Új földműves festőtehetséget hozott a Nemzetközi Vásárra érkező kassai vonat – Oravecz Imre Kassa autodidakta művésze fát vág, szénát hord, tejet fej, zsákol és – fest
A keze izgalomtól remeg, ahogy bontogatja kofferét s szedegeti elő belőle, mint színes vásárfiát, regélő paszteljeit, vásznait, Tegnap hajnalban ért ide a Nemzetközi Vásárra érkező vonattal. A szeme majd leragad az álmosságtól.
- Két éjszaka nem aludtam. De tíz esztendeje készülök a szerkesztő úrhoz, bocsánatért.- Minden második szava ez: bocsánat. Közben előkerül kofferjának mélyéből egy kép. Teheneket ábrázol, széles nagyívű agancsokkal. Az agancsok elefántcsontfehérek és úgy simulnak egymásra, mint a vívókardok. Lassan, komótosan lépkednek a tehenek, szénával megtetézett szekeret vontatnak – a sötét hazafelé vonulást körülönti az alkonyati ég... Az egész táj alszik.
Beszél
- Rengeteg könyvet olvastam. Mindig olvasok. Kant, Nietsche az olvasmányaim... Aztán klasszikusok Modernek.
- Hány iskolát járt?
- Hatot. Elemit.
Néz.
- A klasszikusokat csodálom, a modernek közelebb állnak hozzám...
Így beszél.
- Kiket olvas?
- Herczeg Ferencet... Babitsot.... Kosztolányit.....és régen készülök Budapestre. De visszatartott a félelem, hogy nem fognak tetszeni a képeim. Tíz évig készültem szerkesztő úrhoz, bocsánat. Azt hiszem, szószegény vagyok. Tíz évvel ezelőtt olvastam a Benedek Péterről szóló könyvet.
Azóta készülök...
- Adyt szereti?
- Jaigen. Nagyon. És Tolsztojt. Azt is nagyon.
Egy kép van most a kezében, vásári mozgalmasság, előtérben egy kép egész előterén groteszk alakzattal: egy ormótlan bohóccal, a kikiáltóval. Alatta ámuló- bámuló fejek. Hallgatják, csodálják. Mesterien összehangolt színek, fölényesen összefogott kompozíció. Az egész : derűs, friss, megkapó és mulatságos.
- Azokat a képcímeket szeretem a legjobban, amelyekben benső érzéseimet vetíthetem ki. Szóval érzéseimet szeretem megfesteni. Bocsánat.
Most egy fonót ábrázoló képet tart a kezében. Lágy színek, finoman megkomponált alakok. Sehol egy kirívó szín, egy elrajzolt mozdulat. A figurák úgy állnak, úgy mozdulnak, mintha drótra járnának.
- Falusi képeket szeretek festeni. Állatokat. Bocsánat. Népies jeleneteket. Azt, amihez valami emlék fűz... Természet után nem tudok festeni, csak lelki élmény után. Szóval, leszűrve. Azt hiszem, a képeim ilyenek.... Csak a lényeget keresem és szeretem... Bocsánat
- Újságokat olvas?
- Soha. Politikával nem foglalkozom.
- Hitler? - ijesztgetem.
Kérdő szemekkel néz rám,
- Mi az? -álmélkodik.
Új képet mutat. Önarckép. Színes sipka alól kicsodálkozó széles tatárfej. Kék szemek. Egy bámészkodó nagy, hallgatag fejek. A furulyázó férfi ujjainak jól megfigyelt mozdulata szinte megszólaltatja az andalgó furulyát... Nem illusztráció, ragyogó festői vízió.
- Vágyom megértő lelkek után. Bocsánat! Barátaim nincsenek. A mellőzés fáj. Nem festői, de emberi szempontból...
Rakosgatja elém a képeket. Itt van egész Nagyida, ahova való, ebben a kofferban.
- Van valami oroszos a maga dolgaiban – mondom.
- Oroszos!! - riad fől.
- Az.
Nagy, széles homloka egészen belepirul.
- Magyar vagyok, bocsánat.
Gyorsan elővesz egy gyönyörű tájképet
Tessék nézni. Ez magyar ég... bocsánat
Harmincnyolc éves. 1914.ben látott életében először festőt, a fronton... Ekkor elfogta a festési vágy. De a harctéren gránátnyomást kapott s így sokáig abbamaradt számára a művészkedés. Egyszere aztán megint elkezdte.
- A kassai múzeumi igazgatónak feltűntek rajzaim, ő biztatott, hogy csak folytassam, csak rajzoljak tovább. Azóta dolgozom. A falumban lusta embernek tartanak, pedig mindent végzek. Fát vágok, tehenet fejek, ások, kapálok, szénát hordok, hordáskor segítek, csépelésnél zsákolok...(gondolkozik, hogy mit csinál még) ...és ….és.....több nincs … Hirtelen észbekap) ...és ...és festek ...bocsánat.
Fürkésző szemekkel vizsgálgat.
A művészet megmagyarázhatatlan. Bocsánat.
Nem néz ki parasztnak. Buggyos pepita térdnadrágjából, kiugró hosszú lábszárai, zöldre beretvált szegletes szájvidéke angol drogista utazóra emlékeztet, vagyis szláv hitoktatóra....
- Csizmába járok otthon. De ha városba megyek, akkor elegánsabban öltözködöm...
Nyakkendőt nem visel. Bocsánat. Élénk, citromsárga puha ing van rajta, elöl gyöngyfényű, begombolt gombbal.
- Vallásos vagyok – szól hirtelen. Pedig sokáig nem is atheista, de mindenesetre kételkedő voltam. Bocsánat. Egyszer aztán tífuszba estem. Akkor láttam, hogy a modern bölcsészet nem nyugtatja meg lelkileg az embert...
Folyton , mosolyog. Megkérdezem, min mosolyog. Fél kimondani, mondja. Csak mondja ki. Félénken néz körül a kávéházban, nehogy meghallja valaki.
Először vagyok kávéházban... Bocsánat!
Tavaly ősszel harmadmagával kiállítást rendezett Kassán, a múzeum kiállítási termében. Harmincöt képpel vett ő részt ezen a kiállításon és egy szoborral. Ezt a szobrot a kassai múzeum megvásárolta.
- Volt sikere?
- Volt. Erkölcsi sikerem A lapok azt írták Kassán rólam, hogy istenáldotta őstehetség vagyok. Neoprimitív. Botticellihez hasonlítottak és az olasz primitívekhez. Bocsánat. Azt írták: a kiállítás meglepetése Oravecz Imre...
Lesüti a két kis szemét...
- Azt is írták: igazi truville.
Így mondja, ahogy írom.
Trouvalle -igazítom ki.
- Az. Sok komikus dolgot összefecsegek, bocsánat.
- Rousseau-val nem hasonlították össze?
- De. És Fra Angelico-val. A Terka.
- Az ki?
- Egy nagyon okos lány. Úrilány. Kassai. Szép. Igazi filozófus. Nagy barna szemei vannak.
- Szerelmes belé?
Gondolkozik.
Nem. De nagyon -nagyon szimpatikus.
Most itt áll Oravecz Imre, az elszakadt magyar paraszt, egyedül, ismeretlenül, igazi hazája fővárosában, kezében egy kofferral... Ebben a kofferben papírszeletekben és vászonfóliánsokban egy szív kopog az anyaföld ajtaján – a poggyásza ---
Ez a cikk csak eléje akart sietni, hogy ajtót nyisson a gazdag vásárfiával érkezőknek.
Bocsánat.
