|
Vajda János házassága
A költő özvegyének emlékiratai alapján
Vajdáné ezalatt kenyérrel tömte magát és mártogatott a pörkölt levébe. Ha felésége nem statisztált neki a vacsoránál, Vajda, igen figyelmesen, hazavitte neki a frankfurti virsli héját, mert csak a belét szerette. Az angol húsoknak is nagy barátja volt, statisztikát készített arról: hány beefsteak-et evett életében, ha különösen ízlett neki a beefsteak, egy forintot küldött ki a szakácsnénak. Nagy étvágya miatt "Hornyák"-nak nevezte magát. Feleségéhez intézett leveleit és táviratait is így írta alá: a te Hornyákod.
Ez a tisztaság nem marad titokban, Vajda fűnek-fának meséli a Kamon-kávéházban, ahová csibukozni jár, magát is, feleségét is nevetségessé teszi. Rózát azonban nem tudja kiábrándítani magából. Vajdáné akkor legboldogabb, amikor férje hazahozza összes költeményei díszkiadásának hat példányát. "Egy külön kis asztalra oltárt csináltam nekik... - írja -, de férjem, a szegény uram összerombolta ezt az oltáromat is, mint a többit, mert mire való ez az ostobaság, mondta, persze ő az életben nem fellengett a fellegekben."
Részletesen kidolgozott párhuzamot vont Kossuth és saját maga között, Kossuth külföldre menekült, ő hazájában bujdokolt, "nincs az a hatalom, amiért én egy Habsburg vagy német előtt meghajlanék". Hivatalt se vállalt, bár többször kínáltak neki, még házasságuk idején is, amint azt Vajdáné kissé homályosan előadja, "egy magas személyiségi" Schönbrunnba rendelte és birtokot ajánlott neki, ha lemond a negyvennyolcas elvek hangoztatásáról.
Vajda felbőszülten utasítja vissza az ajánlatot és magatartása miatt a "Rapplkopf" jelzőt kapja. Annyi bizonyos, hogy Vajda valósággal menekült Pestről, ha az udvar valamelyik tagja ide érkezett. Ujjongott a boldogságtól, mikor a függetlenségi egyetemi ifjúság áttörte a rendőr kordont. Egyszer maradt kénytelenségből Pesten, mikor a király az operába hajtatott, "iszonyú dühös és káromkodó volt".
Általában, nem szerette a csődület, sokadalom semmilyen fajtáját; ha vásár vagy búcsú volt Pesten, akkor is elutazott. Jó ivó létére, aki valamennyi cimboráját az Elkednél az asztal alá itta, akárhányszor antialkoholista propaganda-körútra indult a külvárosba, bement a pálinkamérésekbe és csúnyán lehordta a munkásokat, hogy "itt ültök és adjátok a pénzt az államnak ezért a komisz spirituszért".
Tisza Kálmánt gyűlölte és mint kálvinistát, "zöld hasú"-nak (?) nevezte. Csak Budapest és a magyar nép kapott kegyelmet tőle. Budapest a legszebb város a világon, a magyar népet a legnemesebb fajnak tartotta. Nagyon örült, ha látott egyszerű embert olvasni, akkor mindig megnézte azt, amit az olvasott, ha az utcán látta a konfliskocsist ujságot olvasni, kivette kezéből és megnézte az ujságot, ha német lap volt, akkor rákiáltott és káromkodott..."
Mikor egyszer elmentek a Petőfi szobor mellett, Vajda megkopogtatta a szobor talapzatát és így szólt: "No ez is tudta, mi az éhezés és fázás, egész életében éhezett és fázott". A szobor Vajda szerint "nagyon hű, éppen ilyen volt, nagyon látszik az arcán a kálvinista". [*] Deák szobránál azt mondta - ül a vén, mindig ült, nem tudott állni, mert sérve volt és nem szerette a Vajda a Deák Ferencet." Jókai fantáziáját "páratlannak tartotta, csak a fekete-sárga betegségit nem bocsátotta meg neki, így hívta azt, mert Jókai bejárt az udvarhoz".
