Színházi bemutatók

A szerep élteti a színészt. Olyan korokban, mikor megvannak a jó színészek, de kevés a drámai mondanivaló, egyre fontosabbá válik a színész munkája s a színdarab inkább csak alkalom, sőt gyakran csak ürügy arra, hogy a színész megmutassa képességeit minden oldalról, a lehető legteljesebben. Ilyenkor a dráma nem önmagáért van, hanem a szerepért s ezen át a színészért. A legmagasabb fokon, a világ nagy drámaíróinál a két követelmény, az írói és színészi, összhangban van, a drámailag kevésbé termékeny korokban a színdarab a színészek szolgálatába áll s a költőé helyett a színész művészi mondanivalója lép előtérbe. Ma ilyen korban élünk.

*

Zilahy Lajos új színműve, Az utolsó szerep, az író eddig legérettebb és formailag is legegyenletesebb színpadi munkája szemmel láthatóan azzal készült, hogy a főszereplő színésznőnek alkalmakat adjon képességeinek mennél több oldalú, lehetőleg teljes bemutatására. Ez a színésznő ezúttal Bajor Gizi. Látjuk őt mint diadala tetőpontján álló színésznőt, amint a premier tapsai közben belép öltözőjébe, összevész szerelmesével és váratlanul szívattak rohanja meg.

Látjuk aztán a nagy orvos rendelőszobájában mint pácienst, majd saját anyjának maszkirozva, amint megtudja, hogy a szívbaja már csak rövid éveket enged neki az életből s ezeket is csak akkor, ha izgalmaktól óvakodva, csöndes nyugalomban, öregek módjára él. Látjuk aztán szürke parókával, botra támaszkodva az eldugott penzióban, amint próbálja azt a csöndes, nyugalmas életet élni, a szerelem és a pálya izgalmait elkerülve, de az élet izgalmai, szenvedély és halál ide is utána jönnek és megzavarják békéjét; látjuk, amint az élet zajlásától megrendülve eldobja a szürke parókát és visszaindul az életbe, de a visszafelé vezető út első lépésénél örökre megállítja a funkciót megtagadó szíve.

Színésznő nem is kívánhat többfazettájú szerepet - megvan benne jóformán minden, ami egy nő életében fontos és nagy dolog lehet és minden, amit Bajor Gizi játszani tud. Az ő halk, finom lényéhez van hangszerelve minden szó, nincsenek hangos kitörések, az egész a szomorú mosolyú melancholia levegőjében folyik le.

Nem lázad fel sorsa kegyetlensége ellen, megadja magát neki, nem harcol életéért, hiába is harcolna, megalkuszik vele, amíg rá nem jön, hogy a fél-élet fél-halált jelent és halkan, vergődés és sikoltás nélkül lépi át az élet határvonalát. Bajor Gizi játéka mind betölti ezt a változatos keretet színészi élettel, amikor kettős szerepet játszik, akkor is igaz és őszinte, művészetének hajlékonysága, kifejező eszközeinek gazdagsága élettel tölti be a szinpadot.

A művésznő játékának csaknem teljesen sikerül elfödni a tulajdonképpeni akció hiányát, azt, hogy sorsát tőle független, külső motívumok határozzák meg s egyetlen saját elhatározása is, hogy elhagyja a penziót és visszatér régebbi életébe, környezeti hatások eredménye, amely nem szükségszerűen következik be. A környezetnek ezt a hatását színpadon majdnem lehetetlen teljesen érzékeltetni, közbe kell lépni az író önkényének is. Itt derül ki, hogy a koncepció nem természeténél fogva drámai. A motívumok erős összefogása helyett szétbontásukra kényszerül az író, apró jelenetekben mutatja be az élet fokozatos beáramlását a penzió csöndjébe s nem látjuk egész meggyőzően azt, amit látnunk kellene: hogy az élet elől elbújni nem lehet.

Bajor Gizié mellett vannak jó kisebb szerepek is a darabban. Ódry Árpád bölcs és jó orvosa, Uray Tivadar féltékeny szerelmese, Sugár Károly beteg szerelmű penzió-vendége, Pethes Sándor penzió-tulajdonosa és Vaszary Piroska öregkisasszonya mind találnak alkalmat egy-egy kis jelenetben egy-két jellemző vonás eljátszására. Ezek közül erős relieffel emelkedik ki Ódry és Sugár játéka, két valódi karakterkép. Ódry mint rendező is kitünő munkát végzett.

