A Jávor-affér-három megvilágításban
Prof. Karl Winternitz csíkos kórházi dresszben áll a betegszoba közepén, az ablakon beáramló nap gyenge fényében széttárja karjait:
De kérem...- ijedezik- én nem vagyok hős!...Azért, mert az a színész úr, a Jávor úr, úgy ütött bele a szemembe, hogy talán---azon a szememen többé nem is látok...Érdekes vagyok én? Lóápoló vagyok.
Majd kissé biztonságosabban és büszkébben mondja...
továbbá lóidomár a spanyol iskola tiszteletében...
A Jávor-affér szenvedő hőse pöttömnyi emberke, -hatvankét kilogramm-zsoké külsejű öregúr.
Hatvanötnek látszik, valójában ötvenéves. A haj szürkül,.a fél arca bebugyolálva, az a szeme amit nem bántott a Jávor, vizenyős, kifejezéstelen. Az álla borostás, a testtartása hajlott, minden mozdulatából félszegség és félelem sugárzik ki.
Soha életében nem járt Pesten! A Vígszínház az ügynökség útján szerződtette. Két lovat bérelt tőle a Vígszínház, két úgynevezett iskolalovat, az egyik a Cirotek, a másik a Hansi. Az utóbbi okozta a bonyodalmat.
- Kérem szépen, én nem akartam kötözködni Jávor úrral. Egyszerű lóápoló vagyok és ismétlem, lóidomár, bár egykor jobb napokat láttam, mint karmester működtem évekig. De uram...
Van ember, aki leissza magát...Az én szerelmem, az én szenvedélyem mindig a ló volt.
Amikor még karmester voltam, titokban besurrantam a cirkuszba és bámészkodtam a lovakra.
Imádom ezeket a nemes állatokat és a magam feje után, bár a spanyol-iskolamódszerei szerint, kitanultam a lóidomítást. Fájt a szívem, amikor láttam, hogy Jávor üti a lovat. Gyors galoppban ült az én Hansikámon, ezen a finom, királyi vérű lovon, amelyik spanyol iskolához szokott. Kértem, könyörögtem, sőt korholtam is érte. Én csak jót akartam, ő félre értett.
A lovat nem szabad ütni!
Ezt sokszor ismétli. A lovat nem szabad ütni. Prof. Winternitz nem ütötte a lovat, Jávor ütötte prof. Winternitzet. Imádattal magyaráz Hansiról.
Hansi olyan ló, hogy Bécsben, amikor prof. Winternitz sétára indult, Hansi utána ment. Öt éve idomítja, viszonyuk olyan mint két igazi baráté. Prof. Winternitz óránként kap híreket a klinikán Hansiról. Mióta gazdája a klinikán van, a ló lelki beteg lett Lógatja a fejét. Nem akar enni. Winternitz üzeneteket küld a lónak a kórházból.
Egyébként prof. Winternitz felesége a szomorú hír hallatára Budapestre érkezett és ügyvéddel tárgyal. Winternitz kártérítésért pörli be Jávor Pált, ha elveszti a fél szemét. Szomorú értesülésünk úgy szól, hogy erre a kártérítési perre sor fog kerülni.
Ismét és újra csak Hansiról beszél. Épen maradt, amúgy is vizenyős szeme könnyekkel telik meg, ahogy széttárja a karjait és éktelen magyarsággal ezt sóhajtja maga elé: Ezen ló engemet járásomról megismerte...
,,Először a lóidomító ütött..”- mondja Jávor
Jávor Pál lakása, Kék golyó ucca. Jávor Pál házikabátban, papucsban ül, az affér alaposan megviselte idegzetét.
Nem vagyok krakéler,- kezd beszélni. Ha van bűnöm, csak az, hogy férfi vagyok, aki nem nyújtja oda a jobb arcát, ha megütik a balt. Tessék tudomásul venni, hogy amit eddig senki sem tudott, - de most már megmondom - nem és ütöttem először, hanem a lóidomító.Tanukat állítok ennek bizonyítására, Mártonffy Emil főrendezőt, Dani bácsit, a lovasoktatót, az öltöztetőmet, két lóápolót és egy díszítőt. Ő volt az, aki rám kiáltott, hogy ha még egyszer megütöm a lovat, ő üt meg engem. Az ütést, ami felém sújtott, csak félig tudtam elhárítani és a védekező mozdulat érte szerencsétlenül Winternitzet... Az egyik nagynevű kolléganőm, közvetlenül az affér után, hozzám rohant és - bocsánatot kérek - kiköpött előttem, brutális parasztnak titulált engem. Kértem, hallgasson meg, hiszen nem ismeri az előzményeket. Ha valóban krakéler lennék, elégtételt kértem volna az urától. Hallom, többen annak tulajdonították az affért, hogy feleségem családjával vannak harcaim és állandó idegességem következménye volt a botrány...
Olga szívem, kiált be a másik szobába – légy szíves fáradj be egy pillanatra!
Elmagyarázza a feleségének miről folyt a beszélgetés.
- Nincs szerencséjük Pali jóakaróinak,- jelenti ki Jávorné határozottan – háromnaponként kapunk leveleket Karlsbadban időző szüleinktől. Anyám írja őket, de minden levél végén ott áll, hogy csókol szerető apátok...
