Asszonyokat nem engedtek be a tárgyalási terembe – Hock múló rosszulléte a vádirat ismertetése közben – Négy vád ellen védekezik azzal, hogy mindenkor pacifista volt. – Ülve mondja el védekezését, mert nem tud sokáig állni.
Töreky elnök megbélyegzi a szemenszedett hazugságokkal operáló „hazafiság”-ot.
(Saját tudósítónktól.)
A törvényszék Palotájának környékén és bent az épületben csak néhány rendőr jelenléte hívja fel a járókelők figyelmét arra, hogy ismét úgynevezett „nagy tárgyalás” folyik a büntetőtörvényszéken.
Hock Jánosnak, a Nemzeti Tanács volt elnökének bűnügyében tűzött ki mára főtárgyalást a Töreky-tanács.
Reggel 9 órakor alig pár ember lézeng még a másodikemeleti úgynevezett „Töreky-terem” folyosóján és csak lassan szállingózik egy pár érdeklődő, akiket aztán kétszeres rendőri igazoltatás után engednek be a túlfűtött terembe.
Percek telnek el, amíg egy-egy újabb jelentkező akad, bár az elnökség minden előkészületet megtett arra, hogy a várható nagy érdeklődésre való tekintettel a közönség elhelyezkedése simán mehessen végbe. Az elnöki emelvény előtt hosszú asztalok vannak az újságírók számára. Az utánuk következő padsor törvényszéki bírák és ügyészek számára van fenntartva és az elkerített padsorokban a tárgyalást hallgató közönsége foglal helyet.
Lassan, lassan kezd megtelni a terem és a belépőnek rögtön feltűnik, hogy ellentétben más tárgyalásokkal, egyetlen nőt sem lehet látni a közönség körében. Rövidesen kiderül ennek az oka is. Nem mintha a hölgytársadalom nem mutatna érdeklődést Hock János ügye iránt, mert meglehetősen sokan jöttek el, elegáns, bundás csinos hölgyek, azonban a szolgálatot teljesítő rendőrfelügyelő udvariasan közölte velük, hogy a kapott utasításhoz képest, nem bocsáthat be nőket a tárgyalóterembe.
Érdekes és feltűnő az is, hogy a tárgyalás iránt öreg urak érdeklődnek.
Valamennyi hallgatónak ősz a haja, vagy legalább is őszbecsavarodott. Úgy látszik, az öregebb korosztályokat, melyek annakidején még virágjában és népszerűsége tetőpontján ismerték Hock Jánost, jobban érdekli a plébánosnak ez a sorsáért megvívandó csatája, mint a fiatal generációt.
Az egyik padban foglal helyet Köhler lazarista rendfőnök is több pappal együtt és még néhány detektív.
Negyed tíz óra előtt néhány perccel érkezik meg a szereplő személyek közül elsőnek Nagy Vince dr. Hock János védője.
Kísérője két, papírba csomagolt üveget hoz utána és ezeket leteszi a védői pulpitusra. Rövidesen kiderül, hogy az üvegekben ásványvíz van. Nagy Vince az utóbbi napokban rendkívül meg van hűlve és most, hogy félig gyógyultan hagyta el lakását, minden óvintézkedést megtett.
Hock a vádlottak padján.
A teremben csend és nyugalom van. A jelenlévők halkan beszélgetnek egymással. Sehol semmi izgalom. Amikor kb. 10 óra tájban megnyílik a terem ajtaja és belép Hock János fogházőreivel, szinte alig kelt feltűnést.
Hock János vastag botra támaszkodva, nehéz, vontatott léptekkel halad a vádlottak padja felé.
Közben észreveszi Nagy Vincét. Védője leszáll az emelvényről és a plébános elé siet. Hock János vastag, húsos ajka széles mosolyra húzódik, odamegy védőjéhez és néhány szót vált vele. A vádlottak padja előtt aztán leteszi botját, prémes télikabátját leveti és leül.
Mellette helyezkedik el a fogházőr.
Hock János szétnéz a közönség sorai közt. Felfedez egy-egy ismerőst és balkezével barátságosan int. Aztán kissé összeborzong. Még érzi a folyosói hideget. Gyorsan a zsebébe nyúl. Két papírzacskó kerül elő és Hock élvezettel hámozza ki belőlük a tartalmukat. Az egyikben malátacukorka, a másikban cukrozott narancsszelet van. Egy darabig nézegeti a két csomagot, láthatóan gondolkozik, melyiket kezdje és azután a narancsszelet mellett dönt.
