Bemutatók

Minden nemzedék újrakezdi, - hiába tapasztal valamit az egyik, a tapasztalatnak nem veszi hasznát az utána következő, megy a maga útján, a maga végzete felé. Az apát elhagyta a felesége s ezért megszakadt a politikai karrierje, neki is, a jóbarátnak is, aki az asszonyt elszerette. A szökevény asszony örök civódásban él megsavanyodott, morózus szerelmesével s mikor harminc év után látogatóba visszakerül az elhagyott házba, felnőtt gyermekeihez, akiket már fel sem ismer és elhagyott férjéhez, aki az évek során megemésztette férji balesetét s derüs iróniával nézi a megvénült szerelmespár zsörtölődését, - melancholikusan gondolja: hát érdemes volt?

Ezek a sokat tapasztalt és mindenből kiábrándult emberek hiába tartják oda a maguk élete tükrét a család fiatal asszonyának, aki el akarja hagyni férjét s elmenni a nyers, fiatal ültetvényessel: mégis csak elmegy az a megszokott és megúnt jómódból és nyugalomból az ismeretlenbe, a kalandba, a síma, derék férj mellől e darabos, talán durva másik ember után, akibe beleszeretett.

Ezt mondja el három felvonásban a Körben, Somerset Maugham vígjátéka, amellyel a Nemzeti Színházban ismerkedtünk meg. Közben elmés dialógusával érinti a modern élet sok más jelenségét és éles vonalakkal rajzolja ki az angol élet néhány érdekes alakját, köztük a madáreszű, hiú és öregségében is nyugtalankodó öregasszonyt, aki nem veszi észre, öregségére is mennyire megmaradt együgyű gyermeknek, az elvénhedt, kedvetlen politikust, aki elkésve sóhajtja vissza elrontott karrierjét és rosszmájuan gorombáskodik mindenkivel, a férjet, akiben humorrá nemesült az egykori csalódás és az irónia fölényével néz e csalódás okozóira. Kivált az első kettő típus, ismételten találkoztunk velük angol regényekben, karikatúrákban, nyilván az angol polgári társadalomnak az újabban egyre divatosabb válóperes felekről szóló kritikája szülte őket.

Maugham nagyon jó színműíró, a technika a kisujjában van, a cselekmény minden részlete megfelelő megvilágításban áll a néző előtt, a motivumokat kimerítően tárgyalja, a jelenetek pontosan illenek össze egésszé. A genialitás magas hőfoka nincs meg benne, de megvan a jó írói ökonómiája és biztonsága s a dialógusa is tele van verve-vel és okossággal.

Humora inkább csöndes, keserűség nélküli irónia: az embereknek és dolgaiknak felülről való szemléletéből táplálkozik. Az előadást nagyon megkönnyíti azzal, hogy jól megkülönböztethető alakokat állít a színpadra és ezeknek jó, sokszor kicsattanó szavakat ad a szájába. A Nemzeti Színház művészei élnek is a jó alkalommal és jó előadásban mutatják be a darabot.

A jobb részt az idősebbek csinálják, elsősorban Márkus Emilia, aki meleg humorral, színesen gazdag eszközök felhasználásával játssza a megszökött asszonyt, Kürthy György, aki az öreg politikusból csinál olyan éles és jellemző karikatúrát, amely mintha a Punch-ből kelt volna életre, Ódry, aki a derült, férfias fölény hangját viszi az, előadásba, míg Perényi és Rápolti Anna sokat elejtenek szerepük humorából. Uray Tivadar és Gombaszögi Irén megcsinálják, ami kevés csinálnivalót enged nekik szerepük. A rendezés Ódry kifogástalan munkája.

