Amint idáig érek töprengésemben, egyszerre fülsiketítő zúgás ás emeletmagasságú vízoszlop vágódik égnek mellettünk: becsapott egy gránát. A távolban apró hajókat látok mozogni, onnan lőttek... semmi kétség, céltáblának használják a hajót s hogy akadálytalanul lövöldözhessék, legénység nélkül bocsátották a tengerre.

De mi értelme van ennek, hiszen így nem tudja viszonozni a tüzelést, nem tud manőverezni, nagyon egyenlőtlen harc ez! Bumm … egy másik gránát csapódik le a hajó mellett….egy harmadik... most észbontó dörrenés, meg kell fogódznom, hogy le ne söpörjön a légnyomás: telitalálat! Ha így folytatódik, hamarosan ronccsá lőnek bennünket, pedig kár volna ezért a szép alkotmányért...

De mi ez? Hirtelen, magam sem tudom honnan, fehér, ködszerű füst száll fel, beburkolja a hajót, lassan elönti a fedélzetet, mint mikor a sűrű téli köd végighömpölyög London uccáin ... Később megtudtam, hogy ez egy újfajta védekező harcmodor: alkalmas vegyszerekkel sűrű, áthatolhatatlan ködöt fejlesztenek, hogy eltakarják a hajót az ellenség szeme elől s megnehezítsék számára a célzást.

De hogyan érezhette meg ez a legénységnélküli kísértethajó a kritikus pillanatot, amelyben el kell ködösítenie magát, hogy kimeneküljön az ellenség tüzéből, mi volt az a rejtélyes hatalom, ami működésre bírta a ködfejlesztő-készülékeket? ...

Éreztem, amint a páncélos fokozott sebességgel igyekszik menekülni a köd leple alatt. Vagy negyedóra múlva eloszlottak a ködfelhők s megpillantottam a láthatáron az „ellenséget”, a gyakorlatozó hadihajókat. Ekkor... azt hittem, hogy a szemem káprázik ... a kormánykerék nagyot fordul, mintha az a láthatatlan kéz kanyarított volna egyet rajta, a hajó nagy ívben megfordul és szélsebesen rohanunk ... rohanunk az „ellenséges” flotta felé.

A gránátok ismét dübörögnek körülöttünk, de most! Hatalmas dördülés, lángok, füstgomoly ... az ostromlott hajó viszonozza a tüzet! Bumm, bevágódik egy gránát, bumm, viszonozza a hajó, bumm ... bumm ... bumm ... Döbbenten jártatom végig a szememet a néptelen fedélzeten: hol vannak a tüzérek?

Elképedve figyelem a harcot, amit odaátról, matrózokkal, tisztekkel megrakott, emberektől vezetett páncélosok folytatnak egy legénység nélküli hajóval, melyen senki sem tartózkodik! És ez az elvarázsolt alkotmány mégis úgy viselkedik, mintha értelmes lelke volna, vagy mintha kísértetek vezetnék, kísértetek volnának a matrózai, tüzérei, tisztjei...

A hallgatóságon csodálkozó moraj futott végig. A nagy tengerész megpihent egy darabig, majd folytatta: Később aztán elmagyarázták nekem a titkot. A magyarázat éppoly csodálatos és meglepő, mint a tény maga. Az egésznek a nyitja: a villamosság.

Már az én időmben is kísérleteztek ezzel a természeti erővel, de akkor nem sokat tartottunk felőle, azt hittük, hogy néhány elmélkedő szobatudós tudományos játékszere az egész. Azóta ezek odalenn csodamód tökéletesítették ezt a „játékot”. Gépeket, gyárakat, járműveket hajtanak, városokat világítanak, izeneteket közvetítenek, sőt beszélgetnek is korlátlan távolságokra.

A legérdesebb azonban az, hogy kitalálták, hogyan lehet a villamosságot drótok nélkül vezetni egyik helyről a másikra. Kieszeltek valami fortélyos masinát - ha jól hallottam, rádió a neve - s azzal villamosságot löknek a levegőbe. A villamosság pedig, láthatatlan hullámok alakjában abban a szempillantásban szétterjed mindenhová s egy másik készülékkel bárhol fel lehet venni, le lehet csapolni a levegőből ezeket a villanyhullámokat.

Ha az első készülékbe, belebeszélnek, a másikon a föld túlsó oldalán is hallani lehet a hangot. Hihetetlen, nem? Nos, hát ezt a kísértethajót is voltaképpen ilyen villanyhullámokkal, vagy mint odalenn mondják: rádióhullámokkal irányítják, a távolból.

(folyt. köv.)