Elboruló érzelmekkel tekint az európai emberiség az év elé, amely e hét végén az idő méhéből kiemelkedik. A régi friss bizalomnak, amellyel a beköszöntő új évet fogadni szoktuk, vége! A remény helyét szorongó félelem fogja el, s még azok is, akiket a válság csontos keze még nem sodort az állás-, munka és keresetnélküliek desperált hadseregébe, remegve tekintenek a jövő esztendő elébe.

A harmincéves háboruk óta nem gyűlt fel annyi keserűség, kétségbeesés és kiábrándulás az európai kontinensen, mint abban a három évben, amely a Wall Street légvárainak hirtelen összeomlása óta eltelt és a genfi véres kirobbanás megmutatta, hogy a modern fegyverek nyujtotta védelem nélkül még a legerősebben megalapozott, legtökéletesebb, kiegyenlített, legdemokratikusabb európai országok is példátlan megrázkódtatásoknak volnának kitéve.

De éppen ez a technikai tökély, a tudásnak ez a fölénye adja meg a jogot arra, hogy a reményt ne adjuk föl és bátran nézzünk a közelgő sorsdöntő események elébe. Az emberiség még legnagyobb válságaiban sem esik a fejlődésben vissza, a haladás nem áll meg, az evolúció halad tovább.

Az 1933-as évben, amely mához egy hétre kezdődik, feltétlenül kiderül, vajjon ez a mai válság lényegében azonos-e a régi válságokkal, csak mélyrehatóbb, egyetemesebb és hevesebb, vagy ami valószínűbb, egészen más, strukturális természetű s automatikusan, magától nem oldható meg.

Ha a második eset következik be, akkor a pepecselésnek, a fecsegésnek, a tüneti kezelésnek nincs többé semmi haszna, s a világ vezető nemzeteinek, elsősorban az európai nagyhatalmaknak, Japánnak és az Egyesült Államoknak döntő, komoly, univerzális reformokra kell elszánniok magukat. Ez nemcsak e sorok szerény írójának, hanem vagy közgazdászoknak, mint Keynesnek és filozófusoknak, mint Valérynak a véleménye.

Nem önszántukból, nem józan belátásból, nem emberszeretetből, hanem az események, a dolgok kényszerítő erejénél fogva következik be a nemzetközi gazdasági élet, az államközi árucsere s az egyetemes munkamegosztás nagy reformja. A nagy politikában érzelmek és eszmék alárendelt szerepet játszanak! Döntő az erő, s az erőknek ez a kényszerítő eredője söpörte el a reparációk fikcióját, ez fogja elsöpörni a háborús adósságokat s ugyanez az erő préseli ki a válság megoldását is.

Minden különálló, elszigetelt, magános és a nemzetközi kapcsolatokat gyengítő, vagy elszakító intézkedés eddig egyetlen államnak se használt, csak ártott. Az Egyesült Államok 12 év alatt hárommilliárd dollárt költöttek az amerikai hajózás fejlesztésére s az angol hajózás visszaszorítására. Eredmény: az amerikai hajók üresen járnak s Anglia nem tudja fizetni Amerikának járó adósságait.

Franciaország trezorjaiba gyüjtötte a világ aranykészletének egy nagy részét. Eredmény: óriási deficit s a francia kivitel megroppanása. Németország, Ausztria és Csehország kizárták a magyar mezőgazdasági termékeinket. Eredmény: a munkanélküliek számának megsokszorozódása és az államháztartások rettenetes hiánya.

Minek folytassuk?
A jövő év ennek a bestiális vak politikának a csődjét jelenti, s jelenti egyúttal a józan és okos, tudományos gazdaságpolitika felvirradását, amely nem lehet más, mint friss, fiatal és a nemzetközi szolidaritás gondolatán felépült politika.