A másik ügyes formája a varázslatnak: Rézből készítenek üres tűzbálványt, a bálványt megtöltötték kátránnyal, a gyújtószerkezetet működésbe hozták és a bálvány tüzet okádott. Ugyanezt megcsinálják vízzel és vízgőzzel is.
Egy Suorid nevű pap még csodálatosabb mutatványt talált ki. Ismeretlen anyagból roppant varázstükröket csiszolt melyeket bonyolult sorozatban állított egymással szembe és egymás fölé. A tükörben bárki láthatta a föld összes vidékeit, elhalt rokonai is megjelentek előtte, a sivatagot és az utazókat is lehetet látni, akik Egyiptom felé mennek.
Ezekben a tükrökben sincs semmi természetfölötti. Mondanunk sem kell, hogy nem a földgömbünk vidékeit vetítette a jámbor hívők szeme elé, hanem előre megkonstruált „díszletek” százai és százai különböző ismeretlen földeket mutattak be és a tükör egy csavarodására változott a miniatűr kép, melyet egyébként a másik teremből tükröztek.
A másik teremben egyidejűleg különbözőképpen öltözött papok mozogtak s ha a tükrök kezelője akarta, ennek a képét is elővetíthette. Nem a föld egy lakatlan tájáról hozott tehát hírt ez a tükör, hanem egyszerűen a másik szobából beállított jeleneteket lekicsinyítve. Egyébként ezt a csodát ma is, nálunk is bemutatják a „tanagrák”.
Az ókor egyik legnagyobb csodatétele Archimedes nevéhez fűződik. Syracusa kikötőjét szorongatta a római hajóhad s a megrémült lakosság már leszámolt életével, Archimedes, a nagy tudós azonban már régebben foglalkozott a napsugarat összegyűjtő homorú gyújtótükrök kérdésével. Most a kikötő egyik magas helyén felállította gyújtótükreit. Szerencséje volt, mert a nap izzón sütött.
Archimedes gyújtótükreit ráállította a diadalmas római gályákra. A gályákon az ókor gyújtóbombái számára városostromlásra szánt kátrány és szurok volt felhalmozva. A gyújtótükör az izzó napsugarat összegyűjtve, a kátrányra vetítette.
Pár perc alatt három gálya gyúlt lángra, a tűz egyre terjedt, a diadalmas flotta nagy része a tűz martaléka lett, a többi gálya pedig megrettenve elmenekült a rejtélyes ókori sugárágyú elől. Így kergetett el egyetlen jámbor tudós egész hajóhadat pár, ártatlannak látszó, lemosolygott tükör segítségével. Ez az ókor titokzatos sugárágyújának története.
Az ókor egy másik csodás varázslata, mely sokáig óriási fejtörést okozott az egyiptomi ásatásokkal foglalkozó tudósoknak: igaz-e, hogy az egyiptomiak feltalálták az örökégő lámpát? Az ásatásban résztvett munkások százai esküvel erősítették azt a tényt, hogy amint a sírt kinyitották, annak kőpadlóján egy lámpa pislákolt.
Amint azonban közeledtek a lámpához és hozzáértek, porrá omlott szét. Nyilván az örökégő lámpáról van szó – ez volt a feltevés, mert hiszen a sír többezer éve be volt falazva s így a lámpát többezer évvel ezelőtt gyújtották meg s azóta ég. Valami rejtélyes anyagból lehet azonban, hogy emberi kéz érintésére porrá omlik szét.
Nos, ennek a rejtélyes örökégő lámpának is egyszerű a természetes magyarázata. Az ezer évek óta elzárt sírokban korhadó, szerves anyagok voltak s a sír felbontásakor a levegő és fény behatására az évezredes korhadás következtében a foszforeszkálás ritka tüneménye állt elő.
A foszforeszkálás: lassú égés s ennek tulajdonítható, hogy a sír felbontásakor örökké égő, azaz foszforeszkáló lámpásokat találtak, a külső levegő oxigénjének behatolásakor azonban a teljesen elkorhadt anyagok pillanatok alatt hamuvá roskadtak össze, ez a magyarázata annak, hogy senki sem tudott ilyen örökégőt birtokába kaparintani.
