A Földünk légkörébe különböző sebességgel érkező meteoritek sebessége a légköri súrlódás folytán erősen csökken s eredeti sebességüktől függőleg különböző légköri magasságban, 4-46 km-re Földünk felszínétől, veszítik el saját energiájukat s innen mint szabadon eső testek zuhannak alá.
A világűr dermesztő fagyából érkező meteoritek az óriási sebesség okozta súrlódás folytán felületükön erősen felmelegszenek, izzásba jönnek s rajtuk néhány milliméteres olvadási kéreg keletkezik. Míg az esti órákban vagy éjjel a meteorit izzását, nappal a meteoritek után húzódó finom füstöt vagy felhőcskét figyelhetjük meg, mely részben tényleg az elégett anyag szolgáltatta füst, részben a meteoritról rendkívül finom por alakjában leválott részecskék tömege.
A rendkívüli sebességgel kiszorított és a meteorit után ismét összecsapódó levegő adja a minden meteorit hullásnál megfigyelt hangtüneményt, melyet, ha a meteorit szétrobban, erősdurranás, esetleng durranások kísérnek. A robbanás oka minden valószínűság szerint az izzó kéreg és a jéghideg mag közötti rendkívüli hőmérséklet különbségokozta óriási feszültség.
Lévén a meteorvasak szívóssága jóvalta nagyobb, mint a meteorköveké, az előbbiek rendesen nem robbannak szét, hanem egy tömegben zuhannak alá, míg az utóbbiak szétrobbanva részben megsemmisülnek, részben több, néha óriási számú, kisebb-nagyobb darab alakjában hullanak alá.
Érthető ebből kifolyólag, hogy meteorvasak jóval kisebb számban, de nagyobb sulyú darabokban, míg meteorkövek igen nagy számban, de lényegesen kisebb sulyú darabokban ismertek. Míg meteorvasak között 33.100 kg.-ot nyomó példányt is ismerünk s a mázsás sulyúak nem is mennek ritkaságszámba, addig a meteorkövek közül az eddig ismert legnagyobb darab (a knyahinyai) mindössze 293 kg sulyú.
Az említett, több mint 33 tonnás, a grönlandi Cape York mellett hullot meteorvason kívül egész sorát ismerjük a tonnánál nehezebb meteorvasaknak, így a bacubiritói (Mexikó) 27.500 kg-ot, a chupaderrosi (Mexikó) két vas 15.000 és 10.000 kg-ot, a willamettei 14.110 kg-ot, az el moritoi 10.000 kg-ot nyom, hogy a legtekintélyesebbeket említsem. (1. kép)
A meteorkövek ezzel szemben csak ritkán haladják meg az 50 kg-ot, az egy kilogramm körüliek már gyakoriabbak, de túlnyomó részük 100 gr és ezen aluli súlyú. Hogy egyetlen esésnél milyen számot érhetnek el a meteorkövek, erre csak néhány példát említek; Pultuskban (Lengyelország) 1868 január 10-én egész kőzápor zudult alá, a lehullott kövek számát 100 000-re becsülték.
A már említett L'Aigle mellett körülbelül 3000 kő hullott, míg a kolozsmegyei Mócs vidékén 1882 február 3-án leesett kövek száma az ezret jóval meghaladja.