Bemutatók

Móricz Zsigmond A vadkan-ban és a Búzakalász-ban, valamint egy-két egyfelvonásosában adta teljes erejét és lendületét a színpadnak, azóta inkább ereje fölöslegét, játékos kedvét csillogtatja a nézőtér felé. Lényeges mondanivalói epikai formákba s a regényadta formai szabadságba kívánkoznak s nagyobbrészt olyan természetűek is, hogy megosztanák a közönséget a színházban mellőzhetetlenül szükséges konszenzus megteremtése helyett.

Kivétel csak a Légy jó mindhalálig, amely sajátképi mondanivalójával olyan húrokat pengetett meg, amelyekre hangvillaként zendültek meg a gyermekkor mindenkiben élő rejtett fájdalmai. Regényeiből készült többi színdarabjaiba inkább az alakok ízességét és a milieu-rajz lüktető frisseségét mentette át, s erkölcsrajzának komolyságát, lélekábrázolásainak elmélyülését befödte derüs kedvének virágaival.

A szilárd szerkezet, amelyet a regényben sem tart szükségesnek, a színpadon sem erős oldala, az embernek az az érzése van, hogy regényei drámaiabbak színműveinél. Hogy ezeknek mégis hatásuk van, némelyiknek lenyügöző nagy hatása, az nem is színpadszerűségükből folyik, inkább részleteik szépségéből, az ábrázolás megelevenítő erejéből s az író lénye szeretetreméltó vonásainak kisugárzásából.

Amit itt mondottunk, az mind pontosan érvényes új darabjára, a Rokonok-ra. A szerkezet lazaságát, elindított és abbahagyott motívumok egymásratorlódását és a befejezés erőszakoltságát bármely színpadi mesterember el tudta volna kerülni - a mesteremberek mestersége éppen csak a szerkesztés és a hatásos kikészítés módjainak ismeretében merül ki.

Azt az életet azonban, amit Móricz Zsigmond az első felvonásban a színpadra varázsol s amelyből a darab végéig él, csak Móricz Zsigmond tudja megteremteni. A protekciót és a mindenféle támogatást követelő rokonok felvonulása a tegnap-lett főügyész házában a magyar élet közepéből van kivágva és olyan levegőt teremt a színpadon, amely szinte a test pórusain át árad be az emberbe. Minden alak egy-egy darabkája a magyar világnak, valamennyi együtt pedig pontosan felismerhető szimboluma középosztályunk egyik legerősebb összetartó kapcsának.

Tévedés azonban azt hinni, olyan tévedés, melyben talán maga az író is osztozik, hogy a darab témája a rokonság vagy a második felvonásban domináló városi korrupció motívuma. Ezek csak világító eszközök, melyek rávilágítanak a tulajdonképpeni témára: a férj és feleség viszonyának rajzára. Móricz Zsigmond megint csak visszatért egyik legmélyebb ős-élményéhez, a különböző társadalmi osztályú és jellemű emberek házassági együttéléséhez.

A Rokonok-ban az asszonyon fordul meg minden: az ő magatartása a rokonokkal szemben adja meg kritikájukat, jelzi a felőlük fenyegető veszedelmet, az ő közbelépése akadályozza meg, hogy a férj bele ne merüljön a panamák pocsolyájába s a végén ő ver lelket a helyzete felől zavarba jött ijedt férjbe. Új változatban kerül elénk Móricz Zsigmond eredeti elgondolása: az asszony a saját tulajdonának tekinti férjét, akit meg kell védelmeznie a rokonok, egy másik aszony, a világ csábításai ellen, akit dirigálni, számoltatni, kordában tartani az ő feladata és kizárólagos joga.

