Newyork, junius
Ebben az ideges és izgatott atmoszférában, amelyet a Supreme Court váratlan döntése teremtett, ebben a zajló zürzavarban és káoszban, amely az N. R. A. drámai összeomlása nyomán kialakult, próbáljunk nyugodtan és logikusan felelni arra a kérdésre, amely e percben egész Amerikát izgatja: mi lesz most?
Mi lesz most, hogy a Legfelsőbb Bíróság összetörte a roosevelti gazdasági program egész hátgerincét, lehetetlenné tette az ujjápitési politika folytatását azon a vágányon, amelyen két és fél óta futott és egy csapással megsemmisitette mindazokat az eredményeket, amelyeket az elnök a gazdasági élet ujjászervezése terén elért? Szembeszáll-e Roosevelt a biróság döntésével, alkotmányreformmal felel-e az itéletre, vagy meghajlik a legfőbb alkotmányos fórum előtt és igyekszik megmenteni a New Deal romjaiból annyit, amennyit lehetséges?
A válasz ezekre a kérdésekre nem egészen egyszerü. Kétségtelen, hogy a New Deal viharos történetének első fejezete véget ért, de hogy a második fejezetet miféle formában inditja utjára Roosevelt, azt e pillanatban a Fehér Házhoz legközelebb álló személyiségek se tudják pontosan.
Uj és sorsterhes döntések előtt áll az egész amerikai gazdasági élet és akármiféle formában próbál is uj életre kelni a New Deal, bizonyos, hogy az Egyesült Államok egész gazdasági rendszere sulyos megrázkódtatásokon megy keresztül.
A helyzet kulcsa kétségkivül maga a birói döntés, amely a valóságban egészen máskép hangzik, mint ahogyan azt az amerikai viszonyokkal nem egészen ismerős európai sajtó értelmezte. A biróság nem azt állapitotta meg, hogy az elnöknek, vagy a kormánynak nincs joga az üzleti élet szabadságába beavatkozni, hanem azt, hogy az ipar és kereskedelem problémáinak szabályozása nem tartozik a kongresszus hatáskörébe, hanem belső ügye az Uniót alkotó negyvennyolc államnak.
A kongresszus tehát kivételes hatalmat sem adhat az elnöknek az ilyen problémák megoldására; a munkaidő, a munkabérek, a munkaadó és a munkás jogviszonyainak szabályozása az egyes államok szuverén joga. Bizonyos, hogy az amerikai alkotmány ortodox értelmezése ezt a döntést követelte meg, – de az elnök is, az egész politikai élet is bizonyosra vették, hogy a Supreme Court az alkotmány liberálisabb értelmezésével lehetővé fogja tenni a Roosevelt által megkezdett munka folytatását és nem fog felidézni egy olyan krizist, amelynek a mértéke ma még beláthatatlan. A birói döntés ugyanis nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az egész alap, amelyen az Egyesült Államok gazdasági élete az utolsó két évben felépült, egyszerüen összeomlott.
Megszüntek a munkakodexek, amelyek munkaidőt és a bérminimumot szabályozták; feloszlóban van a nagyfontosságu Agricultural Adjustment Administration, amely a mezőgazdasági termelést érintette és a farmerek helyzetén segitett; érvényüket veszitették a munkásvédő és szociális törvények, amelyeket az utolsó két évben hoztak; az uj rend helyébe uj rendetlenség lépett, káosz, idegesség és egy ujabb krach a newyorki tőzsdén.
A legsulyosabb helyzet elé állitotta az uj éra az amerikai munkásságot, amely nem hajlandó egyszerüen belenyugodni abba, hogy a munkakodexek hatályon kivül helyezésével visszasüllyedjen oda, ahol a New Deal előtt állott. Hat nappal a Supreme Court döntése után megkezdődött a hatalmas sztrájkoknak az a végtelen sora, amely egész bizonyosan állandó jelensége lesz a New Deal első és második fejezete közötti átmeneti korszaknak. A csomagolómunkások és a vasuti munkások egy része máris sztrájkol, junius 17-én sztrájkba lép 460.000 bányász, akiknek a kollektiv bérszerződése lejár és példájukat követni fogják mindazok a munkások, akiknek a munkakodexekben kiharcolt magasabb munkabérét nem fogják többé fizetni a munkaadók, miután nem tartanak többé a Kék Sas karmaitól. A bérleszállitás számos iparágban máris bekövetkezett – ha egyelőre elszigetelten is.
