|
Vajda János vőlegénysége és mézeshetei
Vajda János özvegyének naplója
Később Abbáziába költözött, ismerőséhez. Egy idő óta Budapesten él. Az előbb említett levél írásakor, 1925-ben az emlékirat már készen volt; néhány női divatra és napi eseményekre tett célzásból arra lehet következtetni, hogy két-három évvel előbb íródott. Az emlékirat helyesírása arra vall, hogy Bartos Rozália a magyar szavakat németes kiejtéssel ejtette, ami egyáltalán nem meglepő valakinél, aki a mult század hetvenes éveiben a budai Rácvárosban nevelkedett.
A szöveg nem mindennapi írói készségre és meglepő irodalmi műveltségre vall, azt persze nehéz megállapítani, hogy ezt a műveltséget lánykorában, vagy Vajda mellett szerezte. A Vajda mellett eltöltött esztendők irtózatos erővel vésődtek belé, a költő emléke ma is megszállva tartja.
"Én majd megbolondultam örömömben, de majdnem sírtam is, mert a katona a kisgőzössel akart Pestre jutni, hogy hamarább vissza jöjjünk, de én meg azt akartam, hogy jó soká tartson az út és így persze a Lánchídon át akartam, de hiába volt minden síránkozásom, a katona szívtelensége győzött." A kis társaság hazamenet sétálni megy a Korzóra. "Ekkor közeledik lassú, húzó lépésekben egy nagyon magas idős úr, nagy széles, szürke puha kalap volt a fején és nagy nehéz kabát a karján, a kezében vastag bot volt." Vajda János volt, akit néhány perc mulva bemutatnak Rózának.
A költőt betessékelik, de az "nem mozdul attól a helytől, ahol a cilinderje hevert ... ő most azon a helyen egy égi tüneménynek volt a szemtanuja és nem lát, nem tud elmozdulni, mert kápráznak a szemei." Végül mégis belép, Róza megmutatja a könyveit, másnap könyvet kap Vajdától és rózsacsokrot. Vajda sűrűn, nemsokára naponta levelet ír, Róza is visszaadja a látogatást.
Az első alkalommal feltünik neki, hogy Gina képe az előszobában függ a múzeumkörúti lakásban. Megkérdezi Vajdát, miért nem vette feleségül Ginát. A költő szabadkozott: Azt magácskának nem mondhatom meg. "De én megtudtam az igazat, mikor Vajdáné lettem ... nem volt az a hatalom, ami a költőt arra birta volna, hogy sovány, halvány nőt szeressen. Kratochwill Zsuzsánna pedig az egész életében olyan volt, mint az agár és halvány, mint a hold." A második Rozamunda-verset is regényes körülmények között ismeri meg. Vajda titokban, hogy Róza anyja meg ne tudja, levelet dob be az ablakon, Róza ledobja a választ, hogy másnap ebéd után nála lesz. "Megint a lábaihoz ültem és felolvastam oly ünnepélyesen, mintha egy imakönyvből olvastam volna ... és én megint csak azt mondtam, isteni gyönyörű!"
Ezután izgalmas hetek következnek. Róza anyja hallani sem akar Vajdáról, mint vőről, többször felszólítja, hogy maradjon távol a lányától. Vajda naponta többször írja a titkos leveleket, főbelövéssel fenyegetőzik, ami nagyon erős benyomást tesz Rózára. Végül anyja kívánságára elviszik konflison a szürke nénik néven ismert krisztinavárosi apácákhoz. Róza másnap megszökik az apácáktól, tudja, hogy Pesten a Ferenciek-terén van Prezsányi cselédelhelyező irodája, egyenesen oda megy. Suhajda ügyvédnél kap helyet gyerek mellett, a Kecskeméti- és Bástya-utca sarkán. Az anyja másnap detektívvel megy érte. Harmadnap reggel ötkor leszökik Vajdához.
November végén megesküdnek, Róza anyja tudtán kívül. Róza még halogatni szeretné a dolgot, mert az esküvő reggelén meggyónt és a plébános csak azzal a feltétellel oldozta fel, hogy mindent megvall az anyjának, de ez már nem volt lehetséges. Vajda megint azzal fenyegetőzött, hogy főbelövi magát. Mutatta, hogy reszketnek a kezei. Szakadó esőben esküdtek. Az esküvő nem zajlott le apró balesetek nélkül. "Vajda, amint berohant a sekrestyébe, neki ment egy hosszú padnak és azt felborította.
Esketés után nekiment a nagy magas kleiderstocknak a sekrestyében és azt a földhöz vágta." Esketés után félórára hazamennek Tompa-utcai lakásukra, utána el kell menni az Elked vendéglőbe, a Kecskeméti-utcába, "ahol az uram jó étvággyal evett, de én nem ettem semmit". Tíz óra után hazamentek. "Az akkori Tompa utca tájéka az ázsiai sivataghoz hasonlított, teljes sötétség, a mély csöndben lehetett innen-onnan jajveszékelő hangokat hallani, mint: ne verjen - hagyjon békét és Istenem, megszúrtak - segítség. - Az uram mondta, ő nem fél, de nem akar valami csirkefogóval a sötétségben összeférni (sic), de hát szaladtam nálam nélkül előre, ahogy csak bírt és én lihegve utána.
