A nyelv halálig ragaszkodik néhány gyerekkori szóficamhoz, a képzelet néhány ős-ismerethez. Emlékezetem óta kétfajta magyar városról tudok s barangolásaim mindig csak ezt a kezdetleges ismeretet elevenítik fel. Egyik fajtában barna cserepes, roskadt házak egy vártemplom körül gubbasztanak, a szentélybe kőgolyók fúródtak, az utcák végén zúg a fenyves. Ilyenben laktunk, ilyenbe jártunk nyári látogatóba, ilyen volt a dölyfös északi város is, hová aranyműves rokonunk szakadt.
A másik fajtáról csak Magyarország politikai földrajzában tanultam. Ezeket egy ismeretlen hatalom törvényhatóságinak nevezett rejtélyes joggal ruházta fel; volt bennük törvényszék, tanítóképezde, javítóintézet, menhely, szeszfinomító, kiterjedt gyufa-, keményítő- és posztógyártás. (Megjegyzem: minden város kitűnt a posztógyártásával.) Az említett középületeket kétféleképpen képzeltem el: a belvárosiak az Osztrák-Magyar Bank helybeli fiókjához hasonlítottak, a külvárosiak a javítóintézetünkhöz. Ilyenek is voltak.
A főtériek Alpár Ignác dús új-renaissanceát utánozták, a külvárosiak sárga osztrák kaszárnyákat. Régen tanultam a leckét, az ősi városok java elveszett közben s megmaradt a másik fajta, megmaradtak a fényes pénzügyi paloták s a központi járásbíróságok. Egyetlen valódi kivételről tudok s ez nem Sopron, mely osztrák vidékiességbe olvad, hanem Eger, amely - mint Salzburg Ausztriában - leglatinabb vidéki városunk.
Egy képzeletbeli püspökségi félkörhöz tartozik: a vonal Váradnál kezdődik, szeli Egert, Esztergomot, Veszprémet, Sümeget s Pécset. A legtöbben még az első király alapított székesegyházat. Határmenti városok voltak, közel a gyepühöz, csak akkor kerültek egy láthatatlan belső körre, mikor idegen telepesek a kárpáti irtásokon helyet csináltak új városoknak. Azontúl a határmenti külső félkörön, hágók, folyók kapujában leselkedtek a hatalmas világi városok: Brassó, Szeben, Kassa, Lőcse, Pozsony, Sopron; a belső körön sütkéreztek a szelídebb papi városok, holdfényes püspöki udvarral, lankás szőlőkkel, magyar jobbágyokkal. Talán Eger köztük a legszebb. Nevezzük magyar álmok városának.
A várbeli elpusztult település helyén bukkantam az első elvetélt magyar álom nyomára, a kiásott csúcsíves székesegyházra. Állítólag olyan széles lett volna a hajója, mint a kölni dómé, látszik is az egyik csonka oszlopkötegen, hogy szédítő boltozat alá szánták. Egy puszta falmaradványon, üveg alatt a halványan színezett kő árpádkori festményről tanuskodik. Két munkás csáklyázza a romokat: szent emlék, mondja a tudós, beomlott pince, feleli a száraz tekintet.
A templom sohasem készült el, a szándékot pedig nehéz tisztelni. Dobó az "öreg templom2 szentélyéből szeglet-tornyot formált, később a török lőszertárnak használta, pusztult, romlott itt minden, amit a katonák nem használhattak. Forduljunk el a föld alá süllyedt magyar álomtól és menjünk be a várfolyosókba.
Az erőd olasz munka, Michelangelo kortársai építették, egy olasz tudós - kicsit a honfitársainak hízelegve - Európa egyik legkülönb várépítési emlékének mondja. Negyvennégy kilométer alagút húzódik a vár alatt, ebből az északi és keleti részen föltártak körülbelül másfelet s oda török-magyar múzeumot helyeztek.
