Ha valaki el akarja sajátítani a hasbeszélés tudományát, úgy az említettek figyelembevételével következőképpen kell eljárnia:
Legelső feladatként a mormogást sajátítsa el, mert ez a hang teljesen hátul a gégében képződik és azt a benyomást kelti, mintha messziről keletkezne. Majd az „a” magánhangzót kell a már előbb felsorolt módon képeznie.
Minél mélyebben a gégénél formáljuk a hangot, annál messzebbről jövőnek és minél közelebb a szájnyíláshoz alakítjuk, annál közelebbről tűnik fel. A gyakorlatok fárasztóak, ezért helyes eleinte rövidebb időt szentelni a tanulásnak. Igen nehéz az ajakhangok, a „p, b, f, v”, elsajátítása, mivel az ajaknak mozognia nem szabad. Tehát a kezdetleges hasbeszélők igyekeznek elhagyni azokat a szavakat, melyekben sok ajakhang fordul elő és még a gyakorlottabbak is lehetőleg kerülik az ajakhangokat.
Miután azonban még sem lehet teljesen elhagyni mindazokat a szavakat, melyekben „p, b, f, v” előfordul, ezért a nyelv segítségével pótolják azokat. A hasbeszélők egyébként rendszerint bajuszt és szakállt viselnek, mivel a bajusz és szakáll leplezi az ajak kis mozgását. Esetleg szájban tartott cigaretta is segít rejteni a csekély rezgést.
Tekintve, hogy a legjobb fül sem képes némi távolból megállapítani a hang eredetét, kellő arcmozgással a hasbeszélő könnyen megtévesztheti az embereket. Mindenesetre nehezebb egy kis szobában félrevezetni a hallgatókat, mint egy teremben. Gyakorlatlan hasbeszélő, ha kisebb helyiségben beszél, rögtön felismerhető.
Egyes hasbeszélő azonban különösen színpadon teljes sikert arathat. , mivel az alsóbb néposztály inkább a gégénél formálja a szavakat, míg a műveltebbek tisztábban beszélnek és a hangokat egészen elől a szájnyílásnál képezik. Tehát természetesen egyszerűbb egy földmíves hangját észrevétlenül utánozni, mint egy kulturált emberét.
A tehetséges hasbeszélő két-három különböző hangot képes visszaadni. Ha a hasbeszélő ügyes artista is, akkor egész színdarabot eljátszhat. Fellép egyedül a színpadra és úgy tesz, mintha a pódiumon elrejlett társaival beszélgetne, akik kérdéseire válaszolnak. Mozgásával, arcjátékával, kérdésekkel és feleletekkel azt a látszatot kelti, mintha többen tartózkodnának a színpadon. Közben saját természetes hangját is hallatja és miután a hasbeszélésnél a hang ½ -1 oktávval magasabb, mint a normális beszéd, a hallgatóságot legtöbbször meggyőzi.
Varietéknél gyakran emberekhez hasonló mozgó bábokat is vesznek igénybe a hasbeszélő partnereként, ezeknek azonban igen tökéletesen elkészítetteknek kell lenniök, mert a hasbeszélő szavait megfelelő arc- és testmozgással kísérik.
Az első ilyen mozgó bábot már 1770-ben használta Mengen báró Bécsben. Ha a hasbeszélő igen nagy gondot fordít arra is, hogy midőn a báb helyett szól, látszólag figyelő hallgatóként szerepeljen, úgy sikerül publikumát mindinkább félrevezetnie.
Érdekes, hogy bár a hasbeszélés ősrégi időktől fogva szokásos, a közönséget a tehetséges artista még ma is legtöbbször megtéveszti és a varietéknek állandó kedves száma marad a hasbeszélés mutatványa.