Háború, hadikölcsönök, tőzsdepánik és csődhullám – a Morgan-ház aratása.
(John dos Passos)

A modern amerikai regényirodalom egyik legféktelenebb, de talán legzseniálisabb művében, a Nineteen-Nineteen („1919”)-ben a szerző, a spanyol-yankee John dos Passos kígyóméregbe és vitriolba mártott tollal megírta a Morgan-ház történetét s megállapította, hogy a Morganok a csődök és válságok hullámain emelkedtek száz év alatt a magasba.

Válság és Morgan egymástól elválaszthatatlan fogalmak s nem meglepő, hogy az első lépés után, amelyet Roosevelt elnök a rettenetes pánik megfékezésére megkockáztatott, a Fehér Ház ura szemben találta magát a Morgan-ház fejével, a csöndes és hallgatag J. P.-vel. A harc kimenetele e percben még kétséges, s egész Amerika, a londoni City és a párizsi piac feszült figyelemmel várják: ki marad e küzdelemben felül?

Morganék ezúttal nem csupán az Egyesült Államok kormányával állanak szemben, hanem egy velök egyenrangú pénzügyi hatalommal, a Rockefeller-házzal, amelynek pénzügyi politikáját a világ legnagyobb bankja, a Chase National Bank s annak új vezetője, Winthrop Aldrich képviseli.

A párviadal, amelynek kimenetelétől nemcsak az amerikai válság megoldása, hanem a világ pénzügyi helyzetének az alakulása is függ, a következő döntő jelentőségű kérdésben robbant ki:
Az amerikai pénzügyi válság nem csupán termelési és szociális, hanem szervezeti és bizalmi válság is. Amerika a kisbankok hazája. Az amerikai nagybankoknak szövetségi törvény tiltja, hogy fiókokat állítsanak s így történt, hogy amíg Angliában az egész betétüzlet öt nagy bankvállalat, a >big five< kezében összpontosul, addig az Egyesült Államokban több mint harmincezer kis- és törpebank működött.

Ezeknek üzletvitelét áttekinteni és ellenőrizni lehetetlen s így történt, hogy ezrével omlottak össze a kisbankok, amelyek legnagyobb részben immobilizálták magukat. A közönség bizalma azonban a még állva maradottakban is annyira megingott, hogy tömegével vették ki betétjeiket s halmozták fel a dollárbankjegyeket otthon, aminek a következménye az amerikai bankrendszer előrelátható megroppanása s a nagy birodalom pénzrendszerének átmeneti megbénulása.

Ezen próbál most segíteni Roosevelt elnök a banktörvény reformjával és a bankok központosításával. Ez azonban nem elég. A kormány és Rockefellerék a betéti rendet is megreformálni kívánják a pénzintézetek és az emissziós bankok között, követelik, hogy a takarékbankok kötelesek legyenek évenkint kétszer közzétenni a mérlegüket s megszakítani minden szerves kapcsolatot azokkal az intézetekkel, amelyek részvények és záloglevelek kibocsátásával és elhelyezésével foglalkoznak.

A Chase National Bank, Rockefellerék bankja, nyomban megszakította a régi szoros kapcsolatot az általa alapított kibocsátó és értékpapírkereskedelemmel foglalkozó vállalatokkal. Ez a reformtörvény, ha létrejön, halálos csapást mér a nagy kibocsátó bankok, elsősorban a Morgan-ház és a Kuehn, Loeb & Co. hatalmi állására. A nagy magánbankok nem használhatják fel óriási betétjeiket saját üzleti céljaikra, a részvénybankok segítségét kellene igénybe venniök, s ezen felül ki kellene lépniök az utóbbiak igazgatóságából, úgyhogy megszűnne döntő befolyásuk a nagy newyorki részvénybankok üzletvitelére.

Egy-két évvel ezelőtt képtelenségnek tűnt fel a gondolat, hogy a világ bármely hatalmassága fel merje venni a harcot Morganékkal! Ki lesz a győztes ebben a titáni küzdelemben, ki tudná megmondani?