Életemben itt kerültem először szemtől-szembe ŤNyugat védpajzsávalť. Eger nagyon erős végvár volt, ravasz, elszánt szegényemberek védték, mitsem tudva arról, hogy a korabeli renaissance címkórság külföldön költői képletességgel védpajzsként s védőbástyaként tiszteli felperzselt hazájukat. A török erejét ugyan nem törtük meg, de egyedül Hungaria állt neki ellen.
Nem az a fontos, hogy védtük Európát, e kitüntetésért Bécs és Lengyelország is verseng velünk, fontos maga az ellenállás, a resistentia, mely a legeurópaibb erény. A kényszerű áldozat megindította a kortársakat: Faust polgárai, a lipcsei céhmesterek vasárnap délután a magyart dícsérve sétáltak a város kapujánál:
Nichts Bessers weiss ich mir an Sonn- und Feiertagen,
Als ein Gespräch von Krieg und Kriegsgeschrei,
Wenn hinten, weit, in der Türkei,
Die Völker aufeinander schlagen...
A pápák mindennapi gondja voltunk, mások pénzt, sok jó katonát küldtek. Ne hánytorgassuk fel hát az utódok előtt egykori kitüntető címünket, a lovagiságért lelkesedő külföldi költők ajándékát. Nékünk már nem az a fontos, hogy mit tettünk Európáért, hanem, hogy Keleten mi viselkedtünk európai módra. Civakodva, egymást árulva, fosztogatva, de a római Határon álltunk.
Mikor a nagy Oláh Miklós lett egri püspök, Dobót nevezte ki kapitánynak. A város akkor már hadszíntér. ŤEgernek régi formájából semmi sem maradt megť, írja püspökének Veráncsics Antal, Ťminden borzasztó, undok, szomorító abban, Márs fiainak szabados kitörései mindent elrútítottak. A nép annyira elhagyta magát és oly rettegésben van, hogy a holnapot sem ígéri magának.
Akármerre fordítod szemeidet, nem akad egyéb elődbe a katonáknál, rémülésnél, megbántásnál, sértegetésnél, ragadozásoknál, veszélyeknél és kétségbeesésnél." Amilyen a hely, olyan a meghívás. "Ha ide találsz Püspök jönni, méltóbban teheted fel a sisakot, mint a püspöki süveget, inkább kezedbe foghatod a kardot, mint főpásztori pálcádat, inkább öltözhetsz mell-vasba, mint palástba: mert inkább leszel tábori ember, mint Egri Püspökť.
Mikor Dobó megtudta, hogy a török a vár megvételére készül, átment a szikszói országgyűlésre és kérte a rendeket, segítenék meg Egert. A rendek azt felelték, hogy akik az egri jószágok jövedelmét élvezik, a vár védelméről is gondoskodhatnak, sőt nem is kellett volna az őrzését azoknak vállalni, akik veszély idején erejükben nem bíznak. Ebből aztán okulhatott Dobó.
Az ember a szörnyű földalatti fúrásokban eliszonyodik ősei emlékétől. Hálátlan a civilizáció, borzad a kemény elődöktől. Szörnyen elvadulhattak ezek a szegény véghelyi vitézek; Balassa Bálint, a féktelen rabló felejthetetlen versekben dícsérte életüket s ez magában rossz jel. Ki volt például Dobó? Nyalka huszárként kísérti iskolás képzeletünket, pedig kenderszakállas, egyszerű nemes volt. (Vasba öntve ma is úgy vezérel az egri piacon, mintha a Dolovai Nábob-ból pattant volna ki.)
Katonái furfangosak, találékonyak, ördögien leleményesek, mint minden félvad ember a halálveszélyben. Művelt ember megbénul ilyenkor, parancsra védekezik, ők úgy eszelték ki az önvédelmet, akár az ősemberek. Dobot helyeznek az aknafigyelőbe, a dobra borsót, amikor a borsó rezegni kezd, aknát fúr a török. Máskor egy tál vizet tesznek a nyílásba s amerről a víz hullámzik, arról közeledik a föld alatt a pogány.
Az ostrom után Eger a leghíresebb végvár, darabig ott szolgál Balassa Bálint hadnagy is.
