Vasárnap reggel félkilenckor az alagi csendőrőrs vidáman pattogó kis vaskályhája mellett mohón kávézott egy karikásszemű asszony. A csendőrök éberen figyelték minden mozdulatát. Gyorsan kortyolta a kávét és nagy falatokban tömte szájába a zsemlyét. Az őrnagy barátságosan szólítja meg:
- Kialudta magát, Bognárné?
- Igenis, kérem..
- És jól lakott?
Csak a fejével int, hogy jól lakott. Az őrnagy most közelebb lép hozzá, a hangja még mindig nem szigorú, nem faggató, esik mélyen a szemébe néz és unszolva szól hozzá:
- Mondja csak, Bognárné... nem akar valamit nekem mondani?
Az asszony testét ebben a pillanatban hisztérikus zokogás rázza meg. Arca elveszíti a színét, szemét eltakarja reszkető tenyerével és vad, szinte rikácsoló hangon kiabálja:
Bűnös vagyok!...Igenis....i-i-gen...én öltem meg a Pistát!
Szaggatott szavakban szakadt ki belőle a vallomása, össze-vissza, foszlánnyá fakadozott mondatokban.
- Szerdára virradó éjszaka történt...veszekedtünk. Nem ment jól nekünk, az uram becsukta a boltját, alkalmi munkából éltünk...és mindig veszekedtünk. Az uram nők után járt és ivott, ha volt miből. Megint el akart menni és pénzt kért tőlem. Tudta, hogy nyolcvan pengőm van a ruhásszekrényben. Mondtam, hogy nem adok. Civakodni kezdtünk..
- Hány órakor volt ez, Bognárné? - Kérdezi az őrnagy.
- Kilenc után hagytuk abba. Elaludtunk...
- És aztán?
- Hajnali három óra lehetett...arra ébredten, hogy a petróleumlámpa ég. Láttam, hogy az uram fölkelt az ágyból és a szekrényben kutat. A pénzt kereste...Rákiabáltam: Mit csinálsz. Pista? És fölugrottam, nekimentem...arra gondoltam, hogy a nyolcvan pengő...hogy elissza és nőkre költi...dulakodtunk, verekedtünk és a Pista úgy szájon ütött, hogy eleredt az orrom vérre...a fogam is kicsorbult, a metszőfogam, itt van ni, tessék megnézni. Azután...fojtogatni kezdett. Már azt hittem, végem van, mikor eleresztett, a fiókhoz ugrott és kirántotta a forgópisztolyát. Ordított, hogy aszongya: Kivégezlek, te rongy, te... Arra megint csak rám ugrott, vérben forgott a szeme, kérem szépen...olyan volt mint a vadállat...megint csak a torkomat markolászva az ágy felé tántorogtunk, szorosan összefogozva. Egyszerre csak a markomba került a pisztolynak a csöve, rántottam egyet, a kezemben maradt.
Bognárné rövid szünet után folytatta:
- A keze a torkomon volt.- rettentő nagy keze volt, kérem, igazi henteskéz – és akkor én, azt sem tudtam, mit cselekszem, közelről...közvetlen közelről...már nem is láttam, levegő után kapkodtam és a homlokára tettem a csövet és.. és elsütöttem. Szakértelemmel, mint a hentesüzletben! Semmire... nem emlékszem...Ültem az ágy mellett és néztem...mintha üres lett volna a fejem.
Nem is voltam én akkor öntudatnál...Azután..úgy öt óra lehetett,- az óra járt odakint, a vekker a konyhán ketyegve járt – a gyerek jutott eszembe, aki Szadán van a nagyszülőknél. Hogy
mit szól a gyerek, hogy én öltem meg az apját
- Mingyárt összeesett az ura? - kérdezi az őrnagy.
- Igenis...az ágyra esett, hanyatt. Még néhányat rúgott...aztán meghalt...
- És mit csinált akkor...mondja el, Bognárné:mit csinált akkor, mikor az ura meghalt? Hová tette a szatyrokat, Bognárné? - kérdezik.
- Elégettem...
- És mi történt, amikor Maszlai megszólította az udvaron, hogy mit keres ott?
- A vér meghűlt bennem---azt hittem, hogy végem van. Vissza sem mertem nézni, szaporán szedtem a lában úgy futottam a piac felé. Megkerültem a piacteret, már nem mertem fölszállni a vasútra, hanem elgyalogoltam az istvánteleki főműhelyig és onnan mentem vissza délután félkettőkor Alagra.
- Emlékezzen vissza pontosan, Bognárné: mit csinált szerdán délután?
- Mostam, egészen estig. A vért mostam...
Most elmondja, hogy az esthomály beálltával újra megtöltötte, a szatyrokat és a Kis ucca 3. szám alá sietett, abba a házba, amely előbb az övék volt és ahol a kis Berta -fiú utóbb megtalálta az áldozat lábszárait. Az udvaron László István postással találkozott, aki megkérdezte, mit keres ott?
Megijedt és zavartan azt felelte, hogy Klementékhez igyekszik–Klementék a Kis uccai ház új tulajdonosai--- Mikor itt elhelyezte a második szatyorszállítmány borzalmas tartalmát, átsietett a szemben lévő ház felé. Ez a Templom ucca 15. számú ház, a Kis ucca sarkán. Itt Vörös László fodrász lakik. A ház első ajtaja nyitva volt és amikor beleselkedett az udvarra, látta hogy senki nincs odabent... Odalopakodott hát és elrejtette két bádogedényben a holttest felső részeit. A májat és a tüdőt.
