Kir. Magyar Természettudományi Társulat 1932 november hó 18-án tartott Estélyén elhangzott előadás.
Balkezesek, balogok, akik, ellentétben emberek többségével, a mindennapi életben a bal kezüket használják előszeretettel. Kivételek, mert az emberek túlnyomó része a jobb kezét használja mindenkor, ha nagyobb erőt, de még inkább, ha nagyobb ügyességet kell kifejteni. Az emberek többsége tehát jobbkezes és ezt tekintjük rendes állapotnak.
Az emberi szervezetnek ez sajátsága annyira közismert és annyira megszokott, hogy voltaképen csak a kivételekből vesszük észre. A jelenség magyarázatára való törekvés és a probléma szélesebb körű kutatása azonban a hamarosan meggyőz arról, hogy rendkívül nagyjelentőségű biológiai kérdésről van szó, bizonyos élőlények jellegzetesen féloldali aszimmetriájáról, mely olyan mélyreható két csoportba különülést jelent egy és ugyanazon faj egyénei között, melyhez csak a nemek szerinti különválás volna fogható.
A kérdés közelebbi, megismerése nemcsak általános biológiai jelentőségű és nemcsak az emberi természet érdekes titkaira vethet világot, hanem fontos gyakorlati eredményeket is hozhat. A jobb és bal oldal fogalma önmagában adott, közelebbről meg nem határozható fogalom. Lényege, hogy az ember különbséget érez a két oldal között.
A fönt és lent, az elől és hátul könnyen és egyértelműen meghatározható valami, de ezekre merőleges osztása a térnek tisztára szubjektív. Az ember nem tudja meghatározni, hogy melyik a jobb vagy bal oldala, csak mutatni tudja. Kant egész filozófiája a térről és az időről a jobb és bal fogalmának elemzéséből indult ki. Amikor rajtunk kívül eső tárgyakon vagy a bizonyos irányból tekintett térben különböztetünk meg jobb és bal oldalt, vagy saját érzésünket vetítjük ki, vagy hasonlatokkal dolgozunk.
Így tudunk beszélni bármely test jobb és bal oldaláról vagy feléről, abban az adott távlatban, amelyben szemléljük. Így meg tudjuk mutatni akár egy előttünk fekvő gömb vagy akár az egész előttünk levő tér jobb és bal felét. Egyszer s mindenkorra megállapítani valamely testen az oldalak fekvése csak akkor lehet, ha az emberi testtel megegyezéseket találunk, így az elől és hátul, a felül és alul (hát és has), az illető testen megkülönböztethető.
Így beszélhetünk egy ló, egy bogár, egy szék, jobb és bal oldaláról, egyértelműen, félreértés nélkül. Ebből látszik, hogy kétoldali részarányos testek jobb és bal oldala véglegesen meghatározott, amint azok saját szervezetünkkel összehasonlíthatók. De ez a meghatározás nem abszolút élességű. Az ilyen meghatározásokban mindenkor bennfoglaltatik vagy a hozzánk való viszony, vagy a fönt és lent, elől és hátul fogalma.
Más azonban a helyzet, ha valóban részaránytalan (asszimmetriás) testekről beszélünk, vagyis olyan testekről, melyek semmiféle módon két egyforma részre nem oszthatók. Minden részaránytalan test két alakban képzelhető: ő maga és tükörképe. Ez a két test semmiféle forgatással, helyezéssel egymással párhuzamba, fedésbe vagy egybevágásba nem hozható. Rajtuk minden személyiségtől függetlenül meg van szabva a jobb vagy baloldal, de tisztán megállapodás dolga, hogy mit nevezünk jobbnak és mit balnak.
Sík görbéknél, pl. ívek, csavarvonalak, stb. az óra irányára hivatkozás relatív, mert a tulsó oldalról nézve, a görbe ellenkező menetű. De ha a ránézés iránya meg van szabva – s így a tér fogalma érvényesül – vagy ha a térgörbékről, illetőleg testekről van szó, akkor a jobb és bal oldal közötti megkülönböztetés bizonyos alapvető megállapodások után határozott. Ugyanígy teszünk különbséget a csigaházak menetéről vagy a csavarok járatának meghatározásában is.
Már itt megjegyezhetjük, hogy a mindennapi életben használt részaránytalan tárgyak rendes alakja mindig a jobbkezes használatnak megfelelően van megszabva. Így, hogy néhány példát mondjunk a zongora, a kardmarkolat, a puskaagy, a motorkerékpár, az autó, az írógép, a varrógép, az ajtók. Csodálatos, hogy - férfiszemmel nézve - a nők ruháján a gombok és kapcsok úgy vannak elhelyezve, mintha balkezes számára készültek volna.