*

Meglepő, hogy mennyire lehiggadt és kitisztult Beregi Oszkár színjátszó tehetsége, mióta évekre nyúló külföldi szerepléséből hazatért. Egykori modorosságait tökéletesen levetette, lehiggadt és megegyszerűsödött, megtalálta az ábrázolás őszinteségét, a színészi hang biztonságát, a barokk cifrálkodás helyett a színészi jellemrajz bensőségét, megtalálta a lényében rejtőző humort is. Most látni, milyen kárt tettek a Nemzeti Szinháznak s milyen hasznot neki azok, akik annakidején durván és igazságtalanul kiüldözték.

Dr. Praetorius, Kurt Götz német színész-író komédiája a Belvárosi Színház előadásában teljesen az ő vállára van fektetve. Egyfolytában szüntelenül a színpadon van ő, a darab maga, az ő vitalitása, fölénye, humora a tartalom. Praetorius doktor orvosi sikerének titka az, hogy bevezeti a terápiába mint gyógyeszközt a humort, az életkedv fokozását, hogy megnevetteti, jókedvűvé teszi betegeit és felkelti bennük a gyógyulás akaratát.

Voltaképen Moličre-re emlékeztető szatírája a tudományos nagyképűségnek, az emberi ostobaság ellen harcol a minden körülmények közt fölényes ember erejével. Szatírája tetőpontra jut, mikor a fegyelmi bíróság elé kerül, mert valamikor fiatalkorában azzal szerzett nagy pacientúrát, hogy eltitkolta orvosi diplomáját és kuruzslónak adta ki magát.

Cselekvényről a darabban alig lehet szó. Ami történik, az mind csak arra való, hogy Praetoriusnak alkalma legyen sokszor furcsa és meghökkentő, de mindig érdekes mondanivalóit elmondani és bemutatni magát, mint geniálisan szuggesztív embert. A többi szereplők mind csak staffage, hogy legyen, kinek a doktor elmondja nézeteit.

Harsányi Rezső, Makláry Zoltán és Baróti játéka tűnik ki közülük. A bátor és szabadhangú darab egy tekintetben hagy kétséget: nem tudjuk meg, miért kell a keret Sherlock Holmesét és a tulajdonképeni darab Praetoriusát ugyanannak a színésznek játszani. Dr. Hermann Richárd rendezése sok tekintetben érdekes rendezői munka.

*

Góth Sándor, mikor a Fizető vendég-et írta, bizonyára nem kívánt többet, mint olyan bohóságot írni, amely egy estére elvonja a közönséget napi bajaitól és néhányszor megnevetteti azokat, akiknek napközben kevés okuk van nevetni. A komédia egy ősi motívumát kapta fel: az előkelő környezetbe került faragatlan emberek csetlését-botlását. Modernizálta azzal, hogy mint fizető vendégeket hozza őket a Várba, az anyagi gondokkal küzdő hercegi házba.

Elégtételt ad a polgári önérzetnek azzal, hogy a komikus - de "csupa szív" - polgáremberrel mondat egy tirádát, az Ármány és szerelem híres Müllerének modorában az egyszerű dolgozó polgár érdeméről s még inkább azzal, hogy a két család fiú- és lány-tagjait a végén keresztben összeházasítja. Mert a nézőtéri polgárember örül, ha megcsiklandozzák a büszkeségét, de még jobban örül, ha polgári ifjú hercegnőt vesz el, a nővére meg herceget kap férjül. Önérzet és snobizmus így egyformán kielégül s a kritika is fel van mentve az alól, hogy szokott szempontjaiból lövöldözzön a színpadra.

Elég, ha megállapítja, hogy a szerepek kidolgozásában és az élcek elhelyezésében érvényesül a kitünő színpadi routinier tapasztalata és hogy a szerző könnyű hatásra szánt szerepeket írt nemcsak maga és Góthné Kertész Ella, hanem a többi színészek, Makay Margit, Turay Ida, Hajmássy Miklós, Jávor Pál, Sitkey Irén és Peéry Piroska számára, a rendező pedig kellően összehangolta a színészek játékát. Az ilyen darabról és előadásról nem a kritika illetékes ítéletet mondani, hanem csupán a közönség.