Arca újból derül, kezeit pedig összedörzsöli és hátrafordul, védőjével kezd beszélgetni.
Az „aggastyán” megfiatalodik
Most, hogy ülve látja az ember, egyáltalán nem kelti azt az öreg, rokkant aggastyán benyomását, mint akkor, amikor botjára támaszkodva, nehézkesen belépett a terembe. Nem is látszik rajta a hetvennégy esztendő, vidám, jókedélyű, testi és lelki erejének teljes birtokában lévő öregúr benyomását kelti.
- Ugyebár, - mondja védőjének – szabad jegyzeteimet is használni, majd ha védőbeszédemre kerül a sor és egyet-mást kifejeltek.
Védője természetesen megnyugtatja, hogy jegyzeteket készíthet és azokból idézhet is, mert a bíróság egyáltalán nem fogja megakadályozni védelme előterjesztésében.
Nagy megelégedéssel hallja Nagy Vince felvilágosítását, lábait egymásra veti, előveszi feketekeretes pápaszemét és vidáman lóbázza jobbra-balra.
Megérkezik az ügyész.
Közben megérkezik Tegeger László dr. királyi ügyész és elfoglalja a számára fenntartott helyet. Rögtön utána Patay István dr., a büntetőtörvényszék másodelnöke lép a terembe több bíró és ügyész társaságában. A törvényszék másodelnöke az ügyész mellett foglal helyet.
Most már teljesen tele van a terem, anélkül, hogy a zsúfoltság legkisebb jele mutatkoznék. Ellenben kellemetlenül kezdi éreztetni hatását a két hatalmas túlfűtött kályha: a teremben már szinte kibírhatatlan a hőség. Az altiszt erre kinyitja a terem folyosói ajtaját, majd a másikat is, amely egy balkonra vezet, hogy a kereszthuzat enyhítsen a fülledt melegen.
Pár pillanat múlva Hock János, aki éppen a kereszthuzat irányában ül, felkapja a fejét, kezével végigdörzsöli és idegesen fordul hátra. Nagy Vince védő észreveszi, hogy a plébánost kellemetlenül érinti a huzat, maga siet oda és csukja be a balkonra nyíló ajtót.
Bevonul az ítélőtanács.
Néhány perccel 10 óra után bevonul az ítélőtanács Töreky Géza elnökkel az élén. Őt követik Méhes Ignác és Paulay Gyula törvényszéki bírák, mint a tanács tagjai. Mindenki feláll, Hock János is botjára támaszkodva, meghajtja a fejét.
A fogházőr az elnöki emelvény elé áll és vigyázz-állásban jelenti:
- Méltóságos elnök úr, alázattal jelentem, hogy előállítottam a tárgyalásra Hock János vádlottat. Alázatosan jelentem azt is, hogy a vádlott bot nélkül nem tud járni és azért hozta magával a botot.
Hock János elmondja a személyi adatait.
Megnyitom a tárgyalást, - hangzik Töreky elnök szava. – Tárgyalni fogjuk a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen több rendbeli bűntettel vádolt Hock János ügyét.
Mindenki újból helyet foglal, csak Hock János marad állva az elnöki emelvény előtt.
Mindenekelőtt személyi viszonyaira vonatkozólag hallgatja ki őt Töreky elnök.
Hock János nyugodtan, jól érthető hangon elmondja, hogy 1859. december 31-én született Devecserben, apja Hock Károly, anyja Hallwoz Flóra, római katolikus vallású.
Mi volt önnek a foglalkozása? – kérdi az elnök.
Hock János egy pillanatra hallgat aztán ezeket mondja:
Én római katolikus pap vagyok, kérem, plébános.
Katona, ugye-e bár, nem volt?
De igen, kérem, voltam. Tábori lelkész voltam, besoroztak, de csapatnál sohasem szolgáltam.
Aztán elmondja, hogy theológiát végzett és büntetlen előéletű.
Hock ülve védekezhet.
Az elnök felszólítja, hogy foglaljon helyet. Hock János azonban mielőtt leülne, ezeket mondja:
Kérem, méltóságos elnök úr, tessék megengedni, hogy ülve terjeszthessem elő védekezésemet, mert nehezemre esik állni.
