Kir. Magyar Természettudományi Társulat 1932 november hó 18-án tartott Estélyén elhangzott előadás.
A jobb és bal megkülönböztetése a mindennapi életben tehát érzés dolga. Valami belső érzéssel különbséget teszünk testünknek látszólag részarányos két fele között és meg tudjuk érteni, hogy a részarány talán testek két egymásnak tükörképszerűen megfelelő alakban fordulnak vagy fordulhatnak elő. Ez az érzés vagy ennek tudatos felfogása azonban a különböző embereknél nagyon különböző élességű.
Vannak, akiknek semmi érzékük sincs a jobb és bal közötti különbség fölfogására és épp úgy nem értik, hogy mért adnak az emberek egy és ugyanazon dolognak kétféle nevet, mint ahogy a színvak nem érti, hogy egy és ugyanazt a bizonyos színt miért mondja a többi ember egyszer zöldnek, máskor pirosnak. De ahogy a színvak megtanulja, hogy a falevelet zöldnek, a szegfűt pirosnak célszerű mondani, úgy a jobb-bal érzéketlenségű ember is megtanulja, hogy az oldalak közt különbséget tegyen.
Minél bizonytalanabb valakiben a jobb-bal érzés, annál inkább kell emlékképekhez kötnie az oldalak megkülönböztetését. Az ilyenek mindig arra gondolnak: „melyik kezemmel szoktam írni?” „melyik lábbal kellett a tornaórán kilépni?”, stb. Egészen logikus volt az egyszeri regrutákat a „széna-szalma”-eljárással tanítani a jobb és balra.
A jobb és bal érzése, belátása, tudata merőben független az egyén oldalasságától, vagyis attól, hogy a mindennapi használatban lényeges különbséget tesz oldalai között. A legtisztábban jobbkezes ember éppoly érzéketlen lehet, mint a világgal szakadatlan küzdelemben álló balkezes. A szellemi képességek színvonala nem mértékadó.
A legkiválóbb mathematikai művek rajzaiból is kitűnik néha, hogy a szerző nem érzi a jobb és bal különbséget. Helmholz világéletében nem volt tisztában a jobb és ballal. Felső iskolák tanulói közt 16-20 % jobb-bal érzéketlenséget találtak. Az agyvelő bizonyos betegségeiben elvész a jobb-bal érzés valószínűnek mondják, hogy központja az agyvelőszöglet tekervényében (gyrus angularis) van. (Bonhöffer.)
Annál csodálatosabb, hogy, mint ismeretes, az állatok is megkülönböztetik a két oldalt. Az ökör szóról érti a csálét és a hajszot, a kutya idomítható a szavakkal irányításra. Az állatlélektani kísérletek rendkívül meglepő adatait azonban igen nagy óvatossággal kell értelmezni.
Kiderült ugyanis az, hogy a „választút” kísérletekben egészen alacsonyrendű állatok, pl. a földigiliszta vagy kerticsiga teljes határozottsággal megtanulnak különbséget tenni a jobb és bal között; a földi giliszta még akkor is, ha idegrendszerének központi részeit kioperálták.
Ezekben a kísérletekben az állat egy T-alakú út középső szárán indul; az egyik oldalra kanyarodva jutalmat kap, pl. valami nekivaló csemegét, a másikon büntetésben részesül, pl. villamos ütést kap. Egészen csodálatos, hogy az állatok mennyire megtanulják a válaszúton a helyes irányba fordulást, pedig ennek előfeltétele 1. emlékezet, 2. a jobb és bal megkülönböztetése.
Az első követelmény nélkülözhetetlen, a második helyét azonban pótolhatják esetleg nekünk megfoghatatlan érzékelések, melyek az egyik oldalon „veszélyt” jelentenek s így az állat cselekvését irányítják.