Amikor a Nyugat egyik multévi számában beszámoltam Az ember tragédiája szegedi szabadtéri előadásáról, abból indultam ki, hogy Madách remekműve nagyon is alkalmas az ilyen nagyméretű produkcióra. Ami kifogásolni valót Bánffy Miklós gróf rendezésében találtam, azt abból vezettem le, hogy a szegedi Tragédia (ebben az esztendőben különben épúgy mint az elmultban) nem egyéb, mint egy színházi előadásnak, ezuttal a bécsi Burgszínház előadásának átplántálása szabadtérre.
Azóta Salzburgban jártam. Megáztam a Jedermann előadásánál, ponyva alatt ültem, amikor megnéztem Faustot. Most pedig újból Szegeden voltam, ahol ismét gyönyörűséget találtam Az ember tragédiájá-ban. Azaz nem egész lényemből örültem ennek a színjátéknak, inkább a hatezer néző tömeglelkének reám eső parányi része gyönyörködött a tér- és fényhatásokban, a fölvonulásokban, a színészek játékában. Ötödfél órán át nyűgözött le a szegedi Tragédia.
Most pedig meg kell másítanom régi véleményemet és azt kell mondanom, hogy Az ember tragédiája hatalmas szabadtéri rendezésben, az embertömegekre gyakorolt hatásában bizonyára óriási kulturpropaganda-eszköz, de valójában egyáltalában nem alkalmas szabadtéri művészi ábrázolásra.
Mert szabadtérre csak az a mű való, mely egységes vagy egységessé formált szintéren játszható el. Szabadtérre való a Jedermann. A salzburgi dóm előtt egyszerű emelvényen játsszák, arra hosszú asztalt hoznak, ezt kiviszik később, aztán ládát cipelnek be, azt is kiviszik, ennyi a kellék. Persze a templom is belejátszik az előadásba. Szabadtéri produkció a salzburgi Faust is, abban a külön Faust-városban, amit Reinhardt a Reitschule udvarán építtetett, olyan módon, ahogy múzeumokban látni néha középkori város-modelleket.
Jobbra fönt a templom, balra lent a borpince, valahol fölötte Margit szobája, mellette Márta háza, a középen Faust szobája, alatta a börtön, elől a kert, mellette tér, kút, szentkép, mindenütt a középkori német város sikátorai - itt játszódnak a földi élet jelenetei, egyik az egyik helyen, aztán másik a másik helyen, élesen elkülönülve egymástól, de mindig olyan szintéren, ami megvolt elejétől fogva, és a történések egymásutánjukban mégis drámai egységgé tömörülnek. Az égi jelenetek egészen fönt, a Reitschule szikláiba vájt oszlopos folyosón történnek. (Csak a Walpurgis-éj-jel van baj, ezt a városka terein, a lépcsőkön, sőt a templom előtt játszatja Reinhardt, ami talán hoffmanni, de korántsem goethei elképzelés.)
Szegeden Az ember tragédiája itt látható tizenhárom jelenetének szintere részben a háttéri vetítés megváltoztatásából, részben az állandó emelvények bedíszletezéséből keletkezik. (A vetített képek azon az óriási vászonon tűnnek fel, amely eltakarja a Fogadalmi Templom kapuját és homlokzatának nagy részét.) A díszletezés a rivaldafényszerű fényfüggöny mögött történik és eltart mindenkor öt-hat percig.
Ez persze a színpad illuziós technikája. Nem pedig a szabadtér realitásának kihasználása. Egészen egyremegy, hogy a díszletek csak jelzések-e avagy festett kulisszák.
De Az ember tragédiája még akkor sem lenne szabadtérre való, ha fel lehetne építeni egymás mellé tizenkét színét (a paradicsomon kívül történő két jelenetnek és a két Kepler-jelenetnek csak egy-egy szín kell, az ürben lejátszódó jelenet pedig szabadtéren megoldhatatlan). A drámai költemény történésének évszázezreket átfogó ideje szétfeszíti minden szabadtér valóságosságát.
