A nemzetközi konjunkturakutató intézet érdekes adatokat tesz közzé a létfenntartási indexszámoknak elmult három évi alakulásáról az egyes államokban. Az adatok szerint az egyetlen állam Európában a Németbirodalom, amelyben az indexszám az 1933. évi 120%-kal szemben (a számitás alapjául az 1913. évi nivó szolgál) 1935-ig 125%-ra emelkedett, amely drágulás legnagyobbrészt az élelmezési cikkekre esik.
Az összes többi államokban az 1933. évi helyzettel szemben lényeges csökkenés következett be és pedig nemcsak a deflációs politikát követő államokban, mint Franciaországban 107%-ról 100%-ra, Olaszországban 122%-ról 109%-ra, hanem azokban az államokban is, amelyek letérve az aranyalapról, vagy egyáltalán nem, vagy csak mérsékeltebb mérvben alkalmazták a deflációs politikát.
Ami Magyarországot illeti, ugy a közzétett adatok szerint a megélhetési index 67-ről 57%-ra, az élelmezési cikkek indexszáma 57-ről 49%-ra csökkent, az aranyérték alapján számitva.
Öt európai államban a megélhetés még mindig drágább, mint a háboru előtti években volt: Németországban 123%, Hollandiában 132%, Svájcban 127%, Olaszországban 109% és Franciaországban 100% (az 1933. évi 107%-kal szemben), mig Csehországban az 1933. évi 100%-ról 84%-ra esett vissza.
Az indexszámok alakulásából azt a következtetést mindenesetre levonhatjuk, hogy a megélhetés az összes államokban olcsóbbodott, még ott is, ahol az nem a defláció következménye volt. Egyedül Németország képez kivételt, ahol az speciális okokra vezethető vissza. Téves volna azonban ebből arra a megállapitásra jutni, mintha ezzel az illető országokban a megélhetés az indexszámok csökkenésének arányában könnyebbé vált és a lakosság helyzete javult volna.
Az egyes cikkek más és más fontossággal birnak a fogyasztóra nézve, tehát a jövedelemnek más és más hányadát emésztik fel. Nem elegendő az sem, ha a lakbéreket az egyéb szükségletektől elkülönitjük, mert az utóbbiak között is minden egyes cikknek más és más jelentősége van. Igy mást jelent a ruházati, mást az élelmezési cikkek árváltozása és elképzelhető, hogy az egyik cikknél bekövetkező árcsökkenés és a másiknál beállott áremelkedés annál az árunál következett be, amelyre a fogyasztó jövedelmének nagyobb részét kénytelen forditani.
Ennek a nyilvánvalóan hamis számitási módszernek kiküszöbölésére szolgálna az ugynevezett mérlegelt indexszám, amely az egyes szükségleti cikkek árváltozásait jelentőségükhöz képest kalkulálja. Ez azonban csak részben változtat a helyzeten. Az egyes társadalmi osztályokban a különböző szükségleti cikkek más és más szerepet töltenek be és azokra általános megállapitásokat tenni nem lehet. Az alacsonyabb osztályok kiadásai között aránylagosan sokkal nagyobb szerepet játszik az élelmiszerek, mint más egyéb cikkek ára, a szerényebb viszonyok közt élő polgároknál a lakbérnek van igen nagy fontossága, a jobbsoruaknál az elsőrendü szükségleteken kivül, mint élelmezés és lakbér, az egyéb árak alakulása is nagy befolyással van az életstandardra.
De még ha sikerülne is egy oly indexszámot találni, amely ténylegesen mérvadó lenne, abból sem lehetne semmiféle következtetést levonni a megélhetésre nézve. Mert nem egyedül az árnivótól függ valamely ország lakosságának jóléte, hanem függ a kereseti viszonyoktól is. Hiába csökkent a megélhetési index, ha a keresetek, jövedelmek még nagyobb arányban mentek vissza, viszont ha a keresetek, munkabérek emelkednek, ugy emelkedő árak mellett is javul a helyzet.
Ezért tartjuk szükségesnek reámutatni arra, hogy akármily módon is állitjuk fel az indexszámokat, abból csak egyoldalu, hamis képet nyerhetünk, különösen a mai viszonyok között, amikor maga az áralakulás nem természetes, hanem azt számtalan mellékkörülmény irányitja.
