Beszélgetés Claude Farrére-rel, a világhírű francia íróval Japánról.

Rendkívül érdekes vendége volt néhány nappal ezelőtt - Budapestnek: Claude Farrére, a világhírű francia író, „A csata”, „Az ópium szívók”, „Ember, aki ölt” és más, egész kis könyvtárra való regények illusztris szerzője. Farrére, - aki különben angol szülőktől származik, - mint ismeretes, a francia haditengerészet tisztje volt, majd mint írótársa Pierre Loti, otthagyta a katonai pályái és író lett. Leghíresebb, regénye, a japántárgyú La balaille (A csata), amely annak idején óriási feltűnést kelteit angolellenes irányzatával és amellyet nemrég meg is filmesítették.

Mi másról is beszélgethettünk volna tehát Claude Farrére-ret, amikor felkerestük budapesti tartózkodása alatt, mint Japánról. A Felkelő Nap hazájáról. Nippon fiairól, a nekünk annyira titokzatos és ismeretlen ázsiai lélekről, arról a sárga fajról, amelyet Farrére olyan kitünően ismer és szeret. És Claude Farrére beszélt. Beszélt tele temperamentummal, hévvel, tűzzel, korát meghazudtoló fiatalos lelkesedéssel.

A lélekkel kezdte, az ázsiai lélekkel és ezt mondta: Az Indiából ezernégyszáz esztendővel ezelőtt kiszorított buddhizmus, amely Japánban is uralkodik, a tiszta lelkiséget jelenti. Európai vagy nyugati ember szemüvegén át nézve, ez maradiság. Holott éppen az ellenkezője igaz.

Ebben a misztikum határait érintő tiszta lelkiségben van az a hatalmas, szinte démoni erő, amely előbb, utóbb – ezer, kétezer év? ki tudna erre felelni? - leteperi a nyugati civilizációt, amely a tiszta lelkiség sutbadobásával az anyagiasság felsőbbrendűségét tűzte ki célul.

Nyugatnak sejtelme és fogalma sincs arról, hogy a távol Keleten - elsősorban Japánban – óriási szellemi újjászületések vihara van készülőben, amely kissé – furcsán hangzik, de így van: a buddhizmuson, a buddhizmus miszticizmusain át jut majd el az igazi kereszténységig. Ez a titokzatosság, ez a vallási téren megnyilvánuló teljes lelkiség teszi rejtélyessé és érthetetlenné nyugati ember számára a sárga faj lelki világát.

És most menjünk tovább. Hogy a japán lélek, a faját, hazáját és császárát fanatikus rajongással szerető sárga ember lelkivilágából, gondolkodásából némi ízelítőt kapjunk, emlékezzünk csak vissza arra az ismert haditényre, amely az orosz-japán háború idején. Port Artur várának bevétele volt. A vár egyik részét egy szakadék választotta el az ostromló japán seregtől. A szakadék alá volt aknázva.

Ezt a várrészt minden körülmények között el kellett foglalni, mert enélkül a vár japán kézre nem kerülhetett. Matematikai pontossággal kiszámították, hogy hétezerhatszáz emberi testből alkotott hegyen át a Japán csapatok eljuthatnak a vár faláig. De ennek a hétezerhatszáz embernek meg kell halni. Az aláaknázott területre lépni pedig egyenlő volt a halállal.

Ezt közölték a tisztekkel és a legénységgel. És hétezerhatszáz ember helyett húszezer ember jelentkezett! És a biztos halálba indult japán katonák hullahegyén ostromra mentek a többiek és Port Artur vára elesett. Ilyenre képes a sárga ember, akinek hősi halált halni a Felkelő Nap országáért a legnagyobb kitüntetés.

A japán paraszt életére terelődött a szó. És Claude Ferrére ezt mondta: - A japán parasztnak mindene a rizs. A kukoricája, a burgonyája, a kenyere... Mindene. Nem unja meg, mint ahogy a nyugati ember sem unja meg a soha a kenyeret. Különben is Japánban állítólag ezerféleképpen tudják elkészíteni a rizst.

Ez nekünk, európaiaknak az első pillanatban lehetetlennek tűnik föl, pedig ha a lisztre gondolunk, akkor már nem is látunk ebben olyan csodát. Mi minden készül a lisztből! Hányféle kenyér, sütemény, torta, tészta! Éppen úgy, mint a japánoknál a rizsből.

A japán otthonra került a sor. A lakásra. A japán lakás - mondta Claude Ferrére - tulajdonképpen egyetlen terem, amely széthúzódó papírfalakkal van részekre, illetve szobákra osztva. Ha tehát akarom, az ötszobás lakásból percek alatt csinálhatok egyetlen nagy szobát vagy egy nagy szobából öt kis szobát.

Bútor nincs. Selyem ülőpárnák hevernek a padlón: ez minden. Ezeken a párnákon ülnek az emberek, esznek, alusznak pedig azokon gyékényeken, amelyek minden japán lakás padlóját befedik. Ezekbe a finom gyékénnyel födött japán lakásokban természetesen cipőben belépni nem szabad.

Ezt még elképzelni sem lehet. Hogy azon a helyen, amelyen alusznak, esznek, laknak – cipővel járjanak, ezt - japán felfogás szerint - normális ember nem követi el. A cipőt le kell vetni, kint kell hagyni az uccán és csak harisnyában szabad belépni a házba. És ez a rendelkezés nem csupán a magánlakásokra áll, így van ez mindenütt. Színházban, szállodában, templomban is.

Claude Farrére végül Japánnak a világháborúban betöltött szerepéről beszélt még.

A világháború igazi győztese Japán - mondta. – Ez a kijelentésem kissé furcsán hangzik, mert ha fölvetődik a kérdés, a világ összeomlásának tulajdonképpen ki látta hasznát, rendszerint Amerikát szokták említeni. Ez pedig csak részben igaz. Amerika ugyan tényleg megszerezte az európai aranytartalék óriási részét, de a háborúban területének gyarapítására nem törekedett és termelése kivitelre szorul továbbra is.

Japán azonban teljesen tisztában volt azzal, hogy mit akar és a világháború alatt szerepét nagyszerűen töltötte be. Véráldozatot nem hozott, de megnövelte vagyonát. Ne felejtsük el, hogy a háború alatt Ázsiában az európai kereskedelem teljesen szünetelt. Japán tehát - ellenfél nélkül teljesen elfoglalta Anglia, Franciaország és Németország helyét.

Japán lett Ázsia kizárólagos szállítója. Mandzsuriában felügyelete alatt tartja az északkínai vasutakat, Dél-Amerikában erős versenytársa lett Amerikának. És Ázsia mellett még Európában döntő szerepet játszik. Nincs olyan nemzetközi konferencia, amelyen Japán ne szerepelne. Röviden: Európa elvesztette a háborút, Japán megnyerte!

Ezeket mondta el Tolnai Világlapjának a világhírű francia író.

Szentgyörgyi Ferenc