A férj pedig lehet a világ előtt nevezetes és tekintélyes, kitünő ember, de az asszonya előtt mindig rossz a lelkiismerete, mert minduntalan impulzust érez arra, hogy kitörjön a hámból. A feleség Móricz Zsigmond felfogása szerint mindig egy kicsit állatszelídítő, a férj pedig tökéletlenül domesztikált fenevad. Ebben az elgondolásban, amelynek különböző variációi Móricz Zsigmond nem egy elbeszélő művében az emberi szenvedély nagyszerű reagenseinek bizonyultak, bő komikai eret is rejt magában - a Rokonok akkor lett volna igazán hatásos vígjáték, ha az író ezt bányássza ki s a többi motívumokat inkább csak a milieu-rajz eszközeiül használja.

A Nemzeti Színház előadása általában egyenletes, minden szereplő betölti a maga terét. Somogyi Erzsi frissesége, pörölő hangjának kedvessége, Petheő Attila férfiasságában is puha tétovázása adják a vezető motívumot az orkeszterben: a rokonok: Rózsahegyi Kálmán, Vaszary Piroska, Füzes Anna, a takarékpénztári igazgató Lehotay Árpád, a polgármester Nagy Adorján, az ellenzéki ügyvéd Sugár Károly s egy sereg kisebb szereplő a hangszerelést, amelyben nincs számbavehető hiba. A fiatalok között kellemesen tünik fel Móricz Lili és Bot Béla. A második felvonás díszletét kissé túlzottnak találjuk egy vidéki városi bankigazgató méreteihez. A rendezéssel Csathó Kálmán gondos munkát végzett.

---

*

A pesti fiatalemberben van homályos vágy valami rendkívülire, a nagy élményre, a magas temperatúrájú életre, de erő és merészség, az nincs benne. Olyan, mint a házi lúd a Maupassant versében, csak nézni tudja, sóhajtva, a vadludak merész röptét a magasban, velük repülni nincs ereje. Ha egyszer közelébe ér a nagy, merész élménynek, szépen megfutamodik és megbúvik a rendes polgári élet biztos céljában. Ez A párisi vonat tanulsága, ahogy Zsolt Béla új darabjában szemünk elé állítja.

Nem valami jelentékeny alak ez a pesti fiatalember, nem sok érdeklődést tud magához vonzani mint színdarab-hős, akitől mégis csak várnánk egy kis szembeállást az eléje kerülő konfliktussal. Zsolt darabjának abban áll a fő hiánya, hogy a főszereplő szerepét nem tudja eléggé kitölteni, üres terek maradnak benne, ezért az érdeklődés nem tud kellően koncentrálódni. A darab súlypontja ezzel eltérül a másod- és harmadsorban levő szereplőkre, akik valamennyien súlyosabbak és fontosabbak a főszereplőknél, mert több bennük az élet és az akció.

Nyilvánvalóan attól van ez, hogy a téma, ahogy fel van állítva, nem drámai. Lehetne expoziciója egy drámának, de maga nem ad drámát. A pesti fiatalember egy zürichi kis szállodába vetődve összekerül egy litván forradalmár lánnyal, vele és miatta rendőri komplikációba bonyolódik - és ebből aztán nem lesz semmi; a fiatalember szépen visszasompolyog hozzá hasonló pesti menyasszonyához, a jólmenő üzletbe, a polgári középszerűségbe. A drámának csak a szele suhintja meg, a dráma elmaradt. A néző a pecsenye helyett a körítést élvezi, amely sokkal ízesebb, sőt kompaktabb is.

A kis szálloda portása, háziszolgája és ijedős öreg tulajdonosnője, a hotel-töltelék kalandor alakjai hoznak mozgást és életet a darabba, a litván leány kissé irodalomízű alakjának is reliefet tud adni az író. Ebből érthető, hogy Ráday Imre minden jóakarata mellett sem tudja igazi körvonalak közé fogni a fiatalember alakját, míg Törzs Jenő, Kabos Gyula, Peti Sándor, Sugár Gyula, Vágóné, Gózon és Pillér Vera megannyi jólrajzolt genreképpel népesítik be a színpadot. Lázár Mária a litván leány szerepében eszközeinek előkelő egyszerűségével bebizonyítja a drámai hangra való hivatottságát is.