Dr Bielick Ákos egyetemi magántanár, gyermekorvossal beszélgettünk egy aktuális problémáról: a gyermekidegességről, miről a kiváló szakorvos a következőket mondotta:

-A gyermekidegesség kétségkívül korunk egyik legnagyobb problémája főkép azért, mert bizonyos aggályosság van abban, hogy a világ előbb-utóbb a ma ideges gyermekének vezetése alá kerül. Tény, hogy soha annyi ideges gyermek nem volt, mint ma s ennek szerintem kétféle oka van. Egyik az öröklés, másik a „ragályosság.”

A szülők idegessége „átragad” a gyermekre, különösen ha - mint az ideges szülők leszármazottja - már különben is azzal a terheltséggel jött a világra, hogy az idegességre hajlamos. Az orvosi tudomány még nincs vele tisztában, hogy mi az idegesség? Nincsenek róla kémiai, anatómiai megállapításaink, csak tüneteit ismerjük. És talán az idegességet, az idegbetegséget előidéző okokat.

Ezt is csak feltételezetten, logikai következtetések alapján. Nem azokról a súlyos természetű idegességekről beszélek, melyek bizonyos betegségek következtében fajulnak súlyossá, hanem „csak az idegességről”, amit mindenki ismer. Arról az állapotról, melyben a gyermek - éppen úgy, mint az ideges felnőtt - izgékonyabb, türelmetlenebb, mint a normális egészségű ember és ami igen fontos tünet: hamarabb kifárad, elernyed s ennek ellenére is rosszul alvó, nyugtalan.

Az idegesség oka kétségkívül a kultúra, melynek szolgálatában az emberi idegek állanak. Az örökös nehéz küzdelemben az idegek túlságosan érzékenyekké válnak, mindenre egyre inkább reagálnak s a szakadatlan harcban felőrlődnek. Különösképpen áll ez a mai háborús korosztályra.

Az apákra egyrészt, akiket maga a háború - és az azután következő korszak viselt meg s a gyermekekre másrészt, akik maguk is benne élnek a túlfeszülő atmoszférában amellett, hogy ők már örökölték is az idegességre való hajlamot, illetve magát az idegességet, idegbeteg szüleiktől.

Ezért nagy problémája a mának: az ideges gyermek egyre nagyobb térhódítása. A szakorvos, akinek kezén a gyerekek egész tömege fordul meg, kénytelen megállapítani, hogy az ideges gyermek ma már szinte tüneti jelenség s arányszámuk egyre nagyobb lesz, évről-évre emelkedik.

Ennek a tünetnek megakadályozása vagy megállítása, esetleg csökkentése érdekében elsősorban a szülők, az anyák tehetnek, akik éber őrei csecsemőjük minden percének, fejlődésének. Sajnos, a legtöbb esetben maguk az anyák sincsenek tisztában: mit tegyenek, hogy gyermekeik idegessége el ne fajuljon. Sőt, igen nagy százalékban maguk az anyák teszik gyermekeiket idegbetegekké, helytelen eljárásukkal.

Ha egy gyermek rossz, nyugtalan, „szófogadatlan”, nyafogó, rendetlenkedő, erre rendszerint azt mondják: rossz nevelése van, rosszul nevelt, „vásott kölyök.” Nagyon-nagyon téves meghatározás ez, mert a szerencsétlen, rakoncátlankodó gyermek idegbeteg s idegessége az, amely a fenti tünetekben nyilatkozik meg:

- Aludj fiacskám kérleli édesanyja este a kisgyermeket, de a gyermek nem alszik, forgolódik, nyugtalan. Minden kis zajra felnyitja szemeit, ami feltétlenül az idegesség jele. Ilyen esetben sem a szigor, sem a kérelem nem használ. A leghelyesebb szabadjára engedni a dolgot, a gyermekei nem kényszeríteni alvásra sem rábeszéléssel, sem szigorral. Csináljon amit akar, ha egyáltalán nem alszik az sem baj.

Majd fog aludni, ha idegeit megnyugtatják a körülmények. Ha a gyermeket becéző suttogásokkal, simogatásokkal, ígérgetésekkel altatjuk el, mindezek a dolgok idegeire mennek, megszokják a szituációt s ha fokozást nem kapnak, még idegesebbek, még nyugtalanabbak lesznek. Nem tanácslom azt sem, hogy a gyermekeiknek meséljenek altatáskor. Szerintem ez a legidegrombolóbb valami a gyermekkel szemben. Megrontja alvását, az értelmetlen meseképek izgatják fantáziáját.

(folyt. köv.)