Kemény Simon gyűjteményéből
A stilista
Esett az eső és a sötét mellékuccában a kardos feleség a gallérjánál fogva lökdöste hazafelé részeg férjét. Az asszony kifogyhatatlan vödörből öntötte szegény emberre a szitkokat és átkokat. Egyszerre nagyot villámlott, s ettől új inspiráció szállta meg őnagyságát. Nagyot lódított a részeg emberen és ezt üvöltötte a fülébe: Hogy a ménkű húzzon hurkot a nyakára, gazember!
Ez az asszony dicséretes gondossággal komponálta meg az átkot. És fogalmazásában az a mesteri, hogyha a villám, mint mennykő nem tudná megölni az embert, mint hurok okvetlen belefojtja a lelket a korhely gazemberbe.
Megszelidíthetetlen
Szögletes és félelmetes volt a szegénységtől,. Arcát kiálló csontok, mély árkok és gödrök egy külvárosi telekhez tették hasonlóvá. Szeme mélyen feküdt valahol a fej csontjainak fennsíkja mögött Szája egy rettenetes keserű vonal volt. Megtört, elnyűtt, kiégett teremtés volt, rongyokba burkolva, olyan különleges példány, amilyen nem is terem erre befelé. Ez az asszony valamelyik messzi külvárosból jöhetett. A dolga, a kíváncsisága, vagy az éhsége hozta-e be, mint a farkast, mely az életért, vagy az agyonverésért megy be az emberek közé.
Elbámulva ment az asszony, karján egy életvidám, szép és erős, másféléves gyermeket cipelt. Este hét óra körül csupa villanyfény volt a körút, ragyogtak a kirakatok, tele volt az ucca emberekkel. Az asszony bámészkodva, lassan ment előre. A rongyokba csomagolt gyermeke hangosan, sikoltozva, isteni vidámsággal játszott egy darab piros selyempapírossal. A szeme elé tartotta, lobogtatta, az anyja arcára tapasztotta, zizegtette, lengette, isten tudja, hányféle alkalmazását találta ki, míg egyszer csak leejtette. Az asszony haragudott, megcsapkodta a fiúcska kezét:
- Ejnye, hát nem tudsz vigyázni? Most megint hajolgassak ezzel a rossz derekammal!...
És már neki is készülődött, hogy megkezdje az első mozdulatokat, amelyek a lehajolást bevezesék, amikor egy igen elegáns, bundás ur odaugrott és felemelte a selyempapírt és kedvesen mosolyogva odanyujtotta az asszonynak. Dühösen és szégyenkezve kapott utána az asszony és leírhatatlan tekintet kíséretében, leírhatatlan hangon ripakodott az udvarias úrra:
- Csináljon bolondot az úr az öreganyjából!..
És már földhöz is vágta a selyempapírt s megtette az előmunkálatokat, hogy kis kölykének a játékát a földről felemelje.
