Amióta Berlin, az európai hangosfilmgyártás szempontjából, harmadrendű, egészen jelentéktelen tényezővé süllyedt - három középeurópai állam fővárosa jelentette be igényét Berlin szerepének átvételére. Wien, Prága és Budapest másfél esztendő óta európai filmgyártó központok megszervezésére folytatnak kisérleteket, abból a célból, hogy a németországi filmgyártás elértéktelenedése miatt üressé vált más németnyelvű filmpiacokat a maguk termelése számára megszerezzék.
Németországon kivül csaknem valamennyi közép- és keleteurópai állam kitünő piaca a németnyelvű hangosfilmnek. A régi német filmtermelés produkciós költségeinek 40-50%-át fedezte: Ausztria, Csehország, Románia, a Balkán, Svájc, Hollandia, Magyarország, Skandinávia, Finnország, a Balti államok, Dánia és egy ideig - amíg ott a németnyelvű filmeket be nem tiltották - Lengyelország is. Ma ezek a területek alig vásárolnak Németországban gyártott németnyelvű filmet, mert ezek a filmek - igen kevés kivétellel - burkoltan vagy nyiltan annyira a német politikai propaganda szolgálatában állanak, hogy azok a külföldi piacok számára teljesen értéktelenek.
Másik ok, amely miatt a németországi filmek művészi szempontból is rosszak, az, hogy a német filmipar üzleti alapjait biztosító művészek: írók, rendezők, színészek és a német filmtechnika művészei csaknem teljes számban elhagyták Berlint és Münchent, a német filmgyártás két gócpontját, ahol tíz éven keresztül - főleg pedig az 1922-1930-as években - olyan filmeket gyártottak, amelyek súlyos gondokat okoztak az amerikai filmgyártásnak.
Berlin a művészi szabadság utopiája volt az 1920-30-as esztendőkben, a német filmipar megelégedett azzal, ha gazdaságilag megerősödött az oroszok és magyarok művészetéből: a franciák azonban nem akartak tanulni az idegenektől, publikumuk izlése nem asszimilált az idegen rendezők és színészek filmjeivel. Így következett be az a helyzet, hogy a Párisból exportált francianyelvű filmek, eltekintve attól a jelentékeny körülménytől, hogy a francia nyelvet a német filmek régi exportterületein egyáltalán nem, vagy alig beszéli a publikum, sehol nem tudták meghódítani a piacot.
Az egyetlen lehetőséget hamar felismerték a filmtőkések: Németországon kívül németnyelvű filmet kell gyártani, azokkal a nagy értékekkel, akik Németországban vagy kényszer, vagy - ami nem ritka eset - saját elhatározásuk folytán nem tudhattak, vagy nem akartak tovább dolgozni.
A cseh kormány hatalmas szubvenciójával és állandó támogatásával építettek Prágában filmgyárat, azzal a céllal, hogy ott csehnyelvű filmeket gyártsanak. Ez a cél azonban csak úgy érhető el a cseh filmpiac korlátolt anyagi lehetőségei mellett, ha a Prágában gyártott németnyelvű filmek haszna támasztja alá a csehnyelvű filmek produkcióját.
Ugyanez történt Wienben. Ausztriának - a régi Németország filmjein kivül - alig volt szüksége belföldi filmekre. Ha gyártottak is ilyeneket, azok vagy egészen lokális jelentőségűek voltak, vagy német filmérdekeltségek vállalkozásaiban készültek el azért, mert Berlinben igen gyakran nem volt a műtermekben szabad terminus.
Budapesten - néhány magyar film tiszteletreméltó kísérleti munkáján kívül - csak akkor volt németnyelvű filmgyártás, ha a világpiacon hallatlan mértékben megkedvelt magyar témák felvételére került a sor. Ezenfelül pénzpolitikai lehetőségeken alapuló francia kísérletezések formájában gyártottak francianyelvű filmeket, amelyek azonban a magyarországi filmgyártás ügyét mégis nagy lépésekkel vitték előre, mert az első komoly és hosszabb ideig tartó tanulási és fejlődési lehetőséget - itt élő filmgyártó tényezők részére - ezek a filmek nyujtották.
Az utóbbi másfél esztendő alatt Budapest nemcsak az európai, de amerikai film-szakkörökben is - az európai filmgyártás primadonna-jelöltje. Ez így van, nem szubjektiv megállapítás. A világ egyetlen filmtermelő városának sincsenek olyan gyártási lehetőségei, előnyei, mint Budapestnek. Még Hollywoodot sem kivéve. Természetesen csak az európai, főleg középeurópai filmpiacok számára. A németnyelvű filmterületeket ma elsősorban a Budapesten gyártott német filmek érdeklik, mert innen kapják meg azokat a neveket, akik már évek óta biztos alapját adják a film üzleti kalkulációinak.
A háború előtt egy viszonylag Csonka-Magyarországnál is kisebb állam, Svédország volt a filmgyártás központja, a svédektől tanult először Franciaország, majd Olaszország, legvégül Németország, sőt Amerika is. A Svenska filmjei uralkodtak a világ filmpiacán, Maurice Stillertől (Greta Garbo férje, négy év előtt meghalt) tanultak a nagy amerikai rendezők.
Ma Magyarország alakulhat azzá, mi húsz év előtt Svédország volt. Nem igaz, hogy a hangosfilm nyelvi nehézségei miatt minden ország csak saját nyelvén gyárthat filmeket. Magyarország csak akkor gyárthat magyar nyelven olyan filmeket, amelyek a magyar közönség mai igényeit kielégítik, ha ezek anyagi lehetőségeit idegen - elsősorban német - verziók gyártásával támasztja alá!
Amennyit a magyarnyelvű film Magyarországon jövedelmezni tud, abból csak szegényes, versenyképtelen filmeket lehet gyártani, amely veszedelmet jelent a tőke számára, emellett nem viszi előre sem a magyar filmkultúra, sem a magyar filmközönség kulturális érdekeinek ügyét. A film - igaz - nagyrészben üzlet. De nagyrészben üzlet az is, ha Shakespearet, vagy Madáchot adja a Nemzeti Színház. Ilyen módon szabad a magyar filmgyártás üzleti érdekeit is értelmezni. Meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy a külföldi filmtőkének érdemes legyen Budapesten gyártani.
Röviden és magyarán: olyan olcsón kell adni Budapesten mindent, ami a filmgyártáshoz szükséges, hogy azzal se Wien, se Prága ne tudjon versenyezni. Wienben most hoznak új filmtörvényt, csaknem teljesen ingyen fogják kapni a nagyszeró wieni atelier-ket a filmgyártók, mert az állam fedezni fogja az ilyen természetű kiadásokat. Ez igen nagy veszedelmet jelenthet a budapesti műterem rentabilitására és így a magyar filmgyártás egész fejlődésére. Nem lehet visszatérni a minimális összegből gyártott primitiv magyar filmekhez, csak azért, hogy a film magyar legyen! A magyar filmnek fejlődnie kell, ez pedig tőke és az állam sokkal fokozottabb támogatása nélkül lehetetlen.
A magyar filmek tehát nemcsak a magyar filmgyártás gazdasági exportcikkei legyenek, hanem a magyar kultúrpolitika fegyverei - benn az országban és az ország határain túl.