A szegedi szabadtéri játékok ötletét a Dóm-tér ragyogó akusztikájának felismerése adta. Hevesi Sándor Voinovich Géza Magyar Passiójának, Hont Ferenc a Tragédiának rendezésénél még felhasználta a templom homlokzatát, annak adottságából igyekeztek hatást fejleszteni. Bánffy Miklós és Oláh Gusztáv a Tragédiánál, igen helyes művészi érzékkel, lemondanak a templomnak templomi felhasználásáról, eltakarják a kaput és a homlokzatot, csak a tornyokat vegyítik a játékba, de nem azért, mert templomtornyok, hanem mert magas építmények.
Még csak két új mozzanat szükséges ahhoz, hogy a szegedi Dóm-tér óriási kitünő színház legyen.
Ponyvát kell teríteni a tér fölé (amire amúgy is rá kell hogy kerüljön a sor, az eső miatt, mely megfoszthatja a különvonatokkal Szegedre szivattyúzott embertömegeket a testi fáradtsággal kiérdemelt gyönyörűségüktől). A színpadot pedig föl kell építeni a tér másik oldalán, szemben a templommal, hogy a közönség a Dómhoz háttal üljön.
Akkor majd nyugodtan lehet ott előadni világi színműveket és operákat is, házasságtöréssel és emberöléssel.
*
Az újszegedi uszoda partján és részben vizében játszódott le Luigi Ercole Morselli mitikus színjátéka, a Glaukos. E finom költői játékban, melynek stílusa, ahogyan a fordításból valahogyan kitetszik, D'Annunzióéra emlékeztet, nem sok történés van. A görög halászt a távolba csábítja vágya és a tritonok, meg a szírének szózata. Hajója széttör a szirten. Kirke palotájába kerül, aki nem varázsolja állattá, mert belészeret.
Kirke félistent csókol Glaukosból, de eltépi a halász otthon bújdosó fiatal kedvesének életfonalát. A félisten meghallja a leány halálos sóhaját, kitépi magát a csábító asszony karjaiból. Hazájában a parton holtan találja kedvesét, hozzákötözteti és elsüllyeszteti vele magát a tengerbe, ahonnan a most már halhatatlan boldogtalan szerelmes fájdalmas szava hallszik.
Ez sem szabadtérre való dráma. Különös rendezői idea ez a játék az újszegedi uszodában. Hegedüs Tibor tényleg a vízbe küldi a csábos szíréneket és a szakállas tritonokat. A második felvonásban gyönyörű hatást kelt Vörös Pál díszlete, Kirke palotája, ahogy mélytűzű színeivel a vízben tükröződik. A barokk-operaelőadásoknak lehettek ilyen effektusai. A film is ismeri az ilyen tükröződést, de egyelőre nem színekkel, csak fénnyel és árnyékkal, ami nem kevésbé művészi.
*
A Tragédia főszereplői a régiek. Tőkés Anna, Csortos Gyula és Lehotay Árpád alakításairól régi cikkemben írtam. Tőkés Anna megint fejlődött, ő a legjobb magyar Éva. Beregi Oszkár is játszotta néhányszor Ádámot, szép hangja jól érvényesült, pátosza a Danton-jelenetben és az utolsó színben túlságosan széles taglejtésekkel párosult. Jó fiatal színészekre bízták a kisebb szerepek nagyrészét. Szigeti Jenőre, Várkonyi Zoltánra, Gellért Endrére. Nem szabad kifelejteni Könyves Tóth Erzsi, Zátony Kálmán, Lengyel Vilmos, Sarlay Imre nevét sem. Az operai ballet közreműködése is emelte a színvonalat. Az operai emberek, Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán, Tolnay Pál, nemkülönben Kornay János világosító munkája kitünő.
A Glaukosban Beregi Oszkár, Lánczy Margit, Sugár Károly és többen fiatalok működtek közre. Meglepetés volt Tolnay Klári finom, megható pásztorlánya.
Mohácsi Jenő
