Magyarország válogatott csapata az amszterdami stadion felázott talaján technikai fölényét nem tudta gólokra felváltani és így csak 2:1 (1:1) arányban győzött Hollandia ellen

A hollandusok érték el a vezető gólt, Bihámi kiegyenlített, míg a győztes gólt Teleki rúgta

Amszterdam, március 5.
Az 1928. évi olimpiai játékok óta sportversenyt nem kísért olyan óriási érdeklődés, mint a magyar válogatott csapat első amszterdami vendégszereplését, amelyre 30.000 főnyi rekordközönség jelent meg a stadionban. Amilyen impozáns volt az 1928. évi olimpiász arénájának külső képe, olyan siralmas állapotban volt maga a pálya, amelynek a talaját egy heti gondos munkával sem tudták rendbe hozni.

A kisebb baj volt, hogy a korcsolyapályának felöntött talaj annyira mély volt, hogy a labdát nem lehetett irányítani, de annyira hepe-hupás volt a talaj, hogy nemcsak a magyar, de a honi játékosok is bukdácsoltak rajta és alig volt tervszerű akció, amit ilyen körülmények között a tervezett elgondolás szerint végre lehetett hajtani.

Ilyen körülmények között örülni kell a gólarányban ugyancsak sovány győzelemnek, mert irreális talajon az esetleges vereség sem jelentett volna meglepetést. A magyar futball jövője szempontjából igen fontos körülmény volt az, hogy a válogatott csapat győzelemmel kezdte meg az 1933. évi szereplését és ha majd hozzáértő kézbe kerül a válogatott csapat összeállítása, itthon a csehszlovákok és az osztrákok ellen is sikerrel állhatjuk majd meg a helyünket.

Az Amszterdamban 2:1 minimális gólkülönbséggel kiharcolt siker bizonyítja, hogy a csapat összeállításában bizony súlyos hibák történtek, amiknek nem szabad megismétlődniük.

A tizenegy derék magyar fiúnak feltétlen elismerés jár ki a nehéz körülmények között kiverekedett győzelemért, de aki visszagondol az 1920-ban Budapesten lejátszott első magyar-holland mérkőzésre, amelyen 6:2 arányban intéztük el a vendégcsapatot, az nem nyugodhatik meg egykönnyen a csak 2:1 arányban sikerült revánsban, amikor arról ábrándozunk, hogy kezdünk Ausztria fölé kerekedni.

A mérkőzés mindvégig a magyar csapat technikai felsőbbségét mutatta és annak hízelgő eredményét a honi közönség által erősen biztatott holland válogatott csapat inkább lelkes játékának, mint tudásának köszönheti.

A holland csapat várakozáson felül jól tartotta magát és holland sportkörökben nagy eredménynek mondják, hogy a II. félidő közepéig a honi csapat nyílttá tudta tenni a mérkőzés kimenetelét.

Hollandia legjobb csapatrésze a közvetlen védelem volt, amelyben különösen az ötvenedik válogatottságát ünneplő van der Meulen dr. kapuvéd emelkedett ki. A halfsor rendkívül agilisnak és gyorsnak bizonyult, úgyhogy a legtöbb magyar támadás már a fedezeteken akadt meg. A csatársorban a balszárny tüntette ki magát, míg a legveszélyesebbnek hitt Lagendaal tudománya egészen csődöt mondott.

A magyar csapatban a védelem hibátlanul dolgozott, de a halfsorban csak Sárosit lehet dicsérni, míg a két szélső fedezet sokszor kihagyott. Nem ment a játék Markosnak és Ticskának sem, Bihámi a gólján kívül alig vétette magát észre, míg Cseh II. és Teleki akcióit nagy balszerencse kísérte.

A magyar csapat kiséé elfogódottan kezdett és így a vezető gól holland csatár Broeck balösszekötő lövéséből esett a 22. p-ben. A magyar csapat azontúl szebbnél-szebb támadásokat vezetett a holland kapu ellen, de csak a 37. p-ben sikerült kiegyenlítenie Bihámi révén. Állandó magyar fölény ellenére az I. félidőben további gól nem esett.

A II. félidő elején ismét a holland csatárok támadtak többet, de a magyar csapat fokozatosan felülkerekedett és veszélyes támadásai során a 25. p-ben Teleki megszerezte a győztes gólt.
A magyar csatársor tovább rohamoz, a hollandusok azonban nyolc emberrel védekeznek, úgyhogy a meccs végén a közönség lelkes ovációkban részesíti a honi csapatot, hogy csak a legminimálisabb gólkülönbségű vereséggel úszta meg a mérkőzést.

Langenus bíráskodása, magyar szempontból, nem volt kifogástalan.