Rendben van, - szól az elnök és utasítja az altisztet, hogy egy széket hozzon, hogy Hock János szemtől-szembe ülhessen az elnöki emelvénnyel.
Nem rendelnek ki hites gyorsírót.
Nagy Vince dr. állt fel ezután és kérte: engedje meg a törvényszék, hogy hites gyorsírót alkalmazzon Márki Zay Lajos országgyűlési gyorsirodai tanácsos személyében. A gyorsíró írásban jelentette ki neki, hogy nem kéri díjának az előlegezését és az utólagos anyagi elintézést rábízza a védelemre.
Töreky elnök erre közölte a védővel a törvényszék határozatát, mely szerint gyorsírót nem rendel ki, mert azt feleslegesnek találja. Kijelentette azonban, hogy semmi kifogása nincs a törvényszéknek az ellen, hogy a védő gyorsírót kérjen fel a tárgyalás menetének pontos feljegyzésére.
Ezután Töreky elnök bejelentette, hogy Hock János ellen négy rendbeli, a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló bűntett címén emelt mindenekelőtt vádat a királyi ügyészség.
Az első vádpont.
Az első vádpont a bécsi Magyar Ujság 1922 augusztus 22-iki számában „A magyar katonai diktatúra álparlamentarizmusa és az igazi parlamentarizmus szükségessége. Előterjesztés az interparlamentáris konferencia tagjaihoz. Irta Károlyi Mihály, Hock János, Jászi Oszkár
Szemida Pál című közlemény miatt vádolja Hock Jánost, mert annak valótlan tartalma alkalmas arra, hogy sértse a magyar nemzet és magyar állam tekintélyét és megbecsülését.
Ezt az írást francia, olasz és német nyelvre is lefordították és eljuttatták az interparlamentáris konferencia összes tagjához. Ruthy Kornél úr, törvényszéki titkár hozzákezdett az inkriminált terjedelmes közlemény felolvasásához, amely tendenciózus beállításban festi a forradalmak utáni magyar közállapotokat.
A közlemény hemzseg a különböző frázisoktól, lépten-nyomon hangoztatja a mendemondákat, amelyek akkoriban a magyar kormányzattal és a magyar politikai helyzettel kapcsolatban az emigráció körében szájra keltek, utal a memorandum többek között arra, hogy a parlament igyekezett a való életet összhangba hozni a törvényes állapottal és ezzel kapcsolatban gúnyos hangon említi meg, hogy a törvényhozás ebből a célból csakhamar behozta a botbüntetést, visszaállította a céhrendszert és törvényesítette a gethot.
Hock János a cikk ismertetése közben felteszi pápaszemét, kezébe ceruzát vesz és nagy figyelemmel ellenőrzi a nála lévő vádirat másodpéldányából a felolvasást.
A cikk a továbbiakban azt a valótlan állítást kockáztatja meg, hogy az egyetemre való felvételt katonatisztekből és diákokból álló bizottságok vizsgálták annak idején felül, foglalkozik a választójog kérdéseivel is, amelyről azt mondja, hogy oktrojált választójog és annak a felfogásnak ad kifejezést, hogy az új parlament a nagybirtokosok képviselete. Kirívó színekkel rajzolta meg az úgynevezett intermási rendszert, sötét portrét fest arról az időszakról, amikor az Erzsébetvárosi Kör elleni bombamerénylet történt és azt állítja, hogy Magyarország a Habsburg restauráció törekvések tűzfészke, valóságos középpontja.
Hock János arca eltorzul
Hock Jánost kezdi már fárasztani a dolog, idegesen teszi le a vádiratot, aztán lassan előrehajol és mereven maga elé néz. Pár pillanat múlva arca egészen elvörösödik, nyakán kidagadnak az erek és jobb kezében valóságos vitustáncot jár a fekete keretes pápaszem.
Már-már közfeltűnést kelt furcsa magatartása és szinte attól lehet tartani, hogy rosszul lett, mikor aztán Hock János újra láthatóan magához tér, arca visszanyeri tojássárga színét, hátradől és behunyja szemeit.
A törvényszéki titkár végül befejezi a hosszú memorandum ismertetését és ekkor az elnök megkérdezi Hock Jánostól:
- Megértette, kérem, hogy mivel van vádolva! Bűnösnek érzi magát?
- Igen, megértettem, - válaszolta határozott hangon Hock János. - Bűnösnek azonban nem érzem magam.
