S. O. S.

A végtelen óceán úttalan útjain haladó hajók mindegyiké ott ül egy kis fülkében a marconista, fülén a fejhallgatóval, előtte, keze alatt a morsebillentyűvel és figyeli az éter hullámain jövő híreket. Hajók jelentkeznek, jelentik, hogy merre járnak, időjárásjelentéseket adnak le egymásnak, táviratokat közvetítenek s aztán egyszerre felhangzik a tenger vészjele a telefonkagylóban: Tititi-tátátá – tititi…tititi – tátátá – tititi….

Három pont, három vonás, három pont: SOS. Minden más elhallgat az éterben, csak ez a hátborzongató jel hangzik s utána a távirat szövege: „S. O. S - Hausingen 46.15 Nord 44.02 West 0230 G. I. (greenwichi idő) jéghegyre szaladt. Lék. Hajó lassan süllyed.”

Amelyik hajón a marconista felvitte a jelentést, azonnal küldi kapitányhoz. A parancsnoki hidon térképet terítenek ki, megállapítják a segítséget kérő hajó pontos helyét s akik legközelebb van hozzá, abban a percben elindulnak feléje. A marconisták izgatottan figyelik az éterhullámokat s pár perc mulva már felvesznek ilyen táviratot:

„Storland 46.24 N 43.88 W jön 24 csomóval. Két óra alatt megérkezik.” Másik hajó is jelentkezik, több helyről indul el a segítség a süllyedő hajó felé a azok a hajók, amelyek messzebb vannak, semhogy idejében oda érhessenek, a rádión keresztül kisérik figyelemmel a mentést és igyekeznek segítségére lenni a bajbakerültnek. Ha másfajta dróttalan távirat kezdődik, rögtön elnémítják, belekopogtatva:

CQT détresse, ami annyit jelent: „Hallgass! Veszély van!” Végre, órákig tartó izgalom után. mikor szerencsésen befejezték meríti munkálatokat, felhangzik a mentő hajó szabályos jelentése: CQ SOS 0800 G1 Hattsingen trafic détresse terminé. „Mindenkinek. SOS. Nyolc óra greenwichi idő. A Hansingen teése befejeződött. A feszültség feloldódik, innen is onnan is üdvözlik a mentőket s aztán újra kezdődik a rendes táviratforgalom az éterben.

Annyiszor hallunk az SOS-ről, az óceánjáró hajók vészjeléről, hogy érdemes egyszer arról beszélni, hogyan közlekednek egymással hajók a dróttalan távíró útján. Ma már nemzetközi megállapodások szabályozzák a tenger rádióforgalmát s minden nemzetiségű hajó feltétel nélkül aláveti magát ezeknek a szabályoknak.

Közvetlenül a háború előtt jött csak létre ez a megegyezés, addig bizony még harcoltak egymással a különböző rendszerű dróttalan távíró berendezések s egy Marconi-rendszerű készülékkel felszerelt hajó nem állt szóba olyannal, melyen más rendszerű rádió volt. SR1, sajnálom, ez volt mindössze, amit a marconista visszakopogtatott. Ma, ha egy állomás olyan hírt akar leadni, amire nem kér választ, például egy időjárásjelentést, akkor a CQ betűkkel kezdi:

Ez annyit jelent, hogy „mindenkinek”. Ezzel a CQ-val, kezdi akkor is, ha keresi a legközelebbi állomást és azzal akar összeköttetésbe lépni, csak ilyenkor hozzáteszi a K betűt (- . -), ami annyit jelent, hogy válaszjelentkezést is kér. A dróttalan távírás egyszerűsítésére állapították meg az úgynevezett, Q-kulcsot, mely hárombetűs csoportokból áll s mindegyik a jellegzetes Q betűvel kezdődik. A leggyakrabban előforduló közölnivalókat ezzel rendkívül leegyszerűsítették.

QRU - ez azt a kérdést jelenti, hogy „van-e számomra valami közölni valója?” Ha visszajön ez a bárom betű, QRU, de kérdőjel nélkül, ez annyit jelent, hogy nincs. Számos ilyen és egyéb, a gyakorlatban kialakult betűrövidítés nyert polgárjogot a tengeri rádióban. égzavarok. XS=légzavarok, NIL=nincs semmi közölni valóm, CW=continous wave, csillapítatlan hullám stb.

De azért mégis tudnak udvariasak is lenni a marconisták, mert ha az is a szabály, hogy mindent a legrövidebben és a legrövidebben és a leggyorsabban, mégsem mulasztják el, hogy ne szakítsanak időt egy PSE=please, kérem, vagy TU=thank you, köszönöm, vagy GE=good evening, jó estét - közbeiktatására.

Ha egy hajónak olyan híre van, mely általában érdekli a forgalmat, akkor a 600 méteres veszélyhullámhosszon leadja a biztonsági jelet, a TTT-t, (a T=egy vonás), háromszor ismételve. Például: TTT – nagy jéghegyet látunk. 2320 G1 (greenwichi idő) 46.32 N (északi szélesség) 47.10 W (nyugati hosszúság).

Ez annyit jelent, hogy 23 óra 20 perckor 46” 32’ északi szélesség és 47” 10’ nyugati hosszúség latt járva látta a hajó a jéghegyet. A többi érdekelt hajó tudomásul veszi és tovább adja, hogy mindenki vigyázhasson útjában. Komoly veszedelem esetén megszólalnak a vészjelek, melyeket azonban mindig csak a kapitány külön parancsára szabad adnia a marconistának.

Az első ilyen vészjel az XXX, mely még nem kér azonnali segítséget, csak jelzi a veszedelmet. Vannak olyan hajók, amelyen nincs álladó szolgálata a marconistának – elvégre egy ember nem tarthatja fülén a hallgatót éjjel-nappal, megszakítás nélkül, - de ezeken a hajókon olyan készülék van, mely riadót jelez, ha egymásután tizenkét vonás jele érkezik. Ezek számára tehát le szokás adni a 12 T-betűt, hogy a riasztó készülék odahívja a marconistát.

Az egységes szabályozás kora előtt. 1912-ig a vészjel nem az SOS volt. hanem a CQD, ami rövidítése az angol „come quickly danger”-nek (Jöjjetek gyorsan, veszély). Ma már a CQ nem veszélyt jelent, hanem egyszerűen körözvényt s a segítségkérésre a három pont, három vonás, három pontból álló egységes jelet használtak.

A rendes morse-ábécében a három pont S betűt, a három vonás O-t jelent s ezért bontották fel a ...---… jelet az SOS betűkre, kitalálva hozza angol nyelven a jelentést: save our souls, „mentsétek meg lelkeinket”.

Eredetileg szó sem volt arról, hogy ez legyen a segélykérés mondata, hanem minden tartalom nélkül választották a jellegzetes ...----... jelet, ami nem hasonlít más Morse-jelhez és annyira feltűnő, hogy a marconista azonnal észreveszi. Az SOS mégis annyira hozzáragadt a jelhez, hogy ma már szárazföldi dolgokban is számtalanszor használjuk a segélykérés szimbólumaként az SOS betűket.