Férjem nem nézett vissza, csak szaladt és kiáltott, úgy maga elé: - csak hamar utánam, Róza. No én futottam, mint csak tudtam, de egyszerre csak két komisz erős kéz fogott meg engem, én kiáltottam: - János, János, a katona, mert katona volt, aki megfogott, igyekezett engem magához szorítani, azt mondta: oh drágám, hagyd a Jánost, az enyém légy - János meghalok, ismételtem, az uram olyan messze volt tőlem, hogy nem láttam, de a hangját hallottam, hogy - rugd el, fuss utánam.
Igen ám, futnék, de nem tudok, mert két kéz tart, össze szedtem erőmet és nagy nehezen kibontakoztam a katona donjuan karjaiból és - János, János, kiáltva futottam az uram után, aki messze fönt az utcában várt reám.ť Ez a jelenet azért is érdekes, mert Vajdáné egyébként magasztalni szokta férje bátorságát és nagy testi erejét: két ujjával a legkeményebb diót összetörte.
Le akar feküdni, férje azonban előbb egy szívességet kér tőle. Vetkőzzék le, ő majd hasra fekszik az ágyában és tapodja jól meg, főkép a hátát és a nyakát, erre Vajdának egészségi okokból nagy szüksége van. Vajdáné ezt a kívánságát is teljesíti, de már nagyon fáradt, leragadnak a szemei. Vajda azonban nem engedi lefeküdni. Újabb meglepő dolgot mond Rózának: "Holnap elmegyünk egy tanárhoz és az meg fogja neki mondani, hogy vagyok-e én olyan szent, mint aminőnek ő engem tart ... mivel őneki az egész életében nem volt tisztességes nővel dolga, nem mer e csodában hinni. És a tanár ad majd bizonyítványt, mert ez kell ahhoz, hogy ő engem leányának adoptálhasson, amit okvetlen meg akar tenni." Vajdánénak ere a fordulatra eláll a lélekzete. "Némán felkeltem az ágyától és be akartam menni a másik szobába, de az uram azt mondta, csak maradjatok még nála és én megint leültem melléje. Ekkor folytatta a beszédet, hogy ő nem akar gyereket, mert az úgy járna, mint Petőfi Zoltán ... De hát én legyek okos és akkor minden jó lesz, én a lánya leszek és ő az én apám és úgy fogunk szépen élni és a Szent Imre is úgy élt." Vajdánénak végre elfogy a türelme: ezt esküvő előtt is megmondhatta volna.
"Nekem nem kell olyan apa, akit én szeretek, mint férjet és minek nekem olyan apa, aki nem az anyám férje, minek nősültél meg, minek volt az sok rettenetes háborgatás teljes hat hónapon keresztül. Én sírtam, bementem a szobámba, az asztalhoz ültem felöltözve és sírtam. Férjem felkelt az ágyából és bezárta magát, nagyon rázva az ajtót, hogy jó-e a zár. Én nem aludtam, de reggelig ültem az asztalnál, sírtam..."
Mialatt a fiatal asszony a piacon volt, Vajda kicsomagolt egy kosarat, amelyben ötven-hatvan félliteres söröskorsó volt. A korsókat kirakta a szobában. Ezek arra szolgáltak, hogy az előbb említett folyadékot "beleeressze, mert mindig megnézte, legtöbbször nagyító üveggel, hogy milyen a színe és a vegyi tartalma. Kiönteni csak akkor szabadott, ha hazulról elment és úgy osztotta be a használatukat, hogy egy párt félig, azután meg egyenkint mindegyiket tele, sőt csordultig megtöltött ... mindegyikének kint kellett állni és ha előjött, hogy valaki jött hozzá a szobába, Vajdát az abszolute nem genirozta, hogy az illető egyre azaz folyton a poharakra néz". Házasságuk második napján, vasárnap, Vajda állította össze az étlapot ebédre. Délben azonban kijelentette, hogy nincs étvágya, elmegy félórára sétálni. Csak estefelé tért haza és nagyon csodálkozott, hogy Róza még mindig terített asztallal várja. Este állandó programmként vacsora az Elkednél, Táncsics és Táncsicsné társaságában. Vajda le se vetkőzött addig, amíg Róza ki nem ment a szobából. Azután nagy zajjal és csörömpöléssel bezárkózott.
Másnap elmentek Lázár Jakabhoz a Király-utcába, hogy Vajda visszaváltsa a váltóját. "Férjem a váltón azon a helyen, ahol az aláírása volt, egy csücsöt csinált és azt kitépte. A lukas váltót és a kis darabka papirost a mellényzsebébe tette el, az utcán a váltót olyan picikékre tépte, ahogy csak tudta és a szélnek eresztette, azután mentünk egy kapu alá és ott meggyújtott egy gyufát és a lángra rátartotta a pici papirt, amin a neve volt írva és ennek a hamuja esett a földre és erre rátiport."
