Négyesy László

Verstörténeti és verselméleti kutatások, néhány írói életrajz, egy kitünő Zrinyi-kiadás, egy nagy kötetnyi magyar irodalomtörténet, egy sereg irodalomtörténeti tanulmány a főbb munkák, amelyek Négyesy László nyomát jelzik a magyar irodalom tudományban. Gyulai Pál és még inkább Beöthy Zsolt tanítványa volt s mesterei gondolatmenetét folytatta, egyes részletekben továbbfejlesztette. Tanítvány volt, akiből szorgalma és okossága mestert csinált. Az élet minden vonalán konzervatív volt, de az új világ új irodalmi kívánalmaival és ízlésével szemben mégis annyival több megértést tanúsított, amennyivel fiatalabb volt náluk az 1867 utáni kor gyermeke.

Műveltségével, egész gondolkodásával a XIX. század világképében gyökerezett, pozitivista volt, de itt-ott jelét adta, hogy az új világról is él benne legalább némi sejtelem. Konciliáns természet volt, aki nem szerette a harcot, ha azonban belekeveredett, tudott éles is lenni, sőt kíméletlen. A pár év előtt Móricz Zsigmond ellen kitört vad hajsza tulajdonképpen az ő egy cikkéből indult ki, de - mint nekem nem sokkal utána mondta - maga is zavarba jött, hogy mi lett egy taktikai célból odavetett mondatából.

Egyes részlettanulmányai megoldották vagy legalább a megoldáshoz közelebb vitték a magyar irodalom néhány régi problémáját, néhány új problémát is vetett fel. Egyébként a magyar irodalom multjának azt a képét, amelyet mesterei hagytak rá, inkább csak bővítgette, csinosítgatta, de lényeges változtatást nem végzett rajta.

Elhintett néhány olyan gondolatot, tett olyan megfigyeléseket, amelyeknek későbbi kutatók hasznát vették, amelyek kiindulópontjai lettek további jelentős eredményű kutatásoknak, de úttörő nem akart lenni, megmaradt a maga tisztes határai között. Szolíd, józan szellemétől ép olyan távol voltak a zseniális kilobbanások, mint az elmélyedésnek azok a finomságai, amelyek Péterfyben és Riedlben a magyar essayt a világirodalmi színvonal közelébe emelték.

Hasznos, derék munkás volt, lelkiismeretesség dolgában példaadó, nem is akart más lenni. Akadémikus volt a szó jobbik értelmében, jó egyetemi szakember és tanítványainak tanubizonysága szerint jó tanár, aki szívesen foglalkozott a hivatali kötelességeken túl is olyan hallgatókkal, akik érdeklődést tanusítottak tantárgyai, előbb a magyar irodalomtörténet, később az esztétika iránt.

Meg kell még említeni, hogy annak idején nevezetesek voltak Ťstílusgyakorlatokť órái, olyan egyetemi önképzőkör-felé, amelyben a diákok saját dolgozataikat, köztük verseket egyéb szépirodalmi dolgaikat is olvasták fel. Ezek közül a fiatal felolvasók közül nem egyből később hírneves író lett. Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Juhász Gyula és még többen mások itt találták meg első nyilvánosságukat, s innen léptek ki az irodalomba. Négyesy László ezt nem egyszer büszkén emlegette.