Egy évi tartózkodásra holnap délben Amerikába utazik.
Holnap délt 2 órakor a bécsi gyorssal Fedák Sári egy évi tartózkodásra Amerikába utazik.
Zsazsa a Carltonban lakik, a szálló legnagyobb szobájában. A szobába, amelyhez képet egy hadban álló harctéri parancsnokság színhelye csendes idegszanatórium, - csak közelharc útján lehet bejutni! Hajóbőröndök hekatombái torlaszolják el már a folyosót is, szabók, szállítók, csomaggal várók, barátnők, adjutánsok, fotografusok állingálnak minden sarokban, de bemenni nem lehet. Zsazsa ruhát próbál. 38 új ruhát, 6 új bundát, 35 új kalapot, 35 pár cipőt, ugyanannyi kesztyűt és retikült visz magával Zsazsa Amerikába, ma este próbálja az utolsó turnust, 14 estélyiruhát.
Az ajtónálló komorna a telefonon megbeszélt jelszó fülbesuttogása után beenged az előszobába. Csukott és nyitott bőröndök rajvonala között földön heverő sámfák, fogasok, csomagok s egy aranykorzetten pihenő kis selyempincsen keresztül bejutok a szobába. Egy fogas tele próbára váró toalettel, mindenütt kicsomagolt és becsomagolt paksaméták, rengeteg papír, egy sárga selyem- és ezüst lamészövetdarabka, plédek, termoszok, bőröndök és újra bőröndök. Felfedezem végre Zsazsát. Csapzott hajjal áll a térdelő Dénes mester és két asszisztense között. Mártíri mosollyal üdvözöl.
- Mi ez Zsazsa?
- Ne is kérdezd. A szépségem! Nem nekem való. A szépség finom úrinőknek való, akiknek finom úri férjük van, aki elsején kifizeti a villanyt, meg a specerájkontót, meg kismókushas-bundát vesz, - de nekünk – ez bizony nem való. Most próbálom a huszonnegyedik ruhát, hátra van még tizennégy…
Sóhajt. Hirtelen odaszól főudvarmesternőjének, Kürthy Sárinak:
- Te, telefonálj csak haza, hogy a krumplit tegyék be a sütőbe…
Zsazsa ma este otthon alszik Szentlőrincen és sültkrumplit fog vacsorázni. Közben próbálja a szatin-, lamé-, ciré-, velour-, füll-, muszlin- és bagarécsodákat s a jó Isten tudja, hogy valamennyinek mi a neve….
- Az az érzésem, hogy nagyon sokáig nem fogok visszajönni, azért is stafirozom így ki magam. Ez az utam más lesz, mint minden eddigi. Azelőtt, mikor társulattal mentem ki, minden nap dolgoznom kellett, utazni, próbálni s közben még meghívásoknak is eleget tenni, ami annyit jelentett, hogy enni kellett,, mert hiszen az ember nem sérthette meg azokat a drága vendéglátóit, hogy ne a legjobb étvággyal egyék. Örökös balanszírozás volt így az életem, hogy jaj Istenem, berekedek, jaj Istenem, elrontom a gyomromat. Most ez hál Istennek mind nincsen: viszem a Fedákot magammal egy bádogskatulyában, ehetek helyette, amennyit akarok, beszélhetek helyette, amennyit akarok, nem reked be, nem rontja el a gyomrát. Nagy passzió, annyit mondhatok.
- Milyen érzés ez így télvíz idején nekivágni az óceánnak? Mindig újra kezdeni egy kicsit az életet?
Elkomolyodik.
- Én tényleg mindig újra kezdem. És ez az életem legnagyobb ajándéka, hogy mindig újra kezdhetem!
Ez tart frissen, ez ad energiát, jókedvet, egészséget: hogy mindig valami előtt állok, ami érdekel, ami új, ami izgat.
- Igy télvíz idején nekivágni az óceánnak?...
- Ha volna időm ezen gondolkozni, akkor talán meg is ijednék tőle, akkor talán el is állna a lélekzetem, elszorulna a torkom. De hál’ Istennek, nincs időm reá: mert végeredményben tervtelenül megyek ki.
Én csak azt tudom, hogy a filmemet meg akarom mutatni az amerikai magyaroknak, akikkel nem törődik senki és akiket senki sem szeret úgy, mint én. S most adatott meg nekem először, hogy oda is elmehetek, ahova egy társulattal nem lehetett elmenni: West-Virginia bányavidéke például, ahol 20 éve nem hallottak magyar szót.. Hogy aztán a turném után mi történik: hogy tudnám én azt előre egy olyan mammutországban, mint Amerika, - ahol ha valaki futni akar, az futhat is, mert engedik, mert lehet! Lehet, hogy egy studiót kibérlek és filmet fogok csinálni. Lehet, hogy filmdarabokkal fogok foglalkozni s a sztároknak fogom keresni a jó filmszerepeket. Lehet, hogy egy munkászubbonyt húzok és beállok egy nagy rendező mellé volontőrnek kora reggeltől késő éjszakáig és megtanulom ezt a mesterséget. De lehet az is, hogy el fogok játszani egy filmszerepet vagy hogy – színpadon fogok játszani….vagy leülök a Csendes-óceán partján és megírom az „Útközben” című könyvemnek a folytatását… De mit lehet tudni: talán borügynök leszek! És Dél-Amerikát sem akarom kihagyni: Sao Paulóban 55.000 magyar él! Úgy szeretném kibeszélni magamat velük. És talán róluk írnék egy könyvet, - mit tudom és….
Nézem ezt a Zsazsát és hallgatom. Mennyi nyugtalan energia, mennyi tettvágy van a kócos fejében, hogy ég a fantáziája! Egy miniszterelnök, egy bank- és hadvezér veszett el benne, igazi Seybold, perpetuum mobile. Colombus Sári, feltaláló és pionír, életének örök argonautája… Meglátják, a végén még karriert fog csinálni!
Good luck, szerencsés utat, Zsazsa!