"Tizenegy bajt egy nap vitt erős fegyverben,
Annyiszor részesült az győzelmekben."
A szörnyű ember - mert csak az irgalmas Isten tudja, milyen szörnyű volt - megbízhatatlan, szeles katona. Igaz, nemcsak vitézségen járt az esze. Losonczy Anna lakott itt ezidőben. Elérhetetlen álom, első magyar Múzsa! Egy világ omlott össze bennem, mikor megtudtam, hogy Anna két asszony volt, valóságos kétfejű Múzsa: Losonczy Anna s még egy másik! Balassa később Dobó leányát, Krisztinát vette feleségül, de a pokoli házasságból gyakran visszaszökött régi szeretőihez Egerbe.
Aztán Eger is elesett. Megromlott őrsége: belgák, németek rövid körülzárás után megkötözték a magyar parancsnokot s feladták a várat. Maga III. Mohamed szultán vonult Egerbe s tüstént megírta gáláns levelét a szűz angol királynőnek, akiről úgy hírlik, hogy daliás kalózokat tart a szolgálatában. "Midőn pedig közelébe értünk," írja a vitéz szultán, "oly megdönthetetlen várnak látszott, mint a Kaukázus hegye és a fundamentumjai nagyságra látszólag túlszárnyalták a bikát és a halat, melyeken a világ nyugszik. Falai és tornyai az égi bolygók közé nyúltak s ha a Kaukázus felséges madara, a boldog phoeni, megkísérlené fölöttük elrepülni, borzalmában a rémítő magasság miatt, elhullatná tollait és szárnyait." Nyugodtan hazudhatott, neki is így hazudtak a pasák.
Később Evlia Cselebi török utazó, aki végigportyázta a birodalmat, sokat időzött a megszállt Egerben. Szerette Ťrádiumaktívť hőforrásait; Piros almának becézte a várost. El tudom képzelni, milyen jól ment dolga, a pasával Valide szultán keramitkupolás fürdőjében áztak és csinos serdülőkkel masziroztatták magukat, aztán a medence szélén a rövidlábú, kövér török nőkért rajongtak.
Mi maradt meg a kilencven éves török uralomból? Pár meglékelt koponya, néhány törött agyagpipa, kínai mintás csészék, törmelék kályhacsempék. A magyar kályhát búzakalász, tölgylevél, a törökét tulipánt díszítette, de a kétféle mintából egyféle meleg sugárzott. Megmaradt egy teve medencecsontja is. Furcsa állatleleteket őriz a magyar föld: zsiráfok, zebrák megkövesült csontjait az évmilliós dunántúli meszes agyagban, teherhordó tevéket a történelmi földben.
Buda megvétele után egy olasz őrgróf és Koháry István, az áhítatos költő-gróf kiéheztették a várat. Eger is kitett magáért a védekezésben, nemcsak Buda. Egyik összecsapásban a költőnek Ťpogányok vérétől akkor is párolgó jobb karjátť keresztüllőtték, attól lett örökre béna, ki nyomorék aláírása helyett királyi engedéllyel azontúl pecsétnyomót használhatott. Alig kezdett népesedni a város, kitört a kuruc-harc. Rákóczi egyszer itt telelt a francia követtel, ez volt a fejedelem egyik legszebb esztendeje. Mikor végre csakugyan megbékültünk, az osztrák bizottságok alig akadtak emberi nyomokra. Magyar csak a mocsárban, lápokban lappangott, az idegen utazók farkascsordák közt nyargaltak keresztül az országon.
A magyar városok, világiak s püspökiek egyaránt kipusztultak, elzüllött lakóik nádkunyhókban, sövény közé tömött sárból összetákolt házakban, náddal, szalmával fedett fapajtákban laktak; a korabeli összeírás gyakran romladékos, lerombolt és földig lerombolt házak szerint osztályoz. Így volt ez Kassán, Kolozsvárt, Budán, így Egerben is. A püspökök székhelyükre térve olyan civilizáló munkára vállalkoztak, mint egykor a pusztai apátságok.