- Tessék tehát érdemben előadni védekezését.
- Méltóságos elnök úr, - kezdi Hock János, - a cikket valóban aláírtam, de mielőtt védekezésemet részletesen előterjeszteném, előre szeretném bocsátani, hogy én világéletemben ismert pacifista voltam. 1887-ben, amikor bekerültem a parlamentbe, első beszédem pacifista-beszéd volt. Hangoztattam, nemcsak, mint politikus, hanem, mint pap, hogy az Isten a vasat nem azért adta az emberiségnek, hogy azt a testvérek egymás szívébe mártsák, hanem azért, hogy abból az emberek ekét kovácsoljanak.
„Papi szavamra és lelkiismeretemre állítom….”
Ezután részletesebben bizonyítja pacifista voltát, majd hirtelen elragadja a hév:
- Méltóságos elnök úr, - folytatja hangosabban és kezével az előtte álló fakorlátot ütögeti, - én kizárólag azért jöttem haza Budapestre, hogy itt a független magyar bíróság előtt tisztázzam szerepemet és magamat.
- Papi szavamra és lelkiismeretemre állítom, hogy teljes őszinteséggel kívánok itt mindent elmondani, semmit el nem hallgatni és kérem önöket, hogy a bíróság tekintélyével és súlyával járuljon hozzá a való helyzet megállapításához.
- Ön részt vett ennek az iratnak az előkészítésében?
- Nem vettem részt.
- De olvasta? – kérdi az elnök.
- Igen, olvastam.
- Tehát hozzájárult, - állapítja meg az elnök és koppant a ceruzájával az asztalon. – Ha valaki valamit elolvas és aláírja, az azt jelenti, hogy hozzájárult. Honnan szedték az adatokat ehhez a cikkhez? – kérdi tovább az elnök.
- Én nem tudom, ezeket az adatokat én nem is ismerem - mondja Hock János.
- Önnek abban a korszakban való megnyilvánulásaival arra kell következtetnem, - folytatja Töreky elnök, - hogy ennek az előterjesztésnek a hangja egészen megfelelt az ön akkori mentalitásának.
Szemenszedett valótlanságok – hazafiasságból?
- Méltóságos uram, - válaszolja elcsukló hangon Hock János, - 1922-ben volt ez, akkor a helyzet egészen más volt. Az akkori emigráció és az itthoni hatalom között feszült volt a viszony, hogy úgy mondjam: harc volt köztük. Nem tudtuk, hogy a két irányzat közül melyik fog érvényesülni. Amikor 1922-ben ezt az előterjesztést közölték velem, én azt a szolidaritás nevében írtam alá. De én akkoriban száz cikket írtam a Bécsi Magyar Ujságba, amelyek szinte tüzeltek a hazafiságtól.
- De hogyha a hazaszeretet vezette volna önöket, - vág közbe Töreky elnök, - akkor sem lett volna szabad ezeket a dolgokat megírni és nyilvánosságra hozni, még ha igazak is lettek volna. De szemenszedett valótlanságokat összehordani nem lehet hazafiságból.
- Nem tudom elképzelni azt az észjárást, - folytatja kemény hangon az elnök, - hogy valaki ezzel akarjon használni hazájának. Önök szemenszedett valótlanságokat hordtak össze, sárba rántották az országot, az új embereket, az ország új vezetőit, az ország fejét, a kormányzó urat, mindezt csak azért, hogy elhitessék: Itt nincs jogrend és jogrend csak akkor lesz, ha visszahozzák az októberi forradalom embereit. Minthogy önök ezt nem tudták a saját erejükből megcsinálni, a külföld segítségét kérték.
- Méltóságos elnök uram, én erre soha nem gondoltam, - vág közbe Hock János.
- Én nem is mondom, - jelenti ki Töreky elnök, - hogy hadsereget kértek, de valamilyen nyomást akartak gyakorolni az országra a külföld révén.
Hock János előredől, a birói korlátra támaszkodik és halk szinte magyarázó hangon adja elő védekezését.
Akkor és most!
