Amit vártunk, bekövetkezett; a pénzügyminiszter költségvetési beszédében nyomatékosan és határozottan kijelentette, hogy a mai hullámzó és bizonytalan gazdasági helyzetben átfogó és szerves adóreform feltételei nincsenek meg.
Nem szeretnők, ha a pénzügyminiszter a kákán csomót kereső, vagy fantaszta kritikusok csoportjába sorozna s ezért ezzel a kijelentéssel – ezúttal – nem szállunk vitába. Megelégszünk a tényleges eredménnyel s megállapítjuk köteles örömmel és tisztelettel, hogy a világ mégis csak halad, a szerves adóreform egyelőre még „a való realitással nem számoló fantazmagóriák” közé tartozik ugyan, de viszont a magyar pénzügyminiszter s a vezetése alatt álló magas pénzügyi kormányzat mégis csak elismerte, hogy a magyar adórendszer reformra szorul s ennek a reformnak egyes részleteit költségvetési beszédében Imrédy pénzügyminiszter a maga óvatos módján bejelentette, helyesen végrehajtásukat megígérte. A pénzügyminiszter bejelentette,
1. az adózásra, főleg az adópótlékokra vonatkozó jogszabályok összevonását és egyszerűsítését. Ez a reform azért volna fontos, mert ma igen kevés szakértőn kívül a magyar adófizetők milliói nem tudják, mi címen s mennyi adót kell fizetniök. Miután az előkészítő munka folyamatban van, ezt a reformot egy év alatt kényelmesen végre lehet hajtani. Ha Budapest székesfőváros történelmi fejlődéséből származó rendkívül bonyolult, egymillió ember életviszonyait reguláló önkormányzatát három-négy hónap alatt megreformálta a kormány, akkor az adótörvények összevonása és egyszerűsítése is keresztülvihető, mondjuk háromszor annyi idő, egy év alatt.
2. Bejelentette a pénzügyminiszter az adóalap alaposabb megállapításának szükségét, megfelelő revíziós rendszer kiépítésével, az adóteher méltányosabb és igazságosabb megosztása érdekében;
3. bejelentette a büntető rendelkezések hatékonyabbá tételét;
4. az ingó vagyonból származó jövedelem erőteljesebb megadóztatását és
5. a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok megadóztatásának bizonyos kiigazítását.
E három pont kivétel nélkül s elsősorban az adókincstár érdekeit szolgálja.
Attól, hogy a gazdag embereket – talán! nagyon talán! – erőteljesebben adóztatja meg az állam, a kisember adóterhe s gondja-baja nem lesz kisebb! De, pénzügyminiszter úr, ha az adóalap kinyomozását újra szabályozzuk s modernizáljuk, megfelelő revíziós rendszert építünk ki, a büntető eljárást keményebbre fogjuk, az ingó vagyonból származó s a magyar pénzügyi hatóságok ellenőrzése alól kisikló ingójövedelmet erősebben megfogjuk s végül a társulati adót is megreformáljuk, akkor ugyanazzal a munkával a szerves és átfogó adóreform előkészítését is megkezdhetnők!
A pénzügyminiszter úr hatodik ígérete az adókivetés egyszerűsítését helyezi kilátásba, hogy a hatóságok munkáját s a közönség tájékozódását megkönnyítse. Helyes, örömmel várjuk az ígéret beváltását, de miért csak a kivetés szorul reformra, egyszerűsítésre? Az adókezelés, a behajtás, a nyilvántartás talán nem?
Furcsa és érthetetlen a ragaszkodás ehhez az elavult, botrányos rendszerhez, amelyet bírálni már nem is lehet, csak ócsárolni! Addig, amíg a mai adórendszer alapos és szerves reformja állandóbb és nyugodtabb gazdasági helyzetben végrehajtható nem lesz, az adókivetés, az adókezelés, a nyilvántartás és behajtás egyszerűsítése, gyorsítása a legfontosabb feladata volna a magyar pénzügyi kormányzatnak. Ezért a reformért, ezért az egyetlen ígéretért egyelőre szívesen lemondanánk a pénzügyminiszter első öt ígéretének a beváltásáról.