G. B. Shaw amerikai körútja alkalmával megtekintette az egyik kiállítás sztárját: a gépembert. Mosolyogva szemlélte a furcsa mutatványokat, majd amikor a női ruhába öltöztetett gépcsoda táncra perdült, hangosan felnevetett.

A „tökéletes amerikai görl”, a robot azóta szakadatlanul fejlődött. Ma már nemcsak táncol, hanem énekel is és egészen házias lett: söpröget, edényt mos, ajtót nyit, kiszolgál, szóval mindannak az ellenkezőjét végzi, mint amit egy mondain hölgytől várhat az ember.

A gépek fejlesztésében ott nagy amerikai mérnökök valóságos költői hevülettel vetették magukat a robot problémájának megoldására. A cél az, hogy olyan szériagyártású gépembereket állítsanak elő, amelyek minden kellemetlen is veszélyes munkát elvégeznek az ember helyett. Nem véletlen, hogy e feladatok között az első helyen a modern harcászat áll.

Megnyugtató tudat lenne a gyermekét féltő amerikai szülőnek az, hogy háború esetén maga és családja helyett a gépembereket küldhetné harcba. Páncélos testükön a golyó útja megtörik, nem sebesülnek meg, nem szenvednek, kenyerei sem kérnek, minden igényük csupán egy kis elektromosság, ami vakon hajtja őket.

A cél tehát tisztán áll a mérnökök előtt. Most már csak az a kérdés, hogy ezt valaha is elérik-e. Akik tisztában, vannak a modern harcászat kulisszái mögött történő nagymunkával, azok habozás nélkül felelhetik: már el is érték a nagy célt. A gépember nem utópia többé, hanem eleven valóság, csak éppen nem olyan alakban kelt ételre, mint amilyenre a tömeg számított.

A legutóbbi nagy hadgyakorlatokon egész sereg olyan repülőgépet láthatott a nézőközönség, amely értelmes munkát végzett, ellenfeleket lőtt le, hajókat bombázott, gyárakat gyújtott fel anélkül, hogy a gépet kormányozta volna. Láthatatlan elektromos hullámok irányították a repülő robotot, amely a legfélelmetesebb harci szerszámmá lépett elő.

Emberi alakjából egészen kivetkőzött. Nem találnánk meg e gépeken a fejet, a végtagot; a szemet és más emberi testrészeket, de ezekre nincs is szükség. A szem helyett ott van a szemnél sokkal tökéletesebb fotocella, a végtagok helyett az apró motorok egész tömege és a fej helyett a rádió, amely felfogja a küldött parancsot és a huzalok kusza tömegén át pontosan küldi tovább a parancsnak megfelelő mozgás kényszeréi.

E gépek mellett a robot, amelyik nevetésre ingerelte G. B. Shaw-t, a maga esetlen tánclépéseivel, valóságos kőkorszakbeli tökéletlenség. Tatán csak hetek kérdése és a repülő robot édestestvére megjelenik a vizen is. Nemcsak repülni, de úszni is tud és a gyilkos torpedóit közvetlen kötetből lövi az ellenség hajójának gyomrába.

Még azt sem bánja, ha ő maga is vele pusztul. A robot önfeláldozása határtalan, mert nem ismeri a félelmet. Ilyen parancsot sohasem fog kapni a rádión, tehát félelem nélkül osztja a halált még akkor is, ha darabokra szedik.

A robot azonban nagy fejlődésen ment át a békésebb munkakörökben is. Szinte hihetetlen, de amerikai gyárakban már olyan gépemberek dolgoznak, „akik” babot válogatnak. Halálos pontossággal választják ki az eléjük kerülő babszemek közül a tiszta fehéret és külön zsákokba a színes és fehér babot. Gépember teljesít szolgálatot a szivargyárakban is, a munkaszalagon eléjük kerülő szivarok közül kiválogatja az egyforma színűeket.

A sötétség beálltával gépember gyujtja fel a világítás elektromos lámpáit, majd a hajnali pirkadás beköszöntével eloltja azokat. Tolvajt fog ha kell, védi a páncélos kamrákba rejtett aranyat, kinyitja az ajtót a szálloda vendégei előtt és ezer más helyen dolgozik az ember helyett fajtája igénytelenségeivel.

Igen, a gépember álma valóra vált és ha Shaw gúnyjával akarnánk kritikát mondani róla, akkor nyugodtan megállapíthatnánk, hogy tökéletes ember a gépember… neki nincs szíve.