- Kérem, egészen más helyzet volt akkor. Egészen más viszonyok közt íródott ez a cikk. Kijelentem, hogy most ilyen tartamú cikket nem engednék a nevem alatt közölni. Az én bűnöm csak az volt, hogy nem úgy gondolkodtam, mint az itthon hatalmon lévők. Ma már magam is belátom, hogy Magyarországnak egységes összeforrásra van szüksége és ezért jöttem haza. Nincs más célom, - folytatja elcsukló hangon, - mint hogy együtt éljek honfitársaimmal…..Kijelentem, hogy ezt az előterjesztést nem én szerkesztettem, de aláírtam. Szívemből sajnálom ezt és ma már
nem tenném. - Ez az én bűnöm, ez az én hibám és ezért a felelősséget viselem is.
A Bécsi Magyar Ujság szelleme
- Hogy megismerjük a Bécsi Magyar Ujság mentalitását, - szólt az elnök, - ismertetek az akkori lappéldányból néhány szemelvényt.
Töreky elnök ezután néhány magyargyalázó cikket olvas fel, amelyeket nem Hock János ír, nincsenek is vád tárgyává téve, de izzó gyűlölettel írnak a magyarságról és a magyarországi kormányrendszerről.
- De ezek nem tartoznak a memorandumhoz, - szól közbe Hock János.
- Nem, nem, - válaszolja Töreky elnök, - de a Bécsi Magyar Ujság szellemét világítják meg.
Nagy Vince védő most semmiségi panaszt jelent be a Bécsi Magyar Ujság szemelvényeinek felolvasása miatt.
Az elnök leinti a védőt.
Most Nagy Vince védő emelkedik szólásra.
- Tiszteletteljes előterjesztésem lenne….
- Majd később, - szakítja félbe az elnök, - tessék helyet foglalni és ne tessék engem zavarni.
- De én most akarok tiltakozni az ellen, - feleli Nagy Vince, - hogy olyan cikket olvassanak fel, amelyek nem tartoznak sem a vád, sem a védelem előterjesztéséhez.
Töreky elnök ingerülten rászól Nagy Vincére:
- Tessék leülni, majd akkor tegye meg előterjesztését, a védő úr, ha én azt megengedem.
Ezután áttér a bíróság a második vádpontra.
- Ez a cikk „Ujévi beköszöntő” címen jelent meg a Bécsi Magyar Ujságban Hock János aláírásával. Fehéruralomról, a Horthy-rendszer bukásáról szól és arra buzdítja az emigránsokat, hogy ne csak a külföldet, hanem az elszakított részek magyarságát is informálják az itthoni eseményekről. A kormányzó személyéről igenis éles hangon emlékezik meg a cikk.
Ezután Hock Jánoshoz fordult az elnök:
Ismerte ön ezeket a cikkeket?
Hock János határozott hangon válaszolt:
Második vádpont: Ujévi beköszöntő.
- Nem! Ezeket az éretlenségeket, piszkos dolgokat én sem nem írtam, sem nem olvastam. Az én cikkeimben ilyesmik nincsenek.
- Mi a megjegyzése erre a cikkre? – kérdi az elnök.
- Igen, én értem ezt a cikket, - kezdi halk hangon Hock János.- A stílusom és az eszmejárásom megfelel azoknak az eszméknek, amelyek abban a cikkben foglaltatnak. De a cikk magában véve egy újévi ünnepi cikk, amelyben én, az én keresztény felfogásomnak adtam kifejezést és rámutattam, hogy nem tartható fenn semmiféle erőszakos rend, csak egy bizonyos ideig. Ez volt a gondolata a cikknek. Ha az összbenyomást méltóztatik tekinteni, csak egy kifogás lehet: hogy a kormányzó úr személyét méltatlanul támadtam meg.
„Alázatosan meghajlok a kormányzó tekintélye előtt”
- Azóta – és itt felemeli hangját és szinte harsogva folytatja – azóta én ezt már jóvá tettem. Magának a kormányzó úrnak írtam. Megírtam neki, hogy én ezt a támadást intéztem ellene és azt szívből sajnálom és bánom, mert azóta már Magyarország rendjét és alkotmányát is biztosítva látom, most már nincsenek itt kilengések. A mostani meggyőződésem pedig az, hogy alázatosan meghajolok Magyarország kormányzójának tekintélye előtt és kijelentem, hogy alávetem magamat annak az uralomnak, amelyet az ország többsége az ő személyében inaugurált.