*

Bernstein megtanulta a modern psychologiát. Reménység című drámájának motiválásában az emberi indulatok olyan pontjait érinti, amelyeket az a francia dráma, melyen ő Európa legzajosabb sikerű drámaírójává nevelkedett fel, még nem birt felfedezni. Az anyai érzés visszáját viszi ki a szinpadra, azt a bonyolult érzelmi állapotot, melynél fogva az anya haraggal és gyűlölettel fordul leánya ellen.

Ebben az indulatban szerepel az életet mohón élvezni akaró s az öregedés ellen kétségbeesetten küzdő asszony tudatalatti ellenérzése a fiatalság ellen, de a főmotívum az, hogy az övével ellentétes gondolkodású leány erkölcsi fölénye ellen kénytelen szüntelenül védekezni. A leány komoly, becsületes természet s úgy áll léha és felületes anyja előtt, mint a folytonos lekiismeretfurdalás. Idegesítő személy a házban s mikor elhódítja anyjával egyvágású nővére udvarlóját, kitör az elfojtott harag.

A szereplők két élesen elválasztott pártra oszlanak; az egyik párton a komolyak és becsületesek: a leány, rezignált, halk szavú mostohaapja és az erélyes és céltudatos vőlegény, a másikon az anya egyedül, mert a másik lánya nem vesz részt az összeütközésben. A végén természetesen az előbbi párt győzedelmeskedik, az anya kénytelen visszavonulni és ezenfelül még a fiatalságától is elbúcsúzni és leszámolni a minden asszony végzetével, a klimaktériummal. Bernstein ebbe a gondolatsorba beillesztett még egy ma divatos és mindenütt rokonszenves gondolatot: a szüleinél komolyabb és értékesebb ifjúság elgondolását, amivel nyilván a közvéleménynek akar kedveskedni.

Az új psychologiai képet a régi, kipróbált technikai eszközökkel hozza színre, a motivumokat biztos színpadi hatású jelenet-csúcsokban élezi ki s a második felvonás nagy vihar-jelenetében összefogja az addig elindított hatáslehetőségeket, hogy az utolsó felvonásban összegezhessen mindent. Kitünő szerepeket épít fel, különösen az anya és a mostohaapa szerepét. Az előbbiben Tőkés Anna mutatja meg pályájának legjobb játékát; tökéletesen ábrázolja az asszonyt, aki a leányában az öregség ellen harcol; az utóbbiban Somlay Artur nemes, leegyszerűsített játéka bizonyitja, hogy van még igazi stílus a Vígszínház szinpadán.

*

Egy ember állandóan részeg és állandóan ott van a szinpadon, holott a cselekvényben semmi része sincs. Ő a lábatlankodó, tántorog, bukdácsol, bolondokat beszél, jobbra-balra pofoz, úgy tesz, mintha ő volna a főszemély, mindenbe beleokvetetlenkedik, pedig nem csinál semmit - nyilvánvaló, hogy nem is az őse, hanem közvetlenül az apja a cirkuszi bohóc, aki úgy tesz, mintha segítene a manegeben, holott csak útban áll és legfőbb humor-eszköze a pofon, amit ad vagy kap.

Ezt a részeg fiut mesterien játssza Páger Antal Királyhegyi Pál A becsület nem szégyen című bohóságában, a részegség komikumának teljes kiaknázásával, egy pillanatra sem lépve át a burleszknek azt a határát, ahol az már ízléstelenné válna. Ami sikere a darabnak van, sőt ahogy a darab egyáltalán megbocsátható, azt csak neki lehet köszönni és Pártosnak, aki egy gangszert játszik, maszkban, beszédben igazán jól, a groteszket végsőkig kihasználva.

