A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús akaratát leigázza és saját akaratát a másikra kényszerítse. Ennek a célnak elérésére évszázadok folyamán különféle hadászati módok és harcászati eljárások fejlődtek ki, hiszen a hadviselés mindenkori formája is éppen olyan fokozatos fejlődés eredménye, mint bármi más a világon.
Amikor a világháború a repülőgépet harci eszközei sorába iktatta és a béke éveinek technikája annak rohamos fejlődését elősegítette, a támadás számára új tér nyílott, a folytonos fejlődés új eszközökkel kísérletezett és azok alkalmazási lehetőségének és hatékonyságának eddig járatlan útjait egyengette .
Az ezek alapján kialakult önálló légi háború gondolata és fogalma ma még nem valóság, de nem is utópia. A fejlődés irányai annyira szerteágazók és oly sok meglepetéssel járnak, hogy ezideig sem a légi harcászat alapelvei nem kristályosodhattak ki a maguk egészében, sem eszközeinek formái és használhatóságuk módjai nem állapodhattak meg véglegesen.
Ma nincs még állam, mely teljes anyagi és műszaki felszereléssel készen állna a légi háborúra, mert egyik sem hozhat oly mérhetetlen anyagi áldozatokat, amilyeneket a folytonosan változó technikai fejlődés követel, mely holnap elavultnak jelenti ki azt, ami ma új volt.
Mindamellett a különböző államoknak minden leszerelési óhajt és törekvést megcsúfoló lázas fegyverkezése a légi erők kiépítése és a légi támadások eszközeinek fejlesztése jegyében zajlik szakadatlanul. Az alábbiakban ezeknek az eszközöknek mai anyagával, felépítésével és néhány szóval a várható hatásmódjával kívánok foglalkozni.
A légi támadások eszközei a robbanóbombák, gyujtóbombák és gázbombák. A robbanóbomba elnevezés tulajdon képen gyüjtőfogalom, mely magában foglalja a szilánkhatású, rombolóhatású és aknahatású bombákat és nem is szabatos, mert a gyujtóbombáknak és gázbombáknak is lehet robbanó töltetük, egyszerűség kedvéért azonban ezt a kifejezést megtartjuk.
Már a világháborúban használták őket, majd a meginduló technikai fejlődés nagyságukat és hatásosságukat fokozta. A 10-25 kg súlyú szilánkhatásu bombák az élő célok megsebesítésére vagy elpusztítására alkalmasak, az 50-100-300 kg súlyú rombolóbombák kisebb (raktárak, hangárok, házak stb.), az 500-1000-1800 kg súlyú aknabombák nagyobb holt célok (épülettömbök gyárak, víz-, gáz-, világítási erőműtelepek, főbb polgári és katonai hivatalok stb.) ellen használhatók.
Az Egyesült Államokban előállítottak már 1950 kg-os aknabombákat is, ezeknek magassága 4.11 m, átmérője 0.6 m, trinitrotoluol töltete 900 kg. A technikai fejlődés a bombák nagyságát még kétségtelenül nagy mértékben fogja növelni, mégis óriási méretű bombákat, melyeknek céltévesztése esetén nagy az anyagfecsérlés, csak kivételesen nagykiterjedésű fontos épülettömbök elpusztítására használhatnak.
Egyébként is a bomba súlyával nincs arányban a rombolási körzet, mely kisebb mértékben nő, mint a bombasúly, úgy hogy például 3 db 300 kg-os bomba nagyobb rombolást eredményez, mint egy 900 kg-os. Az általánosabb felfogás szerint nagyterjedelmű tömegcélok ellen a jövőben inkább nagyszámú kisebb bombát fognak használni, mint 900 vagy 1000 kg-osakat.
Különálló szilárd, zárt célok azonban előnyösebben támadhatók mammutbombákkal, főleg közepes magasságból. Ezeket a körülményeket az építmények légvédelmi célból történő megerősítésekor vagy átalakításakor, még inkább új épületek emelésekor figyelembe kell venni.