Eger is feltámadt, de most a vár alatt. A jámbor törökök egyrésze áttért, a papi jobbágyok ivadékai visszaszivárogtak. Heves, Borsod távoli vidékeiről is került ide szökött szolga. Így keletkeztek a Hostyák, a szőlőkapások külvárosai, hol ezentúl is a káptalan a földesúr. A belváros a németeké, a polgárjogot Ťpurgerť jognak hívják, az északi dűlőkön szerbek élnek s kereskednek már a török óta. A régi ráctemplom körüli fertály ma is Tabánra emlékeztet. Csak a budai ábrándok nélkül, itt derül ki igazán, hogy milyen visszataszító volt letarolt városrészünk!
Volt itt egy szerb pap, a rác egyházközség plébánosa, kinek a fia, a rejtélyes magyar csoda végzéséből szenvedélyesen elmagyarosodott. Mikor a család Pestre került, a fiú is felköltözött s ügyvédi jövedelméből a zsenge pesti irodalom harcosa, Szerb-utcai Ťattikai estvéinť a századeleji írók kedves házigazdája lett. Vitkovics Mihálynak hívták.
De a török-kori szerbeknek a tizennyolcadik századi hosszú békében országszerte, így Egerben is veszedelmes versenytársuk akadt. A görög. A passzarovici béke az ozmán birodalomból eredő árukra rendkívüli kedvezményt adott a török alattvalóknak s ezt a vámelőnyt a görögök arra használták fel, hogy hamisított származási bizonyítványokkal vagy hivatalnokokat vesztegetve mindenfajta árut kedvezményes vámmal hoztak be. Ők alapították a kereskedelmi kapitalizmust Magyarországon. Leszármazottaik egyrésze elmagyarosodott; egri eredetű volt az első magyar vasút pénzelője, Sina báró, egriek a Nákók, Monaszterlyk s a dzsentrivé lett Sacelláryak.
A sárkunyhós Egernél hagytuk el. A tizennyolcadik század a magyar főpapok kora s Eger élő példa rá, hogy a főurak itthon is eleget költöttek. Meddig hitegessük magunkat a mokány koholmánnyal, hogy minden pénz idegen muzsikusokra kellett? A parlagi Gvadányiak irígy-hazafias legendát költöttek mágnásaink falánk szeretőjéről, a bécsi Szirénről, felejtve, hogy a legtöbb magyar város ebben a században épült. Éppen ebben az újjáépített alsó városban találkoztam a második elvetélt magyar állammal.
Esterházy Károly, - abból a fajtából, mint a kalocsai Csáky Imre, a sümegi Biró Máté vagy a váci Migazzi - óriási palotát emeltetett egy magyar egyetemnek. Ez a püspöki líceum. Nem is tudom hirtelen, hogy a Burgon kívül van-e Bécsben ekkora palota? Hatalmas négyszög, csillagvizsgálójában Hell, a korabeli híres csillagász s a finn-magyar rokonság felfedezője jelölte ki a délkört, eszközeit Londonból hozatták.
A püspök annyi "munkaalkalmat teremtett" ezzel az építkezéssel, hogy húsz év alatt a letelepedő iparosokból egész fertály született: a mai Károlyváros. Kazinczy, akit hat Ťtriumfálisť ökör húzott be a városba, mint tankerületi felügyelő már tudta, hogy Esterházy nagyúri tudományszeretete kárbaveszett: örökre elsöpörte már azt József forradalmi iskolarendelete. A roppant líceum az ő idejében is kongott, az oktatás azóta sem tudta kitölteni a barokk keretet.
A díszterem egykorú tudománydícsérő falfestményein a díszes urak most szivettépő céltalansággal végzik jelképes mozdulataikat. Egy részük magyar ruhát visel: Bessenyei kortársa már atillában ábrázoltatta a világi tudományokat! Persze a mágnás püspökben épp úgy nem a nép eszmélt a műveltségre, mint a fiatal testőrben: mindkettőjükben szűk elit hiúsága újul fel a magyar névért.
