A kereskedelmi tárgyalások, amelyeket Fabinyi miniszter Rómában az olasz kormánnyal folytatott, kiterjednek arra a lényeges kérdésre is, vajjon Magyarország külkereskedelmi forgalmának azt a részét, amelyet eddig túlnyomó részben az északi tengeri kikötőkön, elsősorban Hamburgon át bonyolítottuk le, mint lehetne Trieszten át vezetni s ez úton egyrészt ennek a nagy adriai kikötőnek a forgalmát emelni, másrészt azokért a gazdasági előnyökért, amelyeket Olaszországtól várunk, ezen a réven ellenértéket nyujtani.

Dollfuss osztrák kancellár római tárgyalásai az elsősorban álló politikai kérdéseken kívül szintén kiterjedtek erre a kérdésekre, mert az olasz kormánynak ma igen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az Északi tenger és az Adria kikötői között kitört harcban Trieszt létfenntartásának a feltételeit megjavítsa. A harc nem mai keletű s a háború utáni első időkre nyúlik vissza, amikor a német kormányok részben tarifapolitikájukkal, részben a kikötői díjak leszállítása és a kikötői berendezések tökéletesítése útján igyekeztek a volt monarchia forgalmának tetemes részét a régi kikötőtől, Trieszttől, elhódítani. Ennek a korábbi küzdelmeknek egy megállapodás vetett véget, amelyben Hamburg és Trieszt fegyverszünetet kötöttek és egymás birtokállományát többé nem háborgatták. 

Az elmúlt félévben azonban ez a harc újból kiélesedett és pedig a lengyelek előretörése következtében, akik a Danzig mellett fekvő Gdingent, amely néhány évvel ezelőtt még nyomorult halászfalu volt, elsőrendű, modern kikötőnek építették ki. A mult év végén épült ki francia tőkével az az elsőosztályú és nyílegyenes vasútvonal is, amely a felsősziléziai lengyel ipar és bányavidékről Gdingenbe vezet. A lengyelek éles harcot indítottak a két hatalmas fegyver birtokában Hamburg ellen s a német nemzeti szocialista forradalom rendkivül kedvező alkalom volt arra, hogy mindazt a forgalmat, amely eddig a Közép-Duna vidékéről Hamburg felé irányult, elhódítsák. 

A cseh ipari kivitel legnagyobb részét sikerült Hamburgtól elragadniok, Bata egész exportja a kezükbe került, mert Oderbergtől lényegesen alacsonyabb szállítási dijakat engedélyeztek Gdingenig, mint a birodalmi vasutak a cseh határtól Hamburgig, ahol pedig a cseheknek a versaillesi szerződés értelmében a szabad kikötőzónájuk van. 

Ez év júliusában a lengyel vasutak és a gdingeni kikötő megbizottai megjelentek Bécsben s a nagy szállítócégeket igyekeztek rábirni arra, hogy tengerentúli küldeményeket a lengyel kikötőn s ne Trieszten át irányítsák, s olyan alacsony tarifákat ajánlottak fel nekik, amelyekkel sem az osztrák, sem az olasz vasutak nem tudnak versenyezni. Idáig Ausztria politikai rokonszenvből a német kikötőket támogatta, ámbár a Trieszten át vezetett kivitel az osztrák vasutaknak hosszabb szállítási szakaszt, tehát nagyobb kereseti lehetőséget biztosít. Viszont a német és osztrák kormány között tomboló politikai harc egyrészt megkönnyíti a lengyelek helyzetét, másrészt azonban előtérbe nyomul újból Trieszt, amely Ausztriának és Magyarországnak s az egész Közép-Dunának száz év óta a legfőbb kikötője. 

Természetes, hogy a trieszti útnak sem szabad lényegesen drágábbnak lennie, mint Gdingen felé irányuló kivitelnek, úgyhogy az olasz kormány vagy a vasúti tarifákat lesz kénytelen a lengyel tarifák mértékéhez képest leszállítani vagy úgy az osztrák, mint a magyar kormánnyal különleges megállapításokat kötni, hogy Trieszt forgalmát biztosítsa. Természetes azonban, hogy az olaszoknak a maguk részéről is bizonyos előnyöket kell nyujtaniok az osztrák fakivitelnek s a magyar búza- és cukorkivitelnek s ezen a réven került Trieszt a római gazdasági tárgyalások középpontjába. 

Reméljük, hogy abban a hármas harcban, amely Hamburg, Gdingen és Trieszt között kirobbant. Magyarországnak némi haszna lesz, ha egyéb nem, annyi, hogy mezőgazdasági kivitelünket Olaszországba növelhetjük azzal, hogy tengerentúli kereskedelmünket a jövőben Trieszten át bonyolítjuk le.