A napokban nyílt meg a fővárosi képtár a volt Károlyi-palota első emeleti helyiségeiben, ahol a gróf Zichy Jenő-múzeum anyagát a fővárosi vásárlásokkal egyesítették.
A Károlyi-palota kiállítási céloknak - sajnos - nem felel meg jól. Csupa oldalsó világítású, még hozzá mély terem, az udvari szobák ablakai kicsinyek. Verőfényes napon, délelőtt jártunk ott és még ilyenkor sem kaptak a festmények jó megvilágítást. Sőt egy csomó egyáltalában nem volt látható, mély árnyék takarta. A rendezésnek, melyet Csánky Dénes festőművész, a múzeum igazgatója, lelkes iparkodással, finom izléssel végzett, leküzdhetetlen nehézségekkel kellett bajlódnia.
Minket elsősorban a magyar festmények érdekeltek, melyeket a főváros bizottságok útján vásárolt. Gyüjtésük magán viseli mindama hátrányokat, melyek bizottsági vásárlásokkal járnak. Egy olyan testület, melyben kellő hozzáértéssel nem rendelkező laikusoké a döntő szó, mindig megalkuvásokkal és színtelenebb eredményekkel végzi dolgát, mint a szakavatott egyéni válogatás. Ezért az itt összegyüjtött anyag a magyar festészet történetének nem legjellegzetesebb termékeit öleli fel, óvatos az úttörőkkel szemben, s olyanokra is kiterjed, akik egyáltalában nem méltók arra, hogy képzőművészetünket reprezentálják. Igy a fővárosi képgyüjtemény XIX. és XX. századbeli része jóval jelentéktelenebb a Szépművészeti Múzeum és az Új Magyar Képtár megfelelő anyagánál. Többet egy vonatkozásban sem nyujt, de a legtöbb esetben jóval kevesebbet, sőt nem éri el elsőrangú hasonló magángyüjteményeink színvonalát sem.
Mindez nem azt jelenti, hogy a fövárosi képtár megnyitása nem örvendetes esemény. Csak már most selejtezni lehetne a kiállított anyagot. S a városi vásárlások rendjét a jövőben módosítani kell: együtt haladni az idővel és csak a legjobbat vásárolni! A fővárosi gyüjtemény mai elhelyezését pedig nem szabad végső megoldásnak tekinteni.
*
Az Ernst-múzeum első őszi kiállításán Jobbágyi-Gaiger Miklós festményei között néhány finom pasztellt láttunk. Kákay-Szabó György a Szépművészeti Múzeum elsőrangú restaurátora, akinek ezirányú-működése még sok örömöt fog okozni a művészet barátainak, arról tett tanúságot, hogy mint alkotóművész is figyelemreméltó. Két portréje, melyet a prerafaeliták gondos elmélyedésére emlékeztető naív részletezéssel és fiatalos örömmel festett, bizonyára magára vonta a látogatók figyelmét. Vásárhelyi Győző pedig ötletes grafikusnak bizonyult, aki a mai szűkszavú és erős hangsúlyokkal élő plakáttervezésnek ügyes mestere.
A második kiállításon Nemes Marcell és Gustinus Ambrosi alkotásai voltak láthatók. Nemes Marcell, a műgyüjtésnek és műkereskedelemnek geniális egyénisége, a maga mulattatására festegetni is szokott. A kiállított festmények érdekesen példázták azt, hogy akármilyen nagy művészi kultúra sem tudja pótolni a művészi alkotótehetséget.
Ambrosi a siketnéma bécsi szobrász élesen látó naturalista, aki ezen a korláton belül jó portrémellszobrokat tud készíteni. De mihelyt komponálásra adja magát, modorosan virtuózkodik. A végletekig viszi azt a Rodin-utánzást, mely lassanként mindinkább kiszorul az európai képzőművészetből. Görcsrángatta, szeszélyes kínlódásra ítélt szobrai merészen fittyet hánynak minden szobrásziasságnak. A művész azok közé tartozik, akiket saját érdekében el kellene tiltani a mindent eltűrő agyagban való mintázástól. Viszont kétségtelen, hogy a nagyközönségnek, mely a virtuózkodást a művészet fölé helyezi, nagyon tetszenek az ilyenfajta, fölötte ügyesen kavarodó testficamok.