De ahogy a Bécsbe szakadt köznemes fiút magyar sértettsége s fogyatékossági érzése jobban befolyásolta Voltairenél, úgy az egri egyházfejedelmet sem Richelieuk példája sarkallja, hanem Szent Istváné, Lajosé, Mátyásé, akik elpusztult főiskolák fájdalmas emlékével lepik meg könyvtári magányában. Esterházy nagy neve elmosódott köznemesi művelődés-tudatunkban, el kell jönni érte Egerbe, szemérmes városába, ahol a mennyezeti némajátékok résztvevői: vendéghajas magyar urak és fekete jezsuiták jelképezik a nagyúr elporladt magyar álmát.
Mert magyar volt, akárcsak a másik oldalon a felvilágosult protestáns ifjúé. De ez, mondom, jóval rejtettebb, mint a testőrök próbálgatásai, az ország akkor a köznemességgel érzett, horatiusi életeszméjükben osztozott s napjainkig leginkább a köznemesség végzett dolgairól s kísérleteiről maradt emlékünk. A főúri kísérlet Eger titka volt, néha kinyitották a dísztermet s az idegen értetlenül bámult a díszmagyaros mennyezetre.
Építésze, Fellner Jakab osztrák ember volt. Így Egerben is több nemzet műveltsége vegyült: magyar az építtető és a védelmező, előbb olasz, később jobbára német az építő. A hatalmas liceum egyik oldalán, a Kanonok-utcában rostélyos ablakú, kagylófülkés kanonok-házak húzódnak az Eger patak felé, csupa kis épület-ékszer, ahová egy választékos, gazdag katolikus szemlélődés vonult vissza.
Esterházy legnagyobb utóda Pyrker László volt, aki romantikus címmel kezdte papi pályáját: velencei patriárka volt. Ő építtette temérdek költséggel az érseki templomot. Művészének, Hild Józsefnek köszönhették a régi pestiek a szép s fájdalom, azóta szétrombolt Rakpiacot a Lánchídfőnél. Az érsek nagyon jó ember s azonfelül szorgalmas német költő volt, egyik művét az öreg Kazinczy Szent Hajdan Gyöngyei címen le is fordította.
Lett is a dologból vihar! A felszabadult új nemzedék ezt a fordítást szemeli ki céltáblának; rajtaütésük az az irodalmi nemzedékváltás első erőpróbája. A mester méltatlankodva eszmél öregségére: az ifjú céhbeliek szigora kipattintja a régóta lappangó összeesküvést. Mert ők tisztelik a fiatal Kazinczyt, a dilettáns úttörőt, de a szent öreg pártfogásából nem kérnek!
Kritikus nemzedék ez, amely kíméletlenül sietteti a leszámolást. Holott az öreg végeredményében erősebb volt náluk: szent nyomát máig sem fujták el az évek Kassáról, Egerről, Vácról, Pannonhalmáról s a Meszes csúcsáról, utirajzai színhelyéről, csontkeze igazgatja a kezünket s hatékonyabb, mint Bajza, ki féltékenyen s ifjú gőggel elzárkózott előle.
De térjünk meg Egerbe. A székesegyház közelében egy kőoroszlán búsul a mellső lábára dőlve, talapzatán eráris felírás dícséri a magyar huszárt, ki életét adta a császárért. Ez már a tizenkilencedik századi Eger, császári és királyi garnizon, hanyatló kereskedelemmel, erős katonasággal. Itt látta meg a fiát rövidre nyírva a szegény asszony, aki benézett az egri kaszárnya ablakán.
Mialatt Egerben kivirágoztak a bakanóták, az északkeleti fővonal elkanyarodott alatta. A kilencvenes években a közeli Miskolcból vasúti csomópont lett s az érseki székhely a Füzesabony-putnoki szárnyvonalra szorult. Körülbelül egy évtized mulva Miskolc, melynek a kiegyezéskor félannyi lakosa volt, mint Egernek, utolérte az ősi város lélekszámát s népességkülönbségük azóta is nő. Így járt az ország túlsó végén Sümeg, a püspöki és táblabíró város, mely a Tapolca-ukki szárnyvonalon szegényesen tengődik az egykori jobbágyfalu, ma borkereskedő központ: Tapolca mellett.