A zsidókat mindig szerette, ezt teljesen átvette tőle a felesége, aki valóságos dithyrambusokat ír a zsidóságról. Vajda különösen a zsidóknak azt a tulajdonságát becsülte sokra, hogy "nem fecsegnek". Egyszer közölte Rózával azt a szándékát, hogy áttér a zsidó hitre, amit felesége nagy lelkesedéssel fogadott. Egy délután "haza jött egy öreg úrral és bemutatta nekem, mint izraelita hittanítót - Schnitzler Móric, Dob utca hetvenkettőben lakott". A hitoktatót Acsády Ignác ajánlotta Vajdának. Egy darabig jártak is Vajdáék hozzá zsidó hittant tanulni, de a terv azon hiusult meg, hogy a hitközség ragaszkodott a körülmetéléshez.
Ebben a szomorú helyzetben éri meg Róza huszonegyedik születésnapját. Vajda leveleiből megtudja, hogy férje közben felmondás nélkül elköltözött a Tompa-utcai lakásból, amelynek minden zuga feleségére emlékeztette. Újabban vén, rozoga kocsmaház első emeletén lakik, a Régiposta-utcában. "Férjem hajmeresztő színekben festette nekem a lelki állapotját és panaszkodott, hogy keveset keres és nincs pénze." Vajdáné harminc forintot küld az urának, amit a zálogházban a fehérneműjéért kapott. Persze munka után kell néznie. Beáll gyerek mellé, de szakadatlanul sír, elbocsátják. A Mariahilferstrasseban kis szobát kap, havi hat forintot fizet érte. Szállásadói derék emberek, a férfi kasszir, a nő mos.
Róza tejcsarnokban kap munkát, hajnaltól késő estig robotol Egy péntek este, mikor hazatér, Vajdát pillantja meg a konyhában. "- Miért jössz, - kérdezi Róza, - hisz nincs ennek más értelme, mint a pénzkidobás - és a sebek, akik folyton véreznek,.." Vajda befekszik felesége ágyába "a pici kabinettben". Hajnali háromkor megszólal a vekker, Róza munkába megy. Vajda meglátogatja a tejcsarnokban, "nagyon komoly és szomorú volt, vasárnap elmennek ebédelni a népkonyhára, Vajdáné nem megy máshová. "Bizony Jánoskám, te így tetszel magadnak, semmiféle más oka nincs annak, amit te énvelem cselekszel." Vajda visszautazik Pestre, hagyja, hogy felesége tovább robotoljon a tejcsarnokban.
Mire visszatér Pestre, férjét nem találja otthon, elutazott vadászni. Azt üzeni, a lakáskulcsot hagyja Nagy Miklósnál, ha visszautazik Bécsbe. Egyébként nagyon szereti, ő a legjobb nő a világon. Vajda szállásadónője elpletykálja Rózának, hogy nemsokára felmondja a lakást, mert a Kerepesi úton sétáló nők leülnek Vajda ajtaja elé és várnak rá, egy párat már seprűvel kellett elkergetnie. Róza Pesten akar maradni, de Vajda Bikalról naponta kétszer küldi a rettenetes hangú leveleket, melyekben követeli, hogy utazzon vissza Bécsbe. Vajdáné visszamegy a "proletár családhoz a pici kabinetbe"
Naponta érkeznek a szerelmes levelek Vajdától, Griseldis, Niobe, Maertyrin-nek címezve. Váratlanul megint Bécsben terem, mikor Róza a családdal Obersanktweilben nyaral. Felesége megkérdezi, mikor viszi magával Pestre. Vajda mentegetőzik, felesége figyelmezteti, hogy ne járjon hozzá olyan sűrűn, mert "már kezdenek róla nem hízelgően beszélniť, kilenc forintot nyom a kezébe és elküldi. De szilárdan el van tökélve, hogy két hét mulva hazamegy Pestre az anyjához. Ha Vajda testvérhuga lehet cseléd, akkor ő is szolgálhat Pesten.
Mikor kiszabadul, Pestre utazik és keserves szemrehányásokat tesz férjének, aki unszolja, hogy menjen vissza Bécsbe. Visszamegy. Most már egy ágyban alszik a házaspárral, mert a pici kabinettet kiadták. Nincs mit ennie, de Vajda gondoskodik számára olvasnivalóról; naponta ír és küldi a Vasárnapi Ujságot, a Hont és a Nemzetet. Mint házvezetőnő helyet kap egy öreg papnál. Most már van jó meleg, tiszta, otthona.