A darab műfaját a szerző Amerikából hozta át, ott szeretik ezt a knock-about komikumot, amikor a szinház még szorosan tartja a rokonságot a cirkusszal és a színész még felerészben bohóc. Ebben a műfajban nincs a szinpadon lehetetlenség, a tudatos komédiázás öncél, szöveg, játék, minden csak arra való, hogy röhögést fakasszon. Kritizálni csak egyféle szempontból lehet: a helyzetei és figurái elég alkalmasak-e a nézőtér megkacagtatására. Az adott esetben csak azt felelhetjük, hogy néha igen, néha nem. A Belvárosi Szinház kipróbálta, hogy a színészei alkalmasak-e erre a feje tetejére állított komédiázásra s az eredmény a színészek javára szól.

*

Minden idők legnagyobb besúgójáról és rendőrkémjéről, az orosz Azevről adnak elő a Magyar Szinházban úgynevezett izgalmas színdarabot s ezzel a háború előtti orosz forradalmi mozgalmak a ponyvára kerültek. A színlap két orosz nevet mond szerzőül - Oszip Vronkov és Pavel Rourke - de olyan darab ez, mintha nem volna szerzője, teljesen személytelen, mintha automatikusan forogna bizonyos szinpadi konvenciók golyós csapágyain. Nyoma sincs annak, hogy valaki, egy író-féle gondolkozott, próbálta volna kideríteni, mi vitte rá Azevet, hogy egyszerre kémkedjen az ochrana és a forradalmárok javára s elárulja azokat is, akik legközelebb állottak hozzá s azokat is, akik pénzelték.

A színdarab nem más, mint a kortörténetben adott tények mechanikus regisztrálása, színpadi jelenetekre osztása a legközelebb kézügybe eső technikai eszközökkel, hogy szó nincs benne, ami lélekből jönne és lélekbe igyekezne. Még a szerepei is csak "figurin"-ek; Azev szerepe, mellyel Törzs Jenő hősies küzdelmet folytat, körvonalazatlan, nincs tartása, a többieknek szavaik vannak. de nincs arcuk, A szinészek buzgón és tehetséggel igyekeznek. Hevesi Sándor mint fordító és mint rendező is megtett minden lehetőt. Mindenki jó munkát végzett, kivéve a szerzőket.

*

Kezdődik azzal, hogy a hevesvérű ifjú megpofozza az apát s végződik azzal, hogy elveszi a lányát. Ami közben történik az csupa angyalian jó embernek megható és mosolyogni való dolga: az öreg hivatalnok, aki a pofoztatás után felháborodottan otthagyja a hivatalt, hogy másnap megalázottan visszasompolyogjon, a pofozó ifjú, aki szánja-bánja mit tett, a tágszerelmű irodakisasszony, aki megsiratja a felpofozott öreget, a cégfőnök, aki keblére öleli előbb a jó öreget, azután az irodakisasszonyt, a jókedvü leány, aki egyre-kettőre magába szédíti a hevesvérű ifjút, a zsörtölődő anya, aki kéjjel szekundál a készülő frigyhez - mindenki csókolni való és mindenki meg is csókol mindenkit, a legtöbben persze az irodakisasszonyt. Annak rendje és módja szerinti kispolgári vígjáték Hunyady Sándor darabja, melyet a Vigszínház a Pesti Színház pici helyiségében ad elő.

Ha egy-két ponton kissé többet is ad a szentimentális mézből, mint amennyi jó az ínynek, ízléssel van gondolva, kellemesen végigcsinálva, technikailag csaknem hibátlan és ami a fődolog: valódi, eleven alakok mozognak benne. Az iroda atmoszférája enyhe karrikaturájával hiteles, a polgári lakás ebédlőjében szinte érezni a múlt ebédek szagát, ami mindig benne szokott lenni az ilyen szobákban.

S az alakok kitünően játszhatók, a színészek jól vannak összeválogatva, mind azt csinálhatja, amit legjobban tud. Elsősorban Kabos Gyula, akinek specialitása az olyan tragikómikus alakok, mint ez az öreg könyvelő, - minden mozdulata él, meg lehet hatódni tőle és egyidejűleg mulatni rajta. Azután Gombaszögi Ella, aki nem is játssza az alakot, hanem az ő maga s a többiek is mind: Sitkey Irén, pályája legjobb szerepében, Muráti Lili, Rádai Imre és a bájos öreg Vágóné. Tarnai Ernő, a rendező is tett annyit a darab sikeréért, mint a színészek.