Közel százezer ember látogatta meg az őszi mezőgazdasági kiállítást s gyönyörködött a gyümölcsök és virágok ragyogó színpompájában, de igen kevesen ismerték fel, hogy ennek a kiállításnak a gerince és súlypontja a búzakiállításon nyugszik, annak a hatalmas erőfeszítésnek a külső kifejezője, amelynek az ország a magyar búza újjászületését, régi hírének-nevének visszahódítását köszönheti.

A búza nemesítése, új acélos, dús táplálótartalmú fajták kitenyésztése évtizedes szívós tudományos multra tekinthet vissza, de a nemesítés eredményeinek a gyakorlati életbe átültetése mindössze négy éve tart, négy éve igyekszik a földművelésügyi kormány s annak egyes vezetői kiküszöbölni azt a zavaró, ártalmas és árrontó sokféleséget, amely a magyar búzatermelésben uralkodott s amely sok esetben okozta azt, hogy a magyar búza az egységes típusú, kiegyenlített tengerentúli búzával még egyenlő szállítási költségekkel se tudta felvenni a versenyt.

Négy év alatt elértük azt, hogy az ország 2,800.000 holdat kitevő búzatermő területének a felén, közel másfélmillió holdon a négy kiválasztott búzafajtát termeljük, a Bánkúti 1201. és 1014., s a Székács 1055. és 1242. számú búzafajtákat, amelyek között is az első, a Bánkúti 1201-es az uralkodó típus. A helyzet ma az, hogy ez év őszén még közel kétmillió holdon s egy-két éven belül az egész magyar búzatermő területen egységes s csak árnyalatokban különböző búzát fogunk termelni, amely minőségben jóval meghaladja a világpiac eddigi királynőjét, a Manitoba-búzát. A különbség csak az, hogy a Manitobát költséges keverési eljárással a magtárakban állítják elő, addig ez az új magyar búza természetes úton, kint a szabad ég alatt a magyar talajon terem s a kanadai búzát minőségben már ma is felülmúlja.

A magyar búzatermelésnek ez a minden kényszer és hivatali nyomás nélkül elért egységesítése, ez az igazi tervgazdaság, a tudományos értelemben vett Planwirtschaft, az orosz és német példától olyan megnyugtatóan elütő magyar változata egy nagy modern gondolatnak. Egységesítésre, a termelés központosítására helyes és okos, a piacok szükségleteivel számoló alkalmazkodásra szükségünk van, de ezt, mint a búzánál, okos és előrelátó politikával hatalmi szó nélkül is el lehet érni.

A termelés más ágaiban is mutatkoznak már hasonló eredmények.
Árpa- és zabtermelésünk is lassan egységesebb képet mutat, a burgonyatermelésből kiszorulnak a sokféle kis fajták, s ma már csak hat, tulajdonképpen pedig négy burgonyatípus tömegtermelése folyik az országban, ami nemcsak a termelést, de úgy a belső piac ellátását, mint a kivitelt rendkívüli mértékben megkönnyíti. A tengeritermelésben, bár kisebb mennyiségben még sokféle fajtát termel az ország, de nagy tömegben már csak kétféle fajta uralkodó, holott néhány évvel ezelőtt még 35-40 fajta szemes tengeri került Magyarországon forgalomba.

Az egységesítés és standardizálás igen nyomatékos erővel fejlődik a gyümölcstermelés terén.
Az a színes sokféleség, amely a magyar gyümölcstermelés műkedvelő korszakában, a háború előtt uralkodott, egy-két év mulva nyomtalanul el fog tűnni. Ma az ország 63 kerületre van osztva, amelyen belül kísérleti és megfigyelési úton állapítják meg az uralkodó gyümölcsfajtát. Harminc-negyven féle alma helyett két-három kiválasztott, kitünő tömegtípust fogunk termelni, minden gyümölcsfajtának ma már megvan a maga egységes standard törzse, minden faiskolából ez kerül forgalomba,ez évben 600.000 csemetét osztatott ki a földművelésügyi kormány, amely tervszerűen igyekszik elsősorban azokat a gyümölcsfajtákat, így almát, szilvát pótolni, amelyekből eddig behozatalra szorultunk.

Még néhány év s a magyar gyümölcs termelése technikailag és kereskedelmileg azon a fokon áll, mint a tengerentúli, de hála a magyar napnak és talajnak, ízben, színben és illatban utolérhetetlen magasságban áll tovább is versenytársai fölött.

Az, ami most a szemünk előtt történik, a magyar termelésnek ez a tervszerű egységesítése, kommercializálása, piacképessé fejlesztése, tulajdonképpen egy-két ember műve, egy céltudatos, előrelátó, szívós férfié, aki hivatalát nem kenyérkeresetnek, hanem magasabbrendű hivatásnak tekinti, s a ki csöndben s a nyilvánosság elismerését kerülve halad tovább a kitűzött úton.
K. D.