Egy hét mulva kidobják, mert Vajda addig erőszakoskodik, amíg beeresztette éjszaka a szobájába. Újra kezdődött az ágyrajárás: Vajda egyszer küld az asszonynak öt forintot és hívja Pestre. Róza bepakkol, elutazik, beköltözik a férjéhez, aki elküldi a patikába meg Nagy Miklóshoz. Mire hazaér, otthon a szokásos cédula várja: Vajda Erdélybe utazott, a Teleki kastélyba, Kendilonára. Alig érkezett meg, Róza már felül a vonatra, megy vissza Bécsbe.
Róza mégis jobbnak látja, ha visszautazik Bécsbe, azzal az eltökélt szándékkal, hogy soha többé nem néz a férjére. Vajda naponta ír, három hét mulva megjelenik Bécsben és elmondja, hogy van rendes, két szoba konyhás lakása. Róza velemegy megint. Alig érkezett Pestre, kiújul Vajda régi szenvedélye: Korányi tanár felkeresése az ismert ügyben.
Róza erről most hallani sem akar, idegei közben megromlottak, már nem nézi humorral férje rögeszméjét. "- János, én leesküszöm neked, én nem vétkeztem, én imádlak, de én szégyelem magam, úgy hogy inkább a Dunába ugrok, de a tanárhoz nem megyek." Csakugyan meg akarja ölni magát, kicsibe múlik, hogy gyufát nem iszik. Vajda üti ki kezéből az utolsó pillanatban a gyufaoldatot. Egy ideig buzgólkodik a felesége körül, de az orvosi látogatáshoz ragaszkodik. Végül kiegyeznek abban, hogy nem Korányi professzorhoz, hanem más orvoshoz mennek. A Molnár-utcában rendel Navratil tanár, orr és gégeorvos, az vizsgálja meg Rózát. Az eredmény megint - intacta.
Vajda tovább éli a maga gépies életét, eszik, ordít és magán kívül tombol, ha felesége megiszik egy üveg sört. Nagyon gyakran elutazik, mindig bejelentés nélkül. Egy éjszaka, miután búskomoran ődöngött a Dunaparton, Róza hazamegy, férje, szokása szerint, elutazott, de cédulát hagyott, amelyben követeli, hogy felesége utazzon Bécsbe, mert egyedül óhajt maradni. Róza mit tehet egyebet - az anyja meghalt, senkije sincs Pesten, felül a vonatra.
Természetesen nem késik a költő bécsi látogatása. Az én legnagyobb csudámra az uram levetkőzött és belefeküdt az ágyamba, a szegény nyomorult ágyba a koldus szobában. Éjjelre a taplósapkát, ami a zsebében volt, a fejébe nyomta, mert a törött ablakon befújt a szél. Én reggel mentem dolgozni és férjem ide-oda. Volt népkonyha, népkávémérés és túrós hagymásbarches... Három éjjel aludt így az én uram, a költő. Egy éjjel limonádét kért. - Nem csinálok, nincs cukor, nem vagy a Tompa-utcában... Itt hallgatnod kell, kidobnak velem együtt."
Bár Vajdáné már igazán tudja, mi vár rá Pesten, a hét végén mégis vonatra ül az urával. Otthon kezdődik újra minden, Vajda karácsony szent este előtt elutazik, feleségét fillér nélkül hagyja. Róza tovább végzi az egyhangú ingamozgást Pest és Bécs között. A szabócéghez nem mer visszamenni, csúnyán hagyta ott. Zsidó családnál kap munkát, mint fehérneművarrónő. Egyszer éjfél után a rendőr beviszi az őrszobába, mert prostituáltnak nézi, a rendőrorvos megvizsgálja, megint kiderül, hogy ártatlan, immár ki tudja, hányadszor. A rendőrorvos könnyekig elérzékenyül ezen a látványon és családjába fogadja Rózát.