"Én szótlanul néztem mindent"- teszi hozzá Vajdáné. Most következett a hétfői programm legkínosabb pontja, a látogatás Korányi professzornál. Vajdáné szövegében idegen írással szerepel a latin kérdés, melyet Vajda Korányihoz intézett: "Quaeso a te, ut videas quomodo valeat uxor mea." Rövid pár perc mulva megkapta a választ: "Intacta, casta". "Niobe, haragszol?" kérdezte Vajda feleségétől. "Nem haragszom, nem tudok rád haragudni, de vérig vagyok sértve." Ebéd előtt az Elked előtt elválik az urától, elszalad a Tompa-utcába, becsomagol és hazamegy anyjához a Rácvárosba. Ágynak dől, a jelenet a tanárnál teljesen kimerítette. Mikor felébred, Vajdát pillantja meg az ágy mellett.
Férje egyedül hazamegy a Tompa-utcába, de másnap, szakadó esőben megint feltűnik cilindere az ablakban. Róza anyja, aki ellenezte ezt a házasságot, most rábeszéli a lányát, hogy csak térjen vissza a férjéhez. Mennek vissza a Tompa-utcába. Róza vagy Niobe, ahogy Vajda nevezi, jó ebédet főz, Vajda megint sétálni megy félórára, megint este tér haza. Az esti szertartás: Vajda bezárkózása, amely olyan lármával járt, hogy a háziúr többször felküld hozzájuk, naponta megismétlődik. Ettől kezdve a fiatal Bartos Róza napjai meglehetősen egyformán telnek, csak férjének egyre újabb szokásaival ismerkedik meg.
"Aranyosan", "páratlan szépen" elmesélte, mit evett délben a Szikszaynál és este Elkednél. Vajda szenvedélyei közé tartozott a száraz kenyérhaj. Reggel a péknél öszevett annyit, amennyi a zsebében elfért, szerette ropogtatni. Költségesebb szenvedélye volt a miniatür pénztárca. Ilyenben tartotta a bankjegyeit,mindig három-négy darabot hordott magánál. Három-négy forintot adott darabjáért. Az utána futó virágáruslányoktól megvette az ibolyacsokrot három forintért és odaadta a házmesternőnek.
Keze kisebesedett a munkában. Azonkívül végig kellett ülnie a gyűlölt vacsorákat Elkednél. Éjszaka se pihenhetett: "Férjem felkeltett éjjel, az ágyamból kihívat, de én fel akartam öltözni, ő nem engedte, én azt mondtam: te János, én nem vagyok olyan tüzes láva, mint te, én fázok és a kezit eltoltam rólam, megakadályozva, hogy rólam lehúzza az ingemet, de ő azt akarta és én nem, arcomba ütött mérgében - én felkiáltottam - János, mit tettél!
De szegény uram hirtelen észre térve hamar berohant a szobájába és bezárkózott. Mivel én ilyenkor azt mondtam, hogy fázok, azért nem engedem azt, hogy rólam minden lent legyen, de megmondtam azt is és azt mindig, hogy szégyelem magam, férjem meg azt mondta - hogy mered magad szégyelni az urad előtt - egy ilyen éjjelen, amelyen nem volt más koncert, csak hogy lehúzni igyekezett rólam minden leplet, én meg azon voltam, hogy ezt megakadályozzam, ilyen éjjel született az isteni szép költemény, a - Páros Dalok I. és II."
Férjem felfutott az emeletre a háziúrhoz és bekopogott, bekiáltott, jöjjön ki, üstökös van az égen, az kiszólt, már alszok, egye meg a fene az üstököst - dögölj meg, te spiesbürger a pénzeden, felelt neki az uram és szaladt le az udvarba, fent voltunk reggelig ...ezalatt nyolc óra lett, de az uram lefeküdt, én láttam, hogy szobájában gyertyafény van, ergo nem alszik, nagyon csöndes voltam.
Már tíz óra volt és férjemnél még mindig égett a gyertya és az ablakredőnyök lent voltak. Hallom az uramat kiáltani - Niobe jőjj be hozzám - no az ajtója most az egyszer nem volt lezárva és én lassan, lábujjhegyen, nem is tudtam miért - bementem hozzá - feküdt az ágyban, égett a két gyertya és a keziben papír, nézek rá. Ülj mellém, mondja nekem, én az ágyára, mellé ültem, no olvasd el, ezt most írtam - és én olvastam hangosan fel az Üstökös című költeményt, amilyent még e világ egy lyrikusa sem írt, ilyent csak Vajda ötszázhuszonötgrammos agyveleje szülhet meg. - Mikor kész voltam még egyszer elolvastam." |