Az ember vakbele a vastagbél kezdetének lefelé irányuló széles, vak kitüremkedése, hossza 7 cm. Szabad vak végén lóg a féregnyulvány (processus v. appendix vermiformis), mely egyes szerzők szerint csak az ember vakbelének jellemző sajátsága (Schmaltz) mások szerint az embereken kívül csak az antropoid majomnak és – különös módon – egy erszényes állatnak, a vombatnak (Phascolomys) van féregnyulványa (Lenhossék)
Ezeken kívül azonban, mint arról később bővebben lesz szó, a nyúlfélék vakbelén is megkülönböztethető a féregnyulvány. A foregnyulány jelentőségéről eltérők a nézetek. Többnyire a vakbél végső részének a növekedésében való visszamaradásából származtatják. Béltartalmat alig foglal magában, hanem inkább nyálkát.
Elzáródása az aggkor vagy megelőző gyulladás következménye. Nyálkahártyájában elszórtan Lieberkühn-féle mirigyek, a nyálkahártya alatti kötőszövetben ellenben rendkívül sok nyirokszövet található, mely a mandolákhoz hasonló szerkezetűvé és működésűvé teszi.
Az ember vakbelének féregnyulványa átlag 7 cm hosszú és 7 mm vastag, ceruzavastagságú, elejétől végig egyenlő átmérőjű, hengeres, sima felületű (1. a 2. képen b). Az embryoban a vakbél fejlődésekor eleinte végig egyforma vastagságú, később a szabad vége visszamarad fejlődésében.
Ez a része, a későbbi féregnyulvány, kezdetben nem határolódik el élesen, hanem csak a későbbi korban. Előbb tölcsérszerű az átmenet a vakbél és a féregnyulvány között, ilyen az újszülöttben. Később a féregnyulványt tövében barázda határolja el a vakbél többi részétől. A barázda befelé félholdalakú redő, a Gerlach-féle billentyű alakjában huzódik.
Az ember féregnyulványa hajlamos kóros, gyulladásos elváltozásokra, a vakbélgyulladás többnyire a féregnyulványra szorítkozik (appendicitis). A férognyulvány kiirtása, eltávolítása nem jár káros következményekkel, ami arra utal, hogy a féregnyulvány nem nélkülözhetlen szerv. De ha nem is nélkülözhetlen, mégis felvehető, hogy nem működésnélküli szerv a féregnyulvány.
Szerkezete arra utal, hogy a mandolákhoz és a bélcső többi nyirok-szövetéhez (Peyer-plaquesok) hasonlóan működik fertőzések esetén, mint védőberendezés. Az a kevés béltartalom, ami a féregnyulványba jut, többnyire sokáig marad benne, kiürítése néha öt napig is várat magára, hiányos kiürülése is hajlamosít gyulladására.
Elzáródása idősebbekben gyakori.Aschoff szerint az emberek közül az élet ötödik évtizedében már csak 20 százaléknak van ép féregnyulványa, a többin a gyulladás friss vagy régi nyomai láthatok. A gyulladást idegen testek, halszálka, serte, zománcrészletek, szentjánoskenyérmag, stb. beékelődése, bélférgek (Oxyuris vermicularis, Trichocephalus dispar) bélsárrögök (kövek) válthatják ki, melyek nyomása pangásos elváltozásokat és másodlagosan gyulladást okoz. A féregnyulvány baktériumflórája alig különbözik a bél normális baktériumflórájától.
Egyesek elválasztó szervet látnak a féregnyulványban és felveszik, hogy fermentumokat, erjesztőket termel. Mások belső elválasztása szervnek is tekintették, melynek hormonja a bél mozgását élénkíteni hivatott. Ezek azonban puszta feltevések, melyeket sem kísérleti, sem szövettani vizsgálati adatok nem támogatnak.
Valószerűbb, hogy a féregnyulványban levő nyálka egyes baktériumok (Bacterium coli) fejlődésére alkalmas, úgy, mint más emlősök vakbele is egyes baktériumoknak kedvező talajt nyujt.