Özönlenek a Vajda szerelmes levelei, az eddigi költői címzésekhez egy újabb csatlakozik: Frau Johann Vajda Muttergottes, ezt azonban a jámbor és jóízlésű bécsi postatisztek vörös tintával áthúzzák. Niobe olvasatlanul rakja fiókjába férje leveleit. Vajda három hétig nem mutatkozik Bécsben. Aztán megint beállít feleségéhez. Róza mutatja a rongyos cipőit. "Az nem tesz semmit, szép és fiatal vagy" mondja Vajda. Egy szombat este, mikor hazavitte a keresetét, megint Vajdát találja az ágya mellett. A költő most megcsókolja a szoknyája szegélyét.
"Én sírva fakadtam... Volt sírás, jajveszékelés, volt vérfagyasztó sikoltás... Vajda ezúttal teljes egy hétig lakott a feleségénél. Ne jöjjön Bécsbe, ne jöjjön utánam, nem hagyom magamat kínozni" - jajveszékeli a fiatal asszony, aki életében előszor bosszút akar állni az urán. Fényképészt hozat, hogy egy óvatlan pillanatban fotografálja le Vajdát az ágyban, feleségét a padlón fekve. A terv nem sikerül. A látogatásnak az lett a vége, hogy Róza megint Pestre utazott a férjével, még mindig nem utoljára.
Vajdáné megint megy Bécsbe, beáll a régi szabócéghez, sorsa jobbra fordul, most már van rendes lakása, két ággyal. "Ebben a lakásban kezdődött nekem egy új korszak. Férjem megint a legtüzesebb szerető lett, engem folyton csókolt... valósággal az én ölelésemből rohant el és rohant a vasúthoz, nagyon félt a következményektől, mint ahogy azt nekem Pestről azonnal megírta, de viszont ha el volt rohanva, akkor meg vágyódott a következmények után, mert azonnal felrohant hozzám Bécsbe.
Tizenöt nap alatt háromszor rohant el és rohant hozzám. Nyolcvanhárom január huszadikán délután érkezett az uram Bécsbe, este, mikor én a dologból hazajöttem, ült a szobámban és irt, pipázott. Azt hittem, megesz, mert folyton ölelt, csókolt és nagyon kérlelt vele a vendéglőbe menni, jól megvacsorálni, megtettem neki a kedvit és szót fogadtam a békesség kedvéért, jó kedve volt, örült annak, hogy én jól nézek ki, mert mióta Pestről utoljára Bécsbe értem és rendesen éltem, a lakásom is jó volt, nem henteregtem ágyon, így jól néztem ki.
A vacsoránál a vendéglőben sokat nevettünk, jól ettünk, férjemnek jó étvágya volt és egyre azt mondta, hogy most arcom majdnem megint olyan, mint lánykoromban. Végre hazamentünk. Ezen az éjjelen lettem én az én esküdt uramnak a canonjog szerint a törvényes felesége, két év és két hónap a törvényes esketés után."
Augusztus 30-án megint megérkezett az uram, este jött egy konflissal és nem tudta a kocsit kifizetnie csak huszonkét krajcárja volt. Szliácsról jött és valamely állomáson ki kellett neki szállni és a vonat elment... iszonyú nagy lármát, káromkodást vitt véghez... nagy nehezen bírtam rávenni, hogy feküdjön le. Sírva kértem, könyörögtem neki, hogy kíméljen engem legalább most ebben az állapotban és kezdtem magam nagyon rosszul érezni. Megmondtam a szállásadónőmnek ezt, aki hamar elküldte a cselédet az öreg orvosért és a bábáért.
Mikor magunkra maradtunk, Vajda feküdt az ágyában és én is feküdtem, egyszerre hirtelen egy valóságos vad ordítással az uram kiugrott az ágyból, neki rohant az ablaknak és kitépte, én szentül azt hittem, hogy az uram most megőrült, iszonyúan megijedtem és fel akartam kelni, de nem tudtam, visszaestem és ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, belépett az orvos és a háziasszonyom és én két fiúnak adtam életet... Vajda az egész idő alatt az ablaknál állt és kinézett az utcára. Mielőtt elment, hozzám jött az ágyhoz, megnézte a két gyereket és azt mondta: két koldussal több van a világon.ť
A leveleit követeli vissza. "Vajda tombolt, nekem rohant és összerugdosott... a székre estem, a szék alá a két gyermekem, kizártam az ajtót, kiáltottam orvost, jött az orvos és mondta, nem maradnak életben... hogy hányszor rugott meg az uram, azt nem tudtam, mikor én lármázni kezdtem, mert a két gyerek a karosszék roncsai alatt feküdtek, az uram elszaladt és nem jött többé vissza.
