Irta Kabakovics József dr. fővárosi törvényhatósági bizottsági tag

Az idei aratás a hirek szerint jónak igérkezik.
De hogy ez mennyire az aszfalt „aratása”, mennyire kevéssé hat ki a nagyvárosi polgárság legelemibb létkérdéseire, annak világos bizonysága az idei gyümölcspiac hihetetlen magas árnivója. Hosszu évek óta nem láttunk már olyan árakat, aminőket még a legszimplább „parasztgyümölcsért”, a ribizliért is elkérnek a termelők. Aki csak kevéssé is otthonos a biologia legelemibb kérdéseiben – s a világháboru táplálkozási zavarai óta minden gondolkodó embernek tisztába kellett ezekkel a problémákkal jönnie – az tudni fogja, mit jelent ez a gyümölcsdrágaság a nagyváros vitamin-ellátása tekintetében. S az avitaminózis – ezt tapasztalt szociálbiologusok már tisztán látják – egy-egy elvetélt forradalom magvait hordja magában.

Ilyenformán a most összeült törvényhatóságnak nem lehet sürgősebb feladata, minthogy a közelgő tél eljövendő nyomoruságának máris elébe vágjon s a kellő időben ejtsen meg minden intézkedést, amellyel Budapest munkátalan százezreit – nem is annyira segélyhez, mint inkább – munkához juttasson. S ezen a téren tudvalevőleg a legsulyosabb probléma mindenkor a „white collar man”-ek, a „fehérgalléros”, nálunk ugynevezett szellemi szükségmunkások foglalkoztatásának kérdése.

Mert a szociális elégedetlenségnek tudvalevőleg mindenkor a középosztály lecsuszottjai nyujtják a legalkalmasabb táptalajt. Ők azok, akiknek szava és példája a legintenzivebben hat a tömegekre s egyben az ő agitatórikus képességük szolgáltatja a legkedvezőbb csomópontokat is a tömeghangulatok felgyürüzésére.

A szellemi szükségmunkások alkalmazása ugyan az utóbbi években nálunk is – bár némi immel-ámmal – keresztülment a törvényhatósági bizottságban, de valljuk be, hogy az e téren meghozott intézkedéseknek inkább csak olyan tessék-lássék jellege s főként inkább pártpolitikai mellékize volt. Nyilvánvalóan nem értették át a pártok s azok vezetői, minő mélyebb szociális jelentősége van éppen az önhibájukon kivül elnyomorodott intellektuellek munkához juttatásának, s mennyire szükséges itt egy erőteljesebb, központibb elgondolása és kidolgozása ennek a „fehérgalléros” problémának.

Tudatosan használjuk ezt az amerikai „fehérgalléros” (white collar) kifejezést, mert La Guardia, Newyork polgármestere, tudatos munkával kapcsolta be a közsegélyezésnek nagy müvébe ezt a külön problémát: a leromlott középosztálybeliek munkához juttatását és pedig nem kőtöréssel, – mint ahogy nálunk, sajnos, ilyesmi is előfordult, hogy uriembert ilyenfajta közmunkára rendelték ki, – hanem ugy, hogy minden szellemi munkást a maga képességének megfelelő helyre tudott állitani.