy a mézet „márkáznák”, különböző illetékeket rónának rá, a belföldi mézárat felemelnék, ebből támogatnák a mézexportot!

Végeredményében, ha ez a terv valóra válna, a termelő sokkal kevesebbhez jutna, mint ma, a fogyasztó azonban többet fizetne. E gazdaságpolitikai elgondolások alapelve: mindent olcsón kapjon a külföld és mindent drágán a belföldi fogyasztó!

A falutudomány megállapította, hogy népünk rosszul táplált, felényi kalóriát fogyaszt, mint amennyire szüksége volna. Nem észszerű tehát az az újsütetű „szövetkezeti” politika, amely az ennivalót olcsón veszi el a termelőtől, de drágán juttatja a fogyasztóhoz. Legfőbb ideje volna, ha élelmiszerbödöneinket gyorsan lezárnák a sűrűn röpködő dongók elől…