Pestre utazott, onnan irt, hogy küldjek mindent, amit itt hagyott, utána. Az öreg orvosnak fel kellett jelenteni és jött a halottkém, én az orvost összetett kezekkel kértem, hogy az uramat ne említse, azt mondtam, én alattam tört el a nagy nehéz, rozoga karosszék és így történt meg az én szerencsétlenségem."
Egyszer nyomát veszíti, Jókai igazítja útba: A Szikszaynál csakugyan megtalálja a Népszinház-utcai oldalon. "... egyedűl ült a sarokban ...én némán leültem ...Az uramat megcsókoltam a fejín.ť Hazahordja Vajda holmiját az Orientből. Mikor megkapja a pénzt, amit Bécsből vár, tíz forintot tesz le férje asztalára, a tíz forint mellé a Vajda által csináltatott névjegyet: Vajda Jánosné, Niobe, Rozamunda, Szűz Mária. Magától érthetődik, hogy zuhogtak a Vajda-levelek. Róza csak ritkán válaszolt egy-egy lapon: "Niobe téged imád és vérzik a szíve te miattad".
Beáll a Monaszterli és Kuzmik-céghez, egy öreg mágnásasszonyhoz kerül, mint társalkodónő, de végül munka nélkül marad. Vajda már nem is törődik vele, az asszony a folyosón és az emeleten lakó emberek kegyelméből tengeti életét. Végül beáll cselédnek, úgy mint a költő húga: Vajda Róza. Férje időnkint szerelmet vall, de többnyire bottal veri, egyre félelmesebb dührohamokat kap, ilyenkor az arca citromzölddé válik. Mindez nem akadályozza meg Vajdánét abban, hogy férjét ne ápolja.
Vajda megindítja felesége ellen a válókeresetet. Télen, a zajló Dunán csónakon kelt át Esztergomba, hogy elvigye a Szentszékhez a válóper iratait. Mindezt Róza saját állítása szerint csak később tudta meg, homályos szavakkal átkozza a "Judásokat", akik a válóperben ellene vallottak. 1886-ban visszaköltőzik Bécsbe, állítólag nem is sejti, hogy ugyanebben az évben felbontották a házasságát.
És a budapesti megbízottam mind arról értesített engem, ami a férjemnek az egészségét és testi épségét illette, mert azért én valósággal reszkettem és nem ok nélkül, bizonyság a rengeteg baleset, ami a férjemet érte csupán azért az ő ideges ide-oda ugrálása miatt... Mikor jött a sürgöny, hogy a lábát törte, én, akinek majdnem egy szabad perce sem volt, majd megbolondultam a gondtól. Nappal nem, de éjjel utaztam, tizennégy nap alatt ötször, este leutaztam, korán reggel nála voltam és a legközelebbi vonattal vissza."
Vasárnap reggel leutaztam Pestre, késő este értem én a Dohány-utcába, már nem volt a lakásban, de a halottas kamrában... A terem közepén a nagy hosszú boncolóasztalon vörös márványon feküdt az uram anyaszült meztelen. Már fel volt boncolva, de összeillesztve. A fejéből már kint volt az ötszázhuszonöt gramm agyvelő, a pohár ott állt a spiritusszal és bent az agyvelő és én néztem az agyvelőt... A hófehér kendővel megtöröltem, a kendőt papirba göngyölve eltettem, az uram vére van rajta.
Elővettem egy másit kendőt és a kezeit és lábait megtöröltem és ezt a kendőt is eltettem. Az ollómmal levágtam a hófehér hajából egy nagy csomót és eltettem, magammal vittem... elővettem egy harmadik hófehér kendőt és először az arcára terítettem és azon körösztül megcsókoltam, azután a két kezét egymás mellé tettem és azt is leterítve megcsókoltam és végre a két lábát, szintén úgy a kendőn át. Amíg én ezt megtettem, folyton beszéltem vele, az urammal, én elbúcsuztam, hogy hányszor szorítottam meg a két kezit, azt nem tudom." |