Hadjárat az elszakított országrészeken
- A cikkekből az derül ki, hogy önök nemcsak a külföldet akarják felvilágosítani, hanem ezeket a vádakat az elszakított országrészekben is terjeszteni, szóval a hadjáratot az elszakított országrészeken is folytatni akarták. Hivatkozhatik ön itt is a hazafias érzéseire? Nem tudom, miféle hazafiasság, hogy az elszakított magyarokkal meggyűlöltették ezt az országot.
- Ebben a cikkben talán van egy két mondat, - mondja Hock – amely talán sértő a kormányzóra. Erre én megtettem a kiengesztelő lépést itt is, a lelkiismeretemmel is. Elszakított területek magyarsága akkor a legnagyobb elnyomásban szenvedett és a Bécsi Magyar Ujság volt az egyetlen, amelyet beengedtek. Kijelentem, hogy ma már nem azonosítom magam ezekkel a dolgokkal. De különben is a cikkekben az van, hogy nem Magyarország bűnei azok, amelyek azokban föl vannak sorolva és ezeket a dolgokat nem azonosítottam sem Magyarországgal, sem annak fejével.
- De igen, ezt tette, mert bár kétségtelen, hogy történt itt egy-két gyilkosság, ezeket önök az országgal azonosították. Önök nem objektíven írták meg a dolgokat.
Ön és önök!
Hock János itt félbeszakítja az elnököt:
- Kérem, méltóságos elnök úr, talán lesz kegyes azt mondani, hogy ön és nem önök…
De hiszen én most világítottam meg, hogy ön is tisztában volt ennek az újságnak a cikkeivel. Ennek a lapnak a létjogosultságát az adta, hogy Magyarországot lepiszkolja. Igazolni tudom cikkemmel, hogy mindig a leghazafiasabb, hangon írtam – vág közbe Hock, - És az előbb felolvasott cikkekkel nem azonosítom magam. Abba a miliőbe kell magunkat beleképzelnünk, amelyben az én cikkeim íródtak. Én Kecskemét képviselője voltam 15 éven át. Amikor én onnan leveleket kaptam Bécsbe, felszólításokat, hogy mentsem meg őket, mert „legyilkolták a férjeiket, a testvéreiket”….
Az első rendreutasítás.
Most megint elcsuklik a hangja Hock Jánosnak, majd erőt vesz magán és emelt hangon folytatja:
- Méltóságos uram, én pap vagyok, én keresztény vagyok, nekem ez a kiontott vér fáj és azért írtam cikkemben, hogy ne azonosítsák az országot a gyilkosokkal. Én nem izgatni, én csillapítani akartam. Ilyen lelkiállapot mellett az elnök úr sem tett volna mást.
Töreky elnök szigorúan rászól:
- Ezért rendreutasítom.
- Köszönöm, - mondja halk hangon Hock.
Töreky elnök feddő hangon szól most Hock Jánoshoz:
- Hazafias ember nem megy ki a piacra lepiszkolni a hazáját.
Harmadik vádpont.
Áttérnek most a harmadik vádpontra. „Károlyi forradalma, Horthy jogrendje” címen jelent meg Hock János harmadik cikke a Bécsi Magyar Ujságban. Ebben is méltatlan hangon ír a kormányzóról.
Igen, tőlem származik ez a cikk is, - ismeri el a vádlott.
Aki ezeket a cikkeket elolvasta, - mondja Töreky elnök, - annak az a benyomása, - hogy Károlyi tette naggyá az országot és Horthy döntötte romba. Kár, hogy nem mondja el ebben a cikkben, hogy Károlyi hogyan harcolt Linder Bélával…
- Szerettem volna, méltóságos uram, - mondja Hock János, hogy ez a cikk kikapcsolódott volna a tárgyalás anyagából a kormányzó úr személyére való tekintettel.
Töreky elnök hangja felcsattan:
- Nem ér fel a kormányzó tekintélyéhez az ön piszkolódó cikke. Sokkal magasabban áll az ő személye!
Hock János így folytatja:
- Akkor még állt a harc közöttünk. C’est la guerre. Egyébként, kérem, egészen téves megítélésben vannak az októberi forradalmat illetően. Akkor az egész ország lelkesedéssel csatlakozott. Ön is igazolhatja, méltóságos elnök úr, hogy akkor az emberek csókolóztak örömükben az utcán.
- Már aki, - szól közbe az elnök. – Én nem akarom meggátolni védekezésében, de talán menjünk sorba a vádpontok szerint.
