A legfrissebb román állampolgár Barthou úr címére néhány számadatot adresszálunk, annak igazolására, hogy nem mi vagyunk a bűnösök abban, hogy a dunai államok között még a normális gazdasági kapcsolat is megbomlott, nemhogy szorosabb egységre kerülhetett volna sor.

A kisantant vezető állama gazdasági és pénzügyi szempontból kétségtelenül a csehszlovák köztársaság. A cseh-magyar gazdasági forgalom mennyiségben és értékben jelentékenyen felülmulta a magyar-román és a magyar-jugoszláv árucserét s a prágai kormánynak, amely irányítója és szellemi vezetője a kisantant politikájának és a szorosabb gazdasági egység gondolatának tulajdonképpeni szerzője és kezdeményezője, európai kötelessége lett volna, éppen a francia békepolitika érdekében, hogy ezt a magyar-cseh árucserét még szorosabbra fűzze s a békés kapcsolatokat még jobban elmélyítse.

Ehelyett mi történt?
Három és fél éve nincs Magyarország és Csehszlovákia között normális kereskedelmi szerződés. Három és fél éve hasztalan próbálkozott a magyar kormány, hogy a szerződésnélküli állapotnak véget vessen, hasztalan igyekezett a francia kormány, Franciaország budapesti követe meggyőzni a prágai kormányt arról, hogy a saját érdekében és francia politikai érdekből is e szerződésnélküli állapotnak véget vessen. Igen súlyosan szenvedett a magyar mezőgazdaság a cseh piac elzárkózása alatt, de térdre kényszeríteni Magyarországot nem sikerült, viszont mi a legutóbbi másfél év alatt nagy erőfeszítések és áldozatok árán fokozatosan új piacokat szereztünk a magyar mezőgazdaságnak.

Mi történt ez idő alatt Csehszlovákiában?
A csehszlovák kivitel, amely majdnem teljes egészében ipari export, Magyarország felé 85.4 százalékkal csökkent, de 70-80 százalékkal csökkent a nyugati ipari és a keleti agrárországok felé is, kivéve a Franciaországba irányuló exportot, amely 1.5 százalékkal emelkedett. De ez a parányi emelkedés nem kárpótolja a cseh ipart a katasztrofális veszteségekért, amelyek előbb-utóbb felemésztik a nagy iparvállalatokba fektetett tőkét, hiszen már ma is ócskavásárban kótyavetyélik el a szudétaipar hatalmas textilműveit.

A cseh ipar 1929-ben húsz és félmilliárd értékű árut exportált, ez az összeg 1933-ban 5-8 milliárdra zsugorodott, a munkanélküliek száma 41.000-ről 738.000-re szökött fel, állami segélyekre 1933-ban a cseh állam 850 millió csehkoronát fizetett ki, holott a segélyezések összege 1929-ben csak 22 milliárdot tett ki.

Az ipar megroppanása logikus rendben a cseh bankrendszer megingását is maga után vonta, amelynek szanálására a cseh állam eddig közel ötmilliárdot fordított. De hogyan állta a válságot a cseh mezőgazdaság, amelynek érdekeivel a Magyarország ellen indított vámháborút megokolták?

A magas árak dacára a csehszlovák mezőgazdaság eladósodottsága harminc milliárdra növekedett. Lehet-e ezek után egy percig is hitelt adni a szép szólamoknak, amelyekkel Magyarországot egy nagyobb gazdasági unióba csalogatják? Barthou úr a szép szavak mestere, nem ismeri a szürke és könyörtelen számok nyelvét, de akad még államférfi Franciaországban, aki leszűri e számokból azt a tanulságot, hogy a dunai káoszban nem Magyarország a bűnös, hanem azok, akik ezt a káoszt felidézték!