Ezek után mondani sem kell, hogy Eger régóta szegény város. Ha igaz, hogy a püspöki városok hajdan jól megzsírosodtak, mert az uradalmak jövedelmét ott költötték el, a kapitalista korban a papi földvagyontól nem lettek módosabbak; egyházi hagyomány, áhítatos életszabályok inkább lassították a gazdagodást.
Az egri boltok és műhelyek igénytelenek, kicsik, szegényesek, a mesteremberek egykori apátságok kézműves szolgáira emlékeztetnek s az ember ennyi szegénység láttán önkéntelenül arra gondol, hogy Európaszerte az egyház szabadította fel legkésőbb a jobbágyait. Egerben nincs valamirevaló kávéház, ahol - köztudomásúlag - politikai napilapokat lehet olvasni. Az egyház végzi lelki teendőit, de a városon azért ma is meglátszik, hogy a király a püspök kérésére vonta vissza szabad királyi titulusát.
Végtére az érseki udvarnak világi ügyekről is lehet véleménye, már pedig ahol udvar van, ott hagyományos műveltségen kívül intrika is van. Otromba illetlenség volna, ha protestáns létemre az egri életet erről az oldaláról is feszegetném, mégis ide kívánkozik a helybeli tréfás szájhagyomány, hogy a "papi befolyás Szent Istvántól a strand-vitáig tartott". Az pedig néhány év előtt történt.
Eger azelőtt diák- és bortermő város volt. A Mátra és a Bükk összehajlásában, szőlőtermő földön fekszik s püspökei már a tizennyolcadik században iskolavárosnak szánták. De a patriarkális diákkosztoltatás kiveszett, a diákok jórészt bennlakók, a bortermelést a monarchia felbomlása sujtotta. Hol van az idő, mikor a nagy egri ivó délvidékre vetődve az elázott bácskaiak felett Ťúj bort, új bácskaiakatť követelt? Van szőlőbirtokos, kinek Lengyelországban, Svájcban jóhangzású nevét csak a háború után ismerték meg Magyarországon, ez pedig annyit jelent, hogy be kellett érnie az elhanyagolt belföldi piaccal.
Eger amúgyis áldatlan vidéken fekszik: északi vármegyéink a megművelt földre eső országos arányuknál jóval alacsonyabb mértékben tartanak állatokat, ami a mezőgazdasági elmaradottság és mostoha állapot leginkább megfogható jele. Heves köztük is szegény megye s székhelye ráadásul egy szárnyvonal forgalmából él: Törökszentmiklós már távoli importforrás, Budapest messzeeső kiviteli terület.
A város a kettős bajban visszaemlékezett Evlia Cselebi elragadtatására s fürdővárossá változott át. Abban az időben, mikor az ország amúgyis megszédült a magyar viszonyokhoz módosított Lajos-Fülöpi jelszótól: "enrichissez vous - külföldi kölcsönökből!", Eger a magyar városok inkább hírhedt, semmint híres Speyer-kölcsönéből pompás szállodát építtetett, a vasúttól a fürdőkig új utat vezetett s az Eger patak melegforrás környékét kicsinosította. A szükség ezúttal is jó tanácsadó volt.
Eger elbűvölő toszkán völgyben fekszik, a szálló fehér étterme a fontainebleaui Hôtel de France et d'Angleterre-be illene, a strand gyógyvizéből Esterházy csillagvizsgálójára s a székesegyház tornyaira látni. A homoki henyélést s a forró zuhany-masszázst valódi műemlékek övezik! Amióta a főutcákra fúrt benzinkutak ismét régi becsületükbe helyezték a kisvárosokat, Eger megmenekült a csöndes sorvadástól. Láthatólag erélyes kezekben van, jeléül, hogy egy könnyű fuvallat is elviszi a magyar élet tekintély-fantomjait.
