Napilapokból, hetilapokból tájékozódó embernek lassacskán meggyőződésévé lesz, hogy tájékozottsága naprakész.

Mindent lát és megért, ami körülveszi.
Gondol arra néha, ha a sajtó szemüvege ugyan nem is az övé, mégis képes a lényeget, a fontosat meglátni, a folyamatokat átlátni, az összefüggéseket felfedezni, a világot összerendezni.

Aki olvas minket, tudja, hogy történelmi évtizedek hétköznapjaiból olvas.
Kellő idő és türelem mellett, kényelmesen elnyújtózva (ez azért túlzás így géphez kötötten) ugyanazt kapjuk a huszadikszazad.hu-n, mint az 1920-as évek újságolvasója – tematikában talán többet a hat rovatból, részterületeken talán kevesebbet, hiszen mi is válogatunk.

Megállapíthatjuk tehát, hogy rendszeres olvasóink a XX. század első negyedéből naprakészek. (Lám, lám! Máris egy önhitt következtetés.)

Megállapíthatjuk azt is – immár reálisan –, hogy a XXI. századból olvasva a XX. századi híreket, elemzéseket, kommentárokat, azok kiegészülnek ismereteinkkel is, hiszen egy hír felbukkanásakor rájöhetünk arra, hogy ez volt (lehetett) kiinduló pontja annak, amiről az iskolában ezt meg ezt tanultuk stb.

Nézzünk egy példát!
1920-ban egyre több híradás szól a kisebb-nagyobb cégek tőkeemeléseiről.

Láthatóan dagad az újság lapja a büszkeségtől.
Mondhatni, hogy a boldogság a következő évben is érződik; csak úgy sorjáznak a nagyobbnál nagyobb emelések. Ők azt látják, hogy beindul az ipar a háború után, gazdagodunk, befektetünk.

Mi már ekkor is tudjuk, hogy fokozatosan növekvő mértékben veszít értékéből a korona.
A szinkrón újságolvasó csak lassan, hónapokon át tartó folyamatban kerül közelebb a lényeghez. 1922-ben még sok tőkeemelés van, a híreket már nem kíséri öröm; 1923-tól néhány nagy cégnél látjuk, mint pl. a Ganz tőkeemelése, de felvetődik az az ötlet is, hogy a tőkeemelések helyett lehetne fúzióban is gondolkodni.

Valahogy így járunk az élet szinte minden jelenségével.
Az iparral is, azaz az első negyedszázad ipari fejlettségével vagy fejletlenségével. Hogy mennyire fejlett vagy fejletlen, pontosan megmondani nem lehet. Újságolvasóként pláne nem. A gazdaságtörténet feltárásai viszonyítanak, elemeznek – ezért feltétlenül pontosabbak. Mi inkább rácsodálkozunk.

Mint például erre a változásra: „…a szokásos tavaszi árumintavásárok helyett az idén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1925 április 18 és 27-ike között nagyarányú Nemzetközi Vásárt rendez.”

Mi történhetett?
Ennyit fejlődött a válságos esztendők alatt iparunk? Nos, az lehetetlen, a hitelért kiáltó iparosoknak száma mint a tenger. Netán a háborút megelőzően sem volt annyira fejletlen, mint hittük, és magasabbról nem esett akkorát?

Az is lehet, hogy az okot nem a gazdaságban kell keresni? Trianon tette nemzetközivé az árumintavásárt?

Három hónap (a XXI. századiaknak 3 nap!) gondolkodás után megírom a feltevéseimet.