Hock János könnybelábadt szemmel, elcsukló hangon, feltörő zokogással mutatja fel a terjedelmes vádiratot:
- E vádirat alapján tizenöt olyan ember van vádolva, akik részben paktummal, részben amnesztiával jöttek haza. Egyedül én voltam, aki nem kért kegyelmet. Egyedül én voltam, aki hazajöttem, hogy a bíróság elé álljak.
Ezzel hátradőlt székében.
Negyedik vádpont
Most a negyedik vádpont következik. Ennek a cikknek, amely szintén a Bécsi Magyar Ujság-ban jelent meg, ez a címe: „Történelmi tanulmányok Kossuth halálának évfordulóján. Amíg a jegyző olvassa a cikket, Hock János nagy figyelemmel hallgatja és egy-egy mondatnál közbeszól:
- Ugy van! Ugy van!
Ezt a cikket is én írtam, - mondja Hock János, - de nem tudom, hogy a vád mit kifogásol.
Töreky elnök: Az van a cikkben, hogy a magyar oktobrista emigrációt a katonai rémuralom üldözte ki Magyarországról. Volt magyar katonai rémuralom?- kérdi az elnök.
Hock így válaszol:
- Nem megnevezett, de katonai rémuralom volt. Ez nyílt dolog volt. Erről nyíltan beszéltek.
Ezután elmondja, hogy ő a vörös rémuralom elől menekült ki.
- Én a prímásom elbocsátólevelével mentem ki Amerikába missziót tartani a magyarok közt. Amikor elbúcsúztam a prímástól, átölelt és így szólt: „Jánosom, te igaz papom voltál”.
- No, majd később rátérünk erre is és elmondhatja, ha akarja, - mondja az elnök.
Egyébként a jelenlegi főpásztorom is bizonyíthatja, hogy semmiféle papi vétséget nem követtem el.
Az elnök ezután azt firtatja, hogy milyen viszonyban volt a Bécsi Magyar Ujsággal.
- Amikor én kimentem az országból szegényen.- válaszolja, - aljas vádakat hangoztattak ellenem. Azt mondották, hogy kiloptam kétmillió aranyat.
Töreky elnök most váratlanul meleg, résztvevő hangon szól közbe:
- Nem, önt senki sem vádolta anyagi indokokkal.
Hock János zokogva válaszol:
- Köszönöm, méltóságos uram, nagyon köszönöm.
Elmondja ezután, hogy amikor kiment Bécsbe, ott a Bécsi Magyar Ujságtól kapott szerény anyagi eszközöket. A lapot egyébként magántársaság alapította és később Károlyi Mihály azubvencionálta.
- De egyébként- folytatta Hock – 1924- től kezdve, amikor Amerikából visszajöttem, többé nem mentem vissza a laphoz és kijelentettem, hogy nem akarok többé politikával foglalkozni. Károlyi Mihállyal is szakítottam, amikor ó szakított a polgári gondolattal.
Ezután Hock tiltakozik az ellen, mintha ő a külföld segítségét akarta volna igénybevenni a magyar kormányrendszer ellen.
Hock ismételten hivatkozik arra, hogy miért nem vonták felelősségre itthon az emigránsokat, mire Töreky elnök közbevágott:
- A magyar bíróság, - ön is nagyon jól tudja, - mindenkit felelősségre von, akit elébe állítanak. Biztosítom önt arról, hogy aki ide kerül, egyenlő bánásban részesül.
Az elnök ezután közölte, hogy a következőkben sor kerül különböző külügyminiszteri iratok és okmányok ismertetésére, mire felállott Traeger ügyész és indítványozta, hogy ennek tartamára a törvényszék zárja ki a nyilvánosságot.
A törvényszék így is határozott és a hallgatóság elhagyta a tárgyalótermet.
Mintegy negyedóráig tartó zárt tárgyalás után az elnök szünetet rendelt el.
Hock János is elhagyta a helyét a szünet alatt. Botjára támaszkodva, kiment a tárgyalóteremből az előszobába, amelynek egyik padján leült.
Ismerősei közül többen köréje sereglettek és Nagy Vince gondoskodott, hogy Hock Jánosnak uzsonnát hozzanak...
Hock János nagy étvággyal fogyasztotta el a sonkás zsemlyét, utána egy narancsot evett és ásványvizet ivott, majd látható elégedettséggel törölte meg kezét kendőjével.
Közben egy élelmes fotografus magnéziumfény mellet több felvételt készített róla.
