Ki volt az legelső ember? 1. rész
(Egy furcsa ásatás története)
Most volt negyven éve annak, hogy Németország egyik legkisebb, de már akkor is világhírű egyetemén, a jénai egyetemen, egy nagyhírű tudós. Haeckel, előadásokat tartott arról, hogy vajjon kitől is származhatunk mi, emberek?
Kereste, kutatta, ki volt a mi ősünk, hol, merre, mely világrészben lehetett a legeslegelső ember lakása, melyik lehetett a Földnek az a titokzatos zuga, ahol legeslegelőször jelent meg Ember a Földön? De hiába! Az emberiség bölcsőjét, az első ember nyomát sehol föllelni nem tudta. Hiába utazta be majdnem az egész világot, semmi, de semmi nyomra se tudott bukkanni.
És erre Haeckel ezt mondotta magában: az első ember nyomát seholse tudom feltalálni, nézzük csak meg, hol és merre van a világon a legeslegelső állatnak a nyoma? És Haeckel visszament évezredekre és évezredekre, visszament azokba az időkbe, amikor még majdnem az egész Földet jég borította, az úgynevezett jégkorszakba, amikor például a mostani Tátra környékét olyan rettenetes nagy éghegyek borították, mint amilyenek ma az északi sarknak száz és százemeletnyi magasságú jéghegyei.
És egyszerre csak arra a felfedezésre jutott, hogy - még kimondani is alig lehet - a kétmillió, vagyis kétmillió év előtt a jégkorszakban élt és a mainál ötször nagyobb őselefántnak, mammutnak és a mai csimpánzok ősének, a tíz méter magasságú jégkorszakbeli őscsimpánznak csontjaira legtöbbször Hátsó-Indiában akadnak rá ásatás közben a tudósok.
- És ahol az állatok éltek - fűzte tovább helyesen okoskodását Haeckel, - ott kellett élni az embereknek is, vagyis ahol a mai elefánt őse kétmillió év előtt tartózkodott, a kétmillió év előtti jégkorszakban élt ősembernek is ott kellett lennie, vagyis Hátsó-Indiában. És egyszerre csak mi történik? Volt Haeckel egyetemi hallgatói között egy Hollandiából származott, kalandos természetű fiatalember. A neve Dubois volt. Ezt szerette Haeckel a legjobban.
Nem múlott el óra, hogy ez a csillogószemű fiatalember ott ne lett volna az előadásán, tátott szájjal, bámuló szemekkel hallgatta Haeckel előadásait és amikor Haeckel előadásaiban odáig ért, hogy kimondotta azt, hogy valahol Hátsó-Indiában kell lenni legelső emberősünknek, mégpedig ott, ahol a kétmillió év előtti jégkorszak borzalmas őselefántjai éltek, és a Dubois nevű fiatalember egy szép napon egyszerre csak eltűnt Haeckel szemei elől és éveken keresztül nem mutatkozott.
De hát mi lett a mi Dubois-unkkal? Fogta magát, otthagyta egyetemet, beállt Hollandiába katonának és kimondhatatlan nélkülözések árán elvándorolt Hátsó-Indiába és innen addig írt, sírt, könyörgött a holland kormánynak, amíg egy kis pénzt tudott kikunyorálni, hogy Hátsó-Indiában, a Jáva-szigeteken ásatásokba foghasson és megkeresse a Föld legelső emberét.
( folyt. köv. )