Pontos elszámolás a testrészekről
A borzalmakhoz szokott csendőrnyomozók elképedve hallgatják az asszonyt, aki most már annyira összeszedte magát, hogy tárgyilagos nyugalommal beszél, mintha idegen emberek közömbös ügyeiről lenne szó..
- Hová ment azután? - Sürgetik.
- Haza mentem...folytattam a mosást..
- És azután .. ugye, lefeküdt aludni?
- Igenis, lefeküdtem aludni..
Azt nem kérdezik meg a szörnyetegtől, hogy vajon jól aludt-e abban a szobában.
Csütörtökön reggel Budapestre ment, ahol a Teleki téren eladogatta férje ruhadarabjait.
Azért volt ez szükséges.- magyarázza- mert ha a Pista ruháit megtalálják otthon, nem hiszik , hogy elutazott...
Nagyon óvatos volt és körültekintő: nem egyetlen ószeresnek adta el a holmit, hanem
részletekben kótyavetyélte el. A drapp felöltöt hét pengőért adta az egyik árusnak:
a fekete félbox fűzős cipőt – egyik talpa lyukas volt- két pengőért a másiknak. A harmadiknak a sötétkék zakót, mellénnyel, a fekete nadrágot és két fehér inget. Összesen tizenöt pengőt szedett
össze a meggyilkolt és földarabolt férje ruhadarabjaiért. Négy óra volt, mikor hazaért Alagra. Már erősen sötétedett és az üres szoba földjén még ott feküdt vérében a meggyilkolt férj feje és néhány testrésze. Ezeket összepakolta, magához vette a revolvert és a Dunaparton Dunakeszi felé sietett a vak sötétben. A Hulámcsárda és a Fecskefészek néven ismert evezős – vendéglők között ladikot látott a jégtorlaszok hátán. Bemászott a ladikba és annak másik oldalán a Dunába dobta férje karjait, fejét és revolverét.
- Azután hazament, ugy -e?- kérdezi az őrnagy.
Igen, haza – feleli csodálkozó arckifejezéssel az asszony, mint aki nem érti, mi van azon különös, hogy ő hazament...
Vérfagyasztó, mikor elmondja, hogyan tette lehetetlenné, hogy a megtalált testrészekről megtudják:
férfi, vagy nő maradványi-e?
Az asszony tovább beszélt: Pénteken Vácra ment a járásbíróságra, ahol azért kellett megjelennie, mert egy adásvételi szerződésre ráhamisította férje nevét. Vácott ujságot vett és abból tudta meg, hogy rátaláltak a Kis uccai ház udvarán férje testrészeire.
Alagon betért Fürst Fülöp vegyeskereskedésébe. A kereskedő így fogadta:
- Bognárné, hallotta-e a nagy újságot?
Mi az? Én nem hallottam semmit...Most jövök Vácról.
De azért elsápadt – mint ahogy maga most utólag mondja – és a szíve nagyon hangosan kezdett dobogni, mialatt a kereskedő folytatta:
- Feldarabolt holttestet találtak...a Bertáék udvarán...a maguk volt házában!
Rémülten, néhány zavart szót motyogva ment ki a szatócsüzletből, egész testében reszketve. Estére
megjött a fia is, aki az apja után érdeklődött.
Mikor idáig jutott vallomásában, a Templom uccába kiküldött járőr jelentette, hogy megtalálták a két lábasban Bognár máját, tüdejét és felső részeit. Úgy, ahogyan az asszony mondotta! Ugyanezen a helyen találták meg a combokat is. Elképesztő, milyen anatómiai precizitással végezte a förtelmes hentesmunkát Bognárné! Hogyan fejtette le a húst a csontokról, hogyan szedte le a zsigereket a májról. A viharvert csendőrök undorodva és sápadt izgalommal állják körül az udvaron a lábasokat...
A lincselés árnyékában
Az asszonyt ezután a csendőrség úgynevezett helyszíni autójába ültetik és a Dunapart felé robognak vele. Amerre halad az autó az emberek fenyegetően tódulnak a nyomába, öklüket rázzák a fázósan báránybundájába burkolódzó hitvesgyilkos asszony felé, vad morajjal kísérik útját és bizonyos, hogy meglincselnék, ha a csendőrszuronyok nem oltalmaznák.
Tíz óra tájban a csendőrautó, megérkezett a Dunapartra és egy jégtorlasz tetején megtalálták a csónakot, amelyről az asszony beszélt. Bognárné a csónakba lépett és egykedvűen magyarázta, milyen irányba dobta be a a zajló jég közé férje fejét és a revolvert. A csendőrök nekigyürkőztek és a jégtorlaszokra mászva, csáklyákkal kutatták a zajló jég birodalmát: nem vetődik -e felszínre a szerencsétlen Bognár István. Ezután visszavitték Bognárnét az őrsre.
Három marcona csendőr között értelmes arcú, csinos, szőke iskolásfiú és együtt ebédel a munkájukban megéhezett férfiakkal.
Barátságosan, szinte gyöngéden beszélnek a fiúval és kínálják, hogy csak egyék. A fiú a meggyilkolt Bognár István és a gyilkos Bognár Istvánné fia, a Bulyovszky uccai reálgimnázium negyedik osztályos tanulója. Nem sejti, hogy az apját megölték és még kevésbé, hogy az apját az anyja ölte meg. A csendőrök körültekintését, gondosságát és emberségét bizonyítja, hogy a gyereket elkülönítették a külvilágtól, nem engedték meg, hogy bárkivel is beszéljen és ők maguk vigyáznak rá legjobban, hogy előtte a gyilkosságról ne szóljanak. Iskoláskönyveit is a csendőrőrsre vitték utána....
folyt.köv.
