Milyen volt hajdan a kolostori élet? Hogyan éltek hajdan a jámbor barátok és apácák a kolostor szigorú falai mögött? Tudjuk, hogy a X. század végén s a XI-ik legelején, amikor Magyarországon államvallássá lett a kereszténység, éppen a szerzetesek voltak a világi civilizáció terjesztői is, ők tanították a földmívelésre a népet, ők hintették szét a betűvetés, az olvasás tudományát s általában előljártak a gyakorlati ismeretek terjesztésében.

Aztán más, szigorúbb századok következtek. Az apácák és szerzetesek teljesen visszavonultak a kolostor magas falai mögé, ájtatosságba merülve töltötték napjaikat s világi munkájuk legfeljebb arra szorítkozott, hogy egy-egy kódex lemásolásával gazdagítsák a tudományt.

Az idő kereke azonban megint fordult egyet. Egyre-másra bukkantak fel a tanító- és gyógyítórendek: az irgalmasok, a ciszterciták, a domonkosok. Az apáca- és szerzetesrendek kolostorainak falai közé bevonul a világi munka s immár az apácakolostorok lakói nemcsak a gyógyítással, ápolással, hanem ipari, műhelymunkával is megpróbálkoznak segíteni a mai élet nyomorúságain.

„Ora et labora.” Imádkozzál és dolgozzál. Az ima csak akkor segít, ha részt kérsz az élet munkájából is. A németországi Thannhausen mellett fekvő Ursberg ősrégi kolostorában is megváltozott az élet. A kolostor falai 800 esztendősek s hajdan premontrai barátok laktak itt. Ezek a mohos falak, boltíves cellák ugyancsak elcsodálkoznak azon, micsoda sürgés forgás költözött közéjük.

Mert az ursbergi zárdában egész sereg kis műhelyt állítottak fel az apácák s a kolostor minden szükségletét saját munkájukkal állítják elő. A cipészműhelyben naphosszat kopog a kalapács, a cipésznővérek talpalják, foltozzák a többiek cipőit. A pékműhelyben búg a dagasztógép, izzik a kemence, nővérek vetik be a kenyeret itt is. Egy másik teremben szövetté szövik a gyapjút, a szabóműhelyben csattog az olló, künn a kertben szelíd nővérek gyomlálják a káposztaféléket. Mindent maguk állítanak elő.

Az ájtatosság mellé társult tehát a világi munka is. Érdekes, hogy a kolostor műhelyeinek berendezése az elképzelhető legmodernebb. A dagasztógép például villanyerőre dolgozik, pár perc alatt megdagasztja sokszáz ember kenyerét. A szövőgépeket kézierő hajtja ugyan, de csak azért, mert a kolostorban előállított szövetnek nemcsak a mennyiségét, hanem a minőségét is nézik.

Szinte külön állam a kolostor s alig van olyan holmi, melyet kívülről kellene a nővéreknek beszerezniük. Munkanélküliség nincs, a szó szoros értelmében maguk keresik meg a kenyerüket, sőt munkájuk eredményéből még arra is jut, hogy a szűkölködőket természetben segélyezzék.

A pénz szinte ismeretlen fogalom ebben a világtól elzárt világban. Itt nincsenek olyan problémák, hogy infláció vagy defláció. Az egyének felolvadnak a közösségben, a munka és az ima kettős közösségében. Az idő alig észrevehetően, lassan és csendesen múlik fejük felett.

Igy élnek az ursbergi nővérek az Ur 1932-ik esztendejében a gazdasági válság napjaiban. Világtól elzárt boldog sziget ez a zárda. Szinte külön állam az államban. A gazdasági válság itt nem érezteti hatását, mert Krisztus menyasszonyai amugyis önkéntes szegénységben élnek.