A legjellemzőbb az uj helyzetre az, hogy a szükségleti cikkek ára negyvennyolc óra alatt leszállott és ez a legsulyosabb csapás, amely a roosevelti gazdaságpolitikát érte. Roosevelt és társai előtt legelsősorban az a cél lebegett, hogy az általános árszintet emelni kell: ezt a célt szolgálta a dollár értékének csökkentése épp ugy, mint a magasabb munkabérek kiharcolása. Abban a pillanatban, amikor a Supreme Court kimondotta az N. R. A. intézkedéseinek törvénytelenségét, a spekuláció leszámitolta az olcsóbb munkabéreket, az olcsóbb termelést és negyvennyolc óra alatt tizenöt-husz százalékkal estek az árak.
A washingtoni kormány abba a szánalmas helyzetbe került, hogy a dollárértékelés amugy sem jelentékeny eredményeit is veszélyeztetve látja: még azt az árszintet sem tudja tartani, amit a dollár leértékelésével sikerült elérnie.
Az uj helyzetet azonban – és ez a legjellemzőbb a teljesen kaotikus szituációra – kedvetlenül és idegesen fogadja az a nagyipar is, amely az első pillanatban ujjongva köszöntötte a „törhetetlen individualizmus” győzelmét a „roosevelti államszocializmus” fölött. Elméletben az üzlet számára bizonyosan előnyösebb az a tökéletes szabadság, amely a New Deal előtt volt Amerikában, mint a National Recovery Administration a maga munkakodexeivel, szociális intézkedéseivel, bérminimumával és a hirhedt 7A paragrafussal, amely a munkássággal való kollektiv tárgyalást kötelezővé tette. Viszont az uj – illetőleg régi – helyzet előnyeit teljesen illuzórikussá teszi a bizonytalanság, a sztrájkveszély, a tőke fokozott visszahuzódása a vállalkozástól és annak a magasabb erkölcsi standardnek a letöredezése, amit a New Deal egész iparágakra kötelezővé tett.
A New Deal lehetetlenné tette a tisztességtelen versenyt, a munkakodexek hatályon kivül helyezése utat nyit egy uj olcsósági versenynek, amit a kis, obskurus és lelkiismeretlen vállalkozó sokkal jobban bir, mint a hatalmas vállalatok, amelyek valamennyire mégis a nyilvánosság ellenőrzése alatt állnak. „Egy kis esőért könyörögtünk”, - mondotta a minap a newyorki kereskedelmi kamara elnöke, „de amit kaptunk: pusztitó felhőszakadás”.
A „big business” annyira kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben, hogy maga igyekszik rendet teremteni az átmeneti időre és immár önként vesz át bizonyos roosevelti intézkedéseket, amelyekkel szemben még csak egy évvel ezelőtt késhegyre menő harcot folytatott a kormánnyal és az NRA-vel. Jellemző, hogy alig néhány nappal a Supreme Court döntése után, Mr. Sibley, az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájának az elnöke, nyilatkozatot küldött a lapoknak, amelyben kijelentette, hogy dacára az NRA megszünésének, a Kamara igyekezni fog rávenni tagjait, hogy a megszünt munkakodexekből vegyék át a következő intézkedéseket:
1. Tilos a gyermekek alkalmazása az üzemekben.
2. Meg kell állapitani a munkabér minimumát és a munkahét óráinak maximumát.
3. El kell ismerni a munkásságnak azt a jogát, hogy kollektiv szerződéseket kössön.
Mindez azonban nem tölti ki azt a légüres teret, amelyet az NRA megszüntetése teremtett és nem vet véget a New Deal bukása által teremtett bizonytalanságnak. A kormány sulyos helyzetben van és nehezen talál kivezető utat a krizisből.