A szegénység négy külvárosán, a négy Hostyán látszik leginkább. Ott laknak a szőlőmunkások, a visszavándorolt püspöki meg egyéb jobbágyok ivadékai. Eger megművelt területének 28%-a szőlő s a lakosság 33.5%-a őstermeléssel foglalkozik. Nem éppen parasztváros, de azért jut hely a falusi szegénységnek. Az pedig itt is tudatlan s úrgyűlölő. Van Hostya, ahol a hat éven felüli lakosság 15-20%-a írástudatlan. Barátságtalanul, csöndes megjegyzésekkel méregetik a kaputos embert s nem olvasnak ki belőle "szociális érzést".
Egyik odavaló barátomat - tudom róla, hogy a szegényekhez húz - a kültelken megállították a legények. "Verekedni akarsz, fiam?" kérdezte a leghetykébbet, "nesze a botom, üss meg" s nyujtotta neki. A legény már nyult volna utána, de az egyik társa elkapta a karját. "Ne bántsd. Revolver van nála, azért kínálja." És azzal a nadrágoshoz fordulva: "Menjen csak békével, tekintetes úr." Hát ezt tételezik fel a városi emberről.
Este még bennem ég nyugtalan és nyugtalanító tekintetük, a nincstelen magyar szemérmes-gyűlölködő, alázatos-kihívó úrnézése, mikor Illyés Gyula Ozorai Naplójába kezdek. Hogy-hogy éppen ez került a bőröndömbe? Nem ismerem a dunántúli tájat, csak az áthatolhatatlan gyűlölet ismerős.
Változik a vidék, változatlan a szegénység s a megdöbbent magyar író írótársa szavába ütődve tanácstalanul virraszt a műemlékek tövében, amelyeket sötét, analfabéta Hostyák vesznek körül. Mennyivel erősebbek voltak az elődök! Délelőtt a múzeumban Széchenyi angol nemezkalapját nézegettem, a bélés a Tisza vízgyűjtőmedencéjét ábrázolja. Ezzel a jelképes kalappal járta be a rakoncátlan Tiszát. Biztos cél, határozott terv egy kalapbélésben! A gróf, aki folyton kísérti nyomorult életünket, gúnyosan mosolyog az ágyam szélén.
Közben a táj sütkérezik, sütteti magát a novemberi nappal. Nem is emlékszem hosszabb őszre, szebb elmúlásra, haloványabb égre. A kaptatón üres szekér zörög Noszvaj felé. Szép asszonyok laknak arra, állítólag török ivadékok. Két asszony rőzsét hoz az Egedről, meztelen lábbal járnak a szőlőkből a mélyútra hajított köveken.
Megállít egy véres szemű paraszt s dohányt kér; pipára való dohányt Hevesben! Hetven éves s félmázsa rőzsét vonszol a hegyről a leányával. Az is öregasszony. Egy kapát fennek a szőlőben, nem szól a madár, már csak az emberi szorgalom lármája hallszik. Lila-vörös hegyek mögött sötétel a Bükk, nem hull a levél, az ősz csendes lépéseinkre leskelődik, füst csavarog. Mintha az ősz minket is magához öregítene, lépten-nyomon megállok az asszonnyal a vörös levelek közt:
Ideges a farkas a gyürött erdőben.
Ideges az ember szive a mezőben:
jön valami, amit minden ért, csak ő nem.
Egyszer csak nyargalni kezd a köd, gyors pásztákban suhog a dombon. November ez, mégis csak november. Elsötétül a nap, riadtan rebbennek a verebek az elsűllyedt bokorról s a kopácsolás úgy hallszik a ködben, mintha beszögeznének valamit. Menjünk a köd után a városba! Az egyik kanonokház kapuja mögül váratlan ugatás ugraszt el. Fojtott orgonaszó szűrődik át a sötéten, századok bensőségét issza a lélek. Aztán megszólalnak a harangok.
Cs. Szabó László
