A magyar közlekedési vállalatok szempontjából ilyenkor a legfontosabb és legaktuálisabb az a probléma, hogy a várható termés révén milyen mennyiségeknek a szállítására nyílik kilátás. A vasuti és hajózási vállalatokra egzisztenciális fontosságú tehát, hogy milyen lesz a termés.
A búzatermésnek a rozsdakárok következtében történt katasztrofális visszaesését a jelek szerint ellensúlyozza a rozsnak és a kapásnövényeknek várható kitünő hozama. A búzakiviteli engedélyeknek a bevezetése mindenesetre igen nagy meglepetést keltett az érdekeltek között.
Ez a tény önmagában bénitóan hat a forgalomra és ezt még jobban kimélyiti az az újabb földmívelésügyi minisztériumi rendelkezés, amely egyelőre megtiltotta az Országos Mezőgazdasági Kiviteli Intézetnek, hogy akár egy deka búzára is újabb kiviteli engedélyt