Lipótváros
A fiatalember a kereskedelem és ipar szolgálatába lépett. Homályos hivatásérzéssel indult a hivatalába, nem voltak kereskedő ősei, a városi üzlet nem szűrődött a vérébe családi izgalmakon s szívós vagyonféltésen át. Személyes tapasztalatok híján a kereskedelem és ipar azokra a szélesölű, jelképes alakokra emlékeztették, amelyek vasútépítő államférfiak szobra alatt naphosszat egy óriási vaskereket szorongatnak.
De aznap megszállta a kereskedelem különös poézise: kikötők vonultak el belső tekintete előtt, küldöncök sürögtek a képzeletében s egy láthatatlan drót híreket percegett a világ valamennyi tőzsdéjéről.
A Bálvány ucca és Erzsébet tér sarkán lépett a Lipótvárosba. Alig tett pár lépést, ódon hangulat ereszkedett rá, mintha tisztes öregek közé került volna. A túlsó oldalon egy esőverte cégtábla hirdette, hogy a házban levő első hazai nap- és esernyőgyárat 1867-ben alapították. Először jutott eszébe - s a gondolat módfelett megzavarta, - hogy 1867-ben a kiegyezésen kívül egyebet is csináltak.
Az udvarok mélyén kísérteties kútszobrok hivogattak, mint Mérimée novellájában az emberölő bronz Vénusz. Ruhájuk nyugodt redőzete, testük szelíd nyugalma elárulta, hogy ezekben az udvarokban roppant lassan mulik az idő. Itt még alighanem kívülről idézik Goethet, gondolta a fiatalember meglepetten s ha inflációról esik szó, a pénzszaporítás rémére ráolvassák Faust szavait a második részből. Vére lassúbb ütemre váltott át.
Eszébe jutott, hogy valamikor Pesten a vasgyárasok zsinóros ruhában jártak s a bérlőkből lett körszakállas bankárok Fáy Andrással beszéltek a nemzetgazdaságról. A József tér és a Szabadság tér, a Rudolf rakpart és a Vilmos császár út közti városrészben a sárga házak, síma homlokzatok, üveges erkélyek abból az időből valók, amikor az ipar vívmányait a Lánchíd módjára római formákba bujtatták. Az Ó-Lipótváros bejáratát a Tudományos Akadémia őrzi, mely szigorú egyéniségét a kimért és zárkózott üzleti negyedre is ráparancsolta.
Aztán jött csak az igazi meglepetés. A fiatalembert a főnök szobájában egy fehér egyenruhás fiatal Habsburg császár, Valero Antal kecskeszakállas spanyol arca, Appiano József lágy olasz tekintete s a rendjelkoszorúzta Falk Miksa fogadták. A hőskor alakjai. Mert a hivatalt császári pátens alapította az osztrák-magyar vám eltörlésével egyidőben. Igy tudta meg a fiatalember, hogy a kereskedelem szolgálatában nem a száguldó élet kiszolgálására, hanem egy mult századi életforma védelmére szerződött. A liberalizmus, mely a magyar kereskedelmet és ipart felnevelte, együtt öregedett a magyar Cityvel, ahol az ódon házak hűséggel őrzik az alapítási kor ízlését s emlékeit.
De a Lipótvároson az Üzlet és Igazságügy egyformán osztoznak. A két fertály közt van a Szabadság tér. Itt állt az Ujépület, amelyben közel száz éve egy vérveszteségtől halvány, körszakállas gróf a magyar mágnások felemás nyelvén kiáltott a kivezényelt katonákra: allez Jäger! Rajta vadászok! Vajjon a magyar igazságügy ezt a szörnyű erőszakot akarta kiengesztelni, mikor mind a három fellebbviteli fokával a Justizmord közelébe költözött?
A bírósági uccák olyan komorak, mint maga az igazság. Legtöbbjében sem bolt, sem magánlakás, este hat után néptelenek s az ablakok sötétek. Párizsban az Igazságügyi Palota egy szigetre húzódott, Londonban az Old Bailey sokáig zárt város volt a városban. Az emberek sehol sem férnek meg egy födél alatt az igazsággal. Vagy az igazság nem fér meg velük?
Idegenvezető sétánkat a Ferenc József téren, az egykori Rakpiacon kezdjük. Pestet Széchenyi letelepülése tette nagyvárossá, ő varázsolta a kis céh-város fölé, mely a belvárosi plébániát övezte. A téren a hídfő s a házak egyformán emlékét idézik. A Lánchíd építése alatt maga is itt lakott, ablaka a Kereskedelmi Bank helyén levő Diana-fürdőből az állványokra nyilt. A tér tulsó végén lakott a Hitel szellemének hódoló új város egyik lelke: Ullmann, a bankár. Házában, mely a mai rendőrség jobb szárnya, üléseztek a Lánchíd pénzelői. Hild, a vidékiességében is remek építész tervezte, beillesztve a világ egyik legszebb terébe.
Mert az első dunai gőzhajóval érkező idegent szebb látvány fogadta, mint a mai utast: az István király-fogadótól (mai Gyosz-ház) a Lloyd-palotáig (azóta Triesti Biztosító) egy töretlen empire házsor tükrözte szabályos ablaksorát a Várhegy mögött lemenő napban. Közepén, a Nákó-palota, melynek "lebegő hágcsóira, e remekek lengő alapjaira" a drága Toldy Ferenc csak "némi titkos borzadással" lépett, fogadta be a magyar Akadémiát. A tér jobb szögletében, az árkádos udvarral övezett Lloyd-palotában tartották délelőttönként a tőzsdét, előtte horgonyzott nyurga kürtő-kéményével a bécsi hajó. A gróf, sűrű szemöldöke mögül egyetlen pillantással lenyügözhette összes tartományait: a Tudományt, a Hitelt s a Kereskedelmet.
Az elpusztult képet emberi emlék helyett már csak Alt vízfestménysorozata őrzi.
A Tisza István uccából tetszés szerint bármelyik oldaluccába fordulunk. Ha történetesen alkonyodik, a Zrinyi ucca sarkán jobbkézre pillantva mondás nélkül megragadunk. Az ucca végén a Bazilika az enyhén kék égre rajzolódva, most veszti el földi súlyát s lebegni kezd, mint az elragadtatott Szent Bonaventura.
A Nádor és Zrinyi ucca sarkán még áll a Festetich-ház (egy ideig Phoenix Biztosító), ahová a tömeg esténként fáklyásmenettel kísérte haza a grófék szálló vendégét, Lisztet. Szemközt a Tisza palotában szállt meg pesti tartózkodásain a náluk nevelősködő Arany. Tovább sétálva, a Szabadság térre érünk. Lefoszlott galambtollak csillognak a tőzsdelépcső fölé feszített dróthálón s a gyerekek a játszótér porondján még egyszer kiformálják a szomszédos virágágyba ültetett Magyarországot.
A Szabadság tér valamikor a várostól hetedhét országra feküdt, akárcsak a Champs Elysées Párizstól. II. József itt kezdte építtetni a rengeteg Ujépületet. Senki sem tudta, hogy mit akar vele a király. Sokáig épült a homok és sártenger közepén, József közben meghalt s a pestiek törhették az eszüket, hogy minek ez a nagy épület? Ilyen emberbarát nem is szánhatta másra, minthogy ott Ťelkülönitett kicsi négyszögekben szülő-, téboly-, lelencházat és járványkórházat kössenek összeť! Aztán lett belőle, amire nyilván szánta.
Kaszárnya. Később államfogházzá alakították és itt fogadta a lelkes, naiv, öreg forradalmár pap: Czuczor Gergely a fiatal Toldy Ferencné szívet-melengető látogatásait. A Lipótvárost a Belváros után Pest legrégibb negyedét ehhez a távoleső Ujépülethez építették. Mérnökkari tisztek mérték fel, mint a délvidéki falvakat és a 18. században alapított német és francia városokat. Mert a mai József tér és az Ujépület közé kimért város Ťtervvárosť volt s Pest mai térképén is meglátszik az egykori hadimérnökök geometriája. A belvárosi templomtól a Deák Ferenc uccáig kuszáltak az uccák, onnan a Szabadság térig derékszögben találkoznak.
A lerombolt Ujépület helyét most félkörben övezik a komor pompájú polgári házak, amelyekben a lipótvárosi polgárság csüggedt harmadik nemzedéke nevelkedett. De ezt már előttem Hevesi András szépen megírta.
Dolgozik a meleg a téren, gyerünk a hűvösebb bírósági negyedbe. Borostás arcok bukkannak fel, a félrecsúszott nyakkendők s rendetlenül gombolt kabátok elárulják gazdáik ideges kezejárását. Balzac, a Markó és Szemere ucca sarkán lesben állva tovább szőhetné regényeit a névtelen pervesztes alakokról.
A bíróságoktól hamarosan a Lipótváros háborúelőtti végéhez, a Lipót körútra érünk. Itt áll a hires Vaudeville-színház, maga is milleniumi alapítás, mely egy fejlődő, jómódú városrészt mulattatott francia és franciás darabokkal. Egy burzsoá Pest nevetett a burzsoá Párizson. Délelőtt a színészbejáró előtti padon szélesnyílású szimplagallérban sütkéreztek a színészek, a fiatal Fészek Club tagjai. Multkoriban láttam egy fényképüket. Hegedüs Gyula Varsányi Irén mellett ül, Tanay a pad túlsó végén mosolyog s a lábukhoz vetődik Szerémi Zoltán zömök árnyéka. Azóta egész város nőtt a színház mögött. A sütkérezők s az árnyék pedig elmentek.
Cs. Szabó László
