Hatvany Ferenc kiállításán a mária valéria-utcai szalonban néhány igen jó képet láthattunk. Alkalmasint a legújabb termésből, parkrészleteket és virágcsendéleteket. A művésznek legvonzóbb oldalát juttatták eszünkbe, finom színességét, mely lágyan, érzéki és mégis tartózkodó melegséggel omlik elénk.
Az Ernst-múzeum négy festőt és egy szobrászt sorakoztatott fel. Ujság számába Förstner Dénes kollekciója megy. Még nem véglegesen kialakult művész, de kissé nyersen mutatkozó, törekvéseiben is figyelemreméltó. Van benne valami fiatalos erő, ami rokonszenvessé teszi gyakran brutális naturalizmusát, mely ma még szinte programszerűen dacos és komolykodó. Barcsay Jenő gyüjteményét is érdemes volt bemutatni; mert nemes törekvésű művészember, aki nagy célokkal küszködik. Márk Lajos ismert kvalitásaival jött, úgyszintén Kisfaludi-Stróbl Zsigmond is, aki Angliában készült néhány mellszobrát állította ki. Köztük a híressé vált Shaw-képmást is. Még pedig márványban kifaragva; tehát egy kissé más felfogásban, mint amilyen az Angliában maradt bronzszobor. A mellszobrok egytől-egyig ismert virtuózi módján készültek.
Az Ernst-múzeum nagytermében magyar gyűjtők tulajdonában lévő klasszikus magyar festmények láthatók. Szerencsés ötlet, mert felújítja közönségünk érintkezését képzőművészetünk multjával. Sajnos, a kiválogatás nem mindenben volt megfontolt. Így kár volt Szinyeinek egyik leggyöngébb képét és egy zavaros, fölötte gyönge Benczurt besorozni. De viszont nagyon szívesen láttuk Mészöly, Paál László néhány gyönyörű képét, és feltűnt Greguss Imrének egy pompás kis tanulmánya is. Nagyon érdekes Munkácsy Mihály ŤKrisztus Pilátus előttť-jének az a változata, mely magyar gyüjtő tulajdona. Némely részével, de csak némely részével a magy Munkácsyt juttatja eszünkbe.
A Tamás-galériában Gádor István kis plasztikái tűntek fel. A kiváló keramikus ezúttal némi változással lepett meg. Megszokott fanyar és groteszk állatszobrain kívül olyan apró emberi alakos kompoziciókat is kiállított, amelyekkel primitív népek szobrászatának szakrálisan merev formáihoz közeledett.
A Műcsarnok téli kiállításának volt egy kiemelkedő jelentőségű része, a Kéve jubiláris gyüjteménye. Ez a művészeti egyesületünk ebben az évben ülte meg fennállásának huszonötödik évfordulóját. A negyedszázad valóban becsületére vált ennek a derék társaságnak, mely mindig komoly és tiszta művészetet iparkodott a magyarságnak szolgáltatni. Ez a kiállítása is méltón sorakozik az eddigiek mellé. Benkhardt Ágost, Szablya Frischauf Ferenc, Boldizsár István, Basilides Barna, Tornyay János, Sverák János, Reményi és Lénárd Róbert ismét tanúságot tettek arról, hogy mennyire számottevő értékei művészetünknek.
De ami ezenkívül látható odakint, az ú. n. Ťáltalánosť kiállítás, mindenképpen azt bizonyítja, hogy a mai lehetetlen műcsarnoki helyzetben végre rendet kell teremteni. Ilyen képeket az ország első kiállításai helyiségeiben ma kiállítani valóban nagyon idejét múlt dolog. Amihez a Műcsarnok mai szervezetével hozzányúl, balul üt ki. Katona Nándornak hagyatéki kiállítását is úgy rendezték meg, hogy valóságosan újra eltemették. Legkiválóbb néhány képe helyett százával mutatják be jelentéktelen dolgait és majdnem mindet rossz rendezésben, olyan lehetetlen helyekre aggatva, hogy még a jó alkotások sem érvényesülhetnek. Katona Nándorról halálakor összefoglalóan írtunk, de elismerő szavainkat e kiállítás alapján aligha érthetné meg bárki is.
