Az ember tragédiája szegedi szabadtéri előadása a nagy mű pályájának fontos állomása. Válasszal szolgált a rég fölvetődött kérdésre, hogy Madách remekműve alkalmas-e egyáltalában arra a most már annyira divatos ábrázolási módra, mely valamely színpadon kívül található terület vagy színpaddal rendelkező aréna adottságaival új hatásokat akar kicsiholni, új távlatokat nyitni, új értékeket kibányászni nagyon is ösmert művekből. (Mert egyenest szabadtéri előadásra alkotott mű még csak kevés van.)
Már a tavalyi szegedi előadás, Hont Ferenc rendezésében, bizonyságot adott Az ember tragédiája szabadtéri lehetőségeiről. Azzal, amit mutatott, de még inkább azzal, amit nem hozott. Pozitívumai: a székesegyház előtt elterülő terrasz és lépcsőzet fölhasználása és kiegészítése falkonstrukcióval, nagy tömegek mozgatása, ezekben Reinhardt és egyéb külföldi rendezők módszerének átvétele.
Nagy negatívuma: Az ember tragédiája kellő átrövidítésének és átdolgozásának elmulasztása. (Tudom, hogy erre sem idő, sem lehetőség nem volt.) De minden kezdetlegessége mellett máris nagy hatást tett a nézőkre, a távolülőkre is, a Tragédiának ez az első szabadtéri előadása.
Ez évben gróf Bánffy Miklós és segítőtársa, ifj. Oláh Gusztáv több eszközzel, nagyobb anyagi keretek között dolgozhattak. A két művész munkája helyenkint igen szép, de műfajilag felemás produkciót eredményezett. A szabadtéri előadások szellemének megfelelt az a nagyszabású ötszintes emelvényszerkezet, Bánffy Miklós legsajátosabb műve, mely belső lépcsőzetével nagyszerűen elősegítette a tömegek mozgatását, emberseregek kirajzását és elsüllyedését, így Athénben és Párisban, meneteknek és magánszereplőknek különböző magasságban történő fölsorakozását.
(Röbbeling is alkalmazott ilyen állandó szerkezetet, a Burgszínházban, de csak az álomképekben: az egyiptomi jelenet előtt a mélységből szállt föl ez az állandó, ugyancsak sokrétűen tagolt, de a tömegek elővarázsolására és elsüllyesztésére persze nem alkalmas építmény, melynek bizonyára azért nem volt mélysége, mert a négyemeletes nézőtér magasabb pontjairól oda be lehetett volna látni.)
Szabadtéri technika, melynek alkalmazását tavaly is észleltük, az is, hogy egészen kívülről, a színpad előtt, jött a pestishalottat kísérő menet, kívülről vonult föl a keresztes vitézek lovascsapata. A szegedi templom adottságából folyt az, hogy az előadás intonálása a tornyokból történt, a reflektorok első fénysugara a tornyokra szállt föl, a tornyokban harsonáztak angyalok, magasból hangzott a harang, magasból a hangszóróval kivetített orgonaszó.
Minden egyéb, ahogy ezt ifj. Oláh Gusztáv nekem határozottan ki is jelentette, csupán Az ember tragédiája egy rendes színházi előadásának nagyvonalú kibővítése. A szegedi dómtér, nagyszerű akusztikájával, épületeinek háromoldalú zártságával tulajdonkép be nem fedett színházi nézőtér. Maga a dóm annyira kiesik a zárt színpad stílusából, hogy lehetőleg el kellett tüntetni, homlokzatát el kellett takarni azzal a nagy vászonnal, amelyre az egészen zártszínpadi jellegű háttereket vetítették. (Tavaly Buday György háttereit akarták vetíteni, de a készülék használhatatlannak bizonyult.)
A színpadi rendezésben úgy Bánffy Miklós, mint Oláh Gusztáv, mindketten képzőművészek, itt-ott igazán remeket adtak. Egyiptom, Athén, Róma, aztán Prága, Páris, London és a Falanszter: nem illik kikutatni, hogy a két művész kollektívnek hirdetett munkájában ki melyik jelenetben adott többet a magáéból, háttérrajzban, világítási hatásban, rendezésben.
Bánffy Miklós már régebben hirdette cikkeiben, hogy ki akarja domborítani az álomképek álomszerűségét. (Ezt csinálta Röbbeling, januári rendezésében.) Ez a fölfogás szakítást jelent a színpadi hagyománnyal, mely híven követte Madách instrukcióit, még akkor is, ha azok nem feleltek meg egészen az álom fiziológiájának. (Madách így rendeli: Egyiptomban: tiszta nap.
Athénében: ragyogó regg. Párisban: fényes nap. Phalanster: nappal.) Az álomképek sejtelmességét attól kezdve, hogy az egyiptomi színben fokozatosan bontakoznak ki a sötétből az egyes csoportok, a háromfelől, leghatárosabban a nézőtér közepén emelt reflektortoronyból lövellő sugarak gyönyörűen szolgálják, némely helyen a Burgszínházra emlékeztetően.
Egyáltalában nem lényegbe vágó, de a második szegedi rendezés kiváló érdemeit méltató írásban mindenesetre megemlítendő, hogy a háttérközvetítésen (felhők járásán) kívül még néhány mozzanat emlékeztet Röbbeling burgszínházi elgondolásaira. Az első színben a három arkangyal elhelyezése emelvényen, a sötét Luciferé az előtérben, a magasban fénytszóró reflektor, mely sugaraival az Úr fényességét jelenti, az egyiptomi színben a rabszolgák robotolása, a Kepler-jelenetben (az elsőben, mert a második, ahogy Bécsben, Szegeden is kimarad, a tanítvány jelenete sincs átvetítve az elsőbe, mint egyéb magyar előadásban) a lugas, a párisi jelenetben a guillotine ott áll, ahol a Burgszínházban. Az ür-jelenet kimarad. Az előadás egyetlen szünete, ahogy Bécsben, a forradalmi szín után van.
Az óriásméretű színpad a mű új szcenikai távlatait nyitja. Az athéni, a konstantinápolyi, a párisi jelenet még soha ilyen általános érvényűnek és megdöbbentőnek nem bizonyult, a Kepler-jelenetben még soha ilyen szükségszerűen messze nem volt a tudós csillagvizsgáló tornyától az a lugas, melyben Borbála megcsalja az urát. (Ez a jelenet itt egyébként is gyönyörű, színben és hangulatban.)
A színészi teljesítmények nagyrészt ösmertek. Ádámot Lehotay Árpád és Táray Ferenc, Évát Tőkés Anna játssza. Ez az Éva tavaly óta nagyot nőtt. Új Csortos Gyula Lucifere. A kitűnő művész maszkban és beszédben kiváló, de akaratos és bizonyosmód naturalisztikus alakítása elüt a többiek stílusától.
Az ember tragédiájának idei szegedi előadása a klasszikus mű további külföldi pályája tekintetében fontossá lett azáltal, hogy megtekintette Schuschnigg osztrák kancellár, akinek védő szárnyai alatt indult el a burgszínházi előadás. Schuschnigg most is közoktatásügyi miniszter, részben tőle függ a salzburgi játékok műsora.
*
Az ember tragédiája tehát föltétlenül szabadtérre is való. De szabadtéren egészen szabadtéri stílusban kell előadni. Ezt a stílust előbb meg kell teremteni.
Mindenekelőtt szükséges lenne a műnek oly megrövidítése, vagy talán némi átdolgozása is, mely még inkább kihangsúlyozza a Tragédia nagy vonalait, szerkezetének monumentális voltát, de elhanyagolja azokat a jelenetrészeket, melyek csak egyéni vonásokat rónak Ádámra és Évára. Hogy melyek ezek a részek, azt hamarjában meg sem lehetne mondani. Reám például sután hatott a szegedi előadásnál Lucifer és Helena enyelgése, melynek Bécsben nagy sikere van. Itt megtépi túlságosan a fenséges Tankréd-Izóra hangulatot. Elméletben kétséges, hogy melyek azok a sorok, amik kihagyandók a Kepler-színből. Megfontolandó, hogy az utolsó képben mi az, ami elmaradhat az Úr szavaiból.
A szabad tér valóban szabad tér legyen, ne határolja a színpad hátterét templom vagy más határozott stílusú épület. A veronai aréna vagy más efajta építkezés ugyanúgy alkalmas, mint egyéb egészen semleges jellegű térség. A változó színtereket shakespeari egyszerűségű jelzésekkel kell föltüntetni. (Németh Antal és Horváth János Tragédia-terve a veronai aréna számára talán nagyonis tömör és jellegzetes.) Madách jelentei amúgy sem történelmi hűségűek, inkább zseniális kvintesszenciái az egyes koroknak (Madách hat den deutschen Expressionismus vorweggenommen, - mondotta rádióelőadásában Ernst Lothar), álomszerűségük annál inkább érvényesül, minél kisebb a színpad korszakjelzéseinek realitása.
Ezt az álomszerűséget leginkább fényhatásokkal lehet kelteni. A mesterséges világítás csodái csak este érvényesülnek. Ezért nem adható elő Az ember tragédiája nappal, mint a Jedermann Salzburgban, vagy némely passiójáték.
Igen nagy probléma végül a színészi játék. Kothurnus nincsen már. De a szereplők alakításai csak Tragédia-, vagyis tragédia-stílusban képzelhetők el. Ez a stílus majd magától adódik a nagyvonalúan és nagyvonalúra rövidült Tragédia-szöveg révén.
Az ünnepi játékhoz hozzátartozik a kísérő zene is. Nem fontos, hogy eredeti legyen. Ne tolakodjék előtérbe, de ne is tűnjék föl bosszantóan azzal, hogy stílustalan és nem idevaló. (Az utat megmutatta a bécsi rádióelőadás teljesen eklektikus és a burgszínházi előadás szünetpótló és hangulatfestő muzsikája.)
*
Hogy ki lesz és hol az első külföldi szabadtéri előadás rendezője, az még egészen bizonytalan. Röbbeling vagy Reinhardt - ki tudja? Jövőre vagy tíz év mulva - mit számít? Az ember tragédiája most lövelli ki misztikus és kiapadhatatlan rádium-erőit.
