Azt hinné az ember, hogy az iskolánkívüli népnevelés igen-igen fontos pontja közoktatásügyünknek. Különösen áll ez a falusi népkönyvtárakra, mint az egyik legfontosabb nevelőeszközre a falu felé. És mit látunk? 1927 óta állnak hivatalosan népkönyvtárak. Könyvjegyzékük két pirinyó füzetke: össze-vissza negyven oldal az egész. A magyar irodalom jópárszáz évéből, - sőt a külföldiből is - mindössze ennyi ütötte meg a mértéket.
Most az a kérdés: ha már mennyiség szempontjából ilyen szigorúan ítélték elevenekké és holtakká a könyveket (legalább a nép részére), vajjon minőség szempontjából tényleg a szine-javát fölözték-e le? Milyen szempontok szerint csoportosították a falu számára méltónak tartott műveket.
A katalógus gerincét A Magyar Népművelés Könyvei című sorozat alkotja (Közjogi alapismeretek, Egészségi ismeretek, Magyar költői anthologia stb.). Ilyen széles felületű népszerűsítő művekre igazán égető szükség van: csak akkor hökken meg az ember, ha e művek árait is megnézi. 5 P-től 10 P-ig terjedő árak! Nem lehetett volna ezt olcsóbban megcsinálni?
Az általános és következetes főszempont az erkölcsösség alapján való rostálás. Ez a vasszigor az iskolai könyvtáraknál elfogadható de miért a faluval szemben? Ez a hibásan értelmezett puritanizmus okozza az egészségügyi és szexuálpedagógiai rész szegényességét. (Foerster-Schütz: A nemi élet etikája, A szülők hibái a nevelésben, Imre S.: A családi nevelés főkérdései). Az egész egészségügyi részen (kisebb, kevésbé jelentékeny részletmunkák) látszik, hogy semmi egységesség, semmi céltudatosság nem volt az összeállításban.
Pedig ez a kérdés, a szociálhigiénia kérdése, végtelen fontosságú! Ennek a kiépítése természetes sarkpontot talál a könyvtárakban; ezekre támaszkodva lehet csak széleskörű és eredményes népegészségügyi fölvilágosítást létrehozni. Ezt a problémát nem elég csak orvosilag megközelíteni: éppolyan fontos a szociológiai megoldás keresése is. A népegészségügy kérdése inkább társadalmi, mint orvosi probléma. De ezen az úton csak jól kiépített könyvtárakon át lehet haladni. Ez a könyvjegyzék egyik főhiánya; ennek a pótlása a legégetőbb szükség.
A másik fontos kérdés a közgazdaságtan ügye. Ma mindenkinek szüksége van bizonyos közgazdasági tudásra; legelső sorban a termelő népnek. Nemcsak az ő érdekük, hanem az egész nemzetgazdaság érdeke, hogy fölvilágosult és általános szempontból is képzett paraszttársadalmunk legyen. A katalógusban az általános gazdasági részt Geöcze: Közgazdaságtan és társadalomtan, Kádár-Maróthy: A polgári élet stb. képviselik (kiváncsi vagyok, idekerült volna vajjon Weis István könyve, A mai magyar társadalom, ha nem lenne minisztériumi ember...).
Ez majdnem semmi! Ha nincs megfelelő mű, írassanak! Erre kellene fölhasználni a népművelés-sorozatot, ezeket a kérdéseket kellene fokozott mértékben fölkarolni (amilyen mértékben eddig elhanyagolták). Elhisszük, hogy Széchenyi beszédei is lényegesek a nép számára (M. népművelés kvei. - Ára 7.- P.), de pillanatnyilag fontosabb volna akár egy szociálhigiéniai, akár egy közgazdaságtani mű.
A művészeti részt illetőleg szükségképpen a zenére esnék a hangsúly. Itt főleg zenei anyagban van hiány; egy-két jelentéktelen nótáskönyv - semmi a Bartók-Kodály gyüjtésből. Pedig már vége lehetne az álnépdalkultusznak (ezeket a népre is rátukmálják, mint sajátját); ismertessék meg velük a saját zenéjük értékét. Miért nem szűnik már meg a hivatalos közöny a magyar népi zenével szemben?
A szépirodalomnak tizenhét oldal jut a negyvenből: nem is a fele. Az összeállítás csúcspontja Gárdonyi. Azontúl csak szórványokban található a Ťmodern irodalomť. De a régebbi sincs tökéletesen összeállítva. Miért kellett pl. Jókai kiválogatott munkái közé besorozni olyan gyönge műveit is mint a Gazdag szegények, Névtelen vár (hacsak nem azért, mert ezekből volt a legnagyobb maradék az érdekelt kiadónál. Amellett a Névtelen vár ára 12 P.). Jobb művei közül pedig mért hiányzik a Rab Ráby, Egy az Isten?
Móricz Zsigmond könyvei közül csak három kapott polgárjogot (Csitt-csatt, Pillangó, Légy jó mindhalálig). Kosztolányitól semmi sincs, ellenben a neve mégis bekerült A vérző Magyarország révén, amit ugyan csak szerkesztett, viszont Lőrinczy György tíz kötettel szerepel.
Ha kiemeljük is ezeket, nem felejthetjük, hogy ez a katalógus nem lezárt mű. Folytatásra vár; emellett átszervezésre is, újabb szempontokra, több gondosságra. Meg kell gondolni a katalógus szerkesztőinek, hogy itt egy eléggé elhanyagolt és óriási fontosságú kérdés sürgetős, de lelkiismeretes megoldása szükséges.
A másik fontos kérdés az iskolai könyvtárak ügye. Ezt hosszabb idő óta több gondossággal állították össze. Egyik főszempont az ú. n. hazafias nevelés. De ezt ők úgy értelmezik: militarista nevelés. Mindenütt ezt domborítják ki, evvel szaturálják az iskolás ifjúságot. Meddig fog még ez tartani? Nem látják be, hogy ez nem lehet, nem szabad, hogy pedagógiai szempont legyen? Ki kell cserélni ezt a hamis és gonosz katonai ideált egy kultúrideával.
Kultúrára van szükségünk nem hadiállapotra. A magyar irodalom elég anyagot ad ennek a kultúrideálnak a megvalósítására. Hamis és céljavesztett nevelés az, amelyik ennyire eltévelyedik a kultúrális irányvonaltól. Igaz, hogy ehhez az egész ideológiai rendszert ki kell cserélni és egészségesebbel újraplántálni. De erre szükség van, ma inkább, mint valaha.
