Bölöni György könyve
A könyv címén nem akadunk fenn. Elvégre, ha külön nem jelzi is a címben, azért minden írónak azt kell hinnie - akár a vak-rákok szerelmi életéről számol be, akár egy szolíd világbéke megteremtésének módozatairól beszél - hogy az ő könyve: az igazi. A bokrosan, sőt burjánzóan szaporodó Ady-irodalom területén meg éppenséggel megszokhattuk, hogy minden könyv kihangsúlyozottan is azt hirdeti magáról, hogy ő az igazság egyetlen és kízárólagos forrása. Arról nem is szólván, hogy az Ady-élet bizonyos szakaszait egyesek zártkutatmánynak szeretik tekinteni.
A Bölöni könyve Ady párizsi életére vonatkozóan valóban alapos okokkal jegyezheti be magának a zártkutatmányi jogot, mert kétségtelen, hogy erről az életszakaszról maga Léda asszony sem lehetett Bölöninél informáltabb. Mindenesetre az én Ady-biográfiám szűkszavú párizsi kereteit a Bölöni könyve tartalommal, színnel, hangulattal - s ami ennél több: rendkívüli sok és érdekes adattal - tölti ki. E tekintetben a könyv egyedűlállóan értékes, s még azon sem akadunk fenn, hogy jó negyedrészében az Itóka (Bölöniné) párizsi életéről s nem is mindig Adyval kapcsolatos levelezéséről kapunk benne hosszas és olykor unalmas beszámolót.
A testes kötetnek gazdag képanyaga is van. Egyrészük érdekes, nagyobb részük Karinthy halhatatlan Urania-paródiáját juttatja az ember eszébe. Ime néhány képcím: "Akiket Ady olvasott" (Baudelaire, Rimbaud, Verlaine, Maeterlinck, Lorrain, Renard, Rictus stb. stb. portréi); "Párisba eljött egy legény..." (az őszi parkban két (!) székre ülve cigarettázik egy fiatal ember); "Ady Párisa" (Anatole France otthonában, mellette Itóka és I. Broussoni; "Érsekújvárt cigányzenekar és Rákóczi-induló fogadta Ady Endre gyorsvonatát is, mint minden halandóét" (a kép: az érsekújvári állomás, előtérben a cigánybanda) és így tovább.
Mindez nem árt sokat a könyvnek; a baj másutt, másban van. Bölöni nem elégszik meg azzal - amire elsőrangúan és egyedűl kvalifikált - hogy Ady párizsi életének hű és alapos krónikása legyen, hanem az a hite: ő reá várt a feladat (egy kis könyvtárnyi Ady-irodalom után!) megmutatni hogy eddig még mindenki hamis képet formált Adyról, az emberről, a költőről és politikusról. Ez akkor is veszedelmes hit, ha valaki idebent él Magyarországon, s viszonylag kiegyensúlyozott lélekkel nézi az utolsó háromévtized magyar eseményeit. Az emigráns-psziché azonban kívételesen alkalmatlan reá, hogy a dolgok, események fölé kerülhessen az író. S ott a másik veszedelem: az emigránsnak minden írása akaratlanul is - politikai önigazolás. Bölöni György is ezt teszi: Adyval és Adyn keresztül akarja leninizmusát indokolni és igazolni.
A dolog, persze, nehezen megy. Adyból nem lehet - hiában is akarná valaki - gutgesinnt költőt, embert és politikust csinálni. Forradalmisága nem is vitás. De ez a forradalmiság nem Leninhez - még csak Marxhoz sem - igazodik. Jó helyen tapogatózik Bölöni, amikor a lecsúszott bocskoros-nemest nyomozza Adyban és forradalmiságában, mert Ady forradalmi attitüdjének gyökere valóban idenyúlik vissza. De reménytelen a kísérlete, amidőn azt szeretné elhitetni, hogy Ady Endre - ha életben marad - Kún Béla oldalán helyezkedik el Bölöni Györggyel együttesen.
Az emigráns-psziché, érthető dolog ez, mindig indulatokkal dolgozik, s elfogulatlan nem tud lenni. Bölöni sem tudhat. A könyvben szereplők közül 4-5-en kapják meg tőle ezt a szép jelzőt: tiszta szellemű. Véletlenség-e, hogy csupán olyanok, akik a proletárdiktatúrában szerepet vittek? Nem mondja ugyan ki expressis verbis, de érezteti, hogy jó véleménnyel csak arról van, aki emigrált Magyarországból, vagy akit orosz hadifogollyal cserélt ki a szovjet, - esetleg akit a bíróság felakasztatott. Viszont, aki magyar területen él, az legalább is gyanus az ő szemében. Természetesen: szigorú ítéletet mond a "Nyugat"-ról is, s külön-külön megkapja a rossz kalkulust Babits, Fenyő, Schöpflin, Móricz, sőt Hatvany és Ignotus is.
Mindez nem ronthatja le a könyv azon részének kiváló értékét, amely Ady Endre párizsi életétől pontos és részletes adatokat közöl, s a valamikor megirandó végleges Ady-biográfia összeállítója nagyon hálás lehet majd Bölöninek a pepecselő gonddal megrajzolt párizsi miliőért. Bölöni nyílván többet akart ennél, de adott helyzete s programmossága már eleve meggátolta abban, hogy az igazi Ady képét megrajzolhassa. Akik az ő könyvéből akarják megismerni Adyt, azok számára jó volna a kötet fedelére rányomatni a figyelmeztetést: Vigyázat!! Propaganda mű!
Hogy el ne felejtsem: Bölöni György, régi jó barátom és konskolárisom, - akivel 1919 szeptemberében zavartalan barátságunk negyedszázados fordulóját ültük meg a román megszállás alatt levő Debrecenben - könyvének összes szereplői közül rólam van a legrosszabb véleménnyel. Szigorú vádjai nem aggasztanak felettébb, mert ha ismerős olvassa őket, mindjárt kontrollálhatja is. De egy vádjával szemben tanácstalanul és reménytelenül állok szemben. Amikor ugyanis már minden rosszat elmondott rólam Bölöni György, végül azt is megállapítja, hogy - nem vagyok szép ember. E ponton t. i. az ismerősök kontrollja sem segíthet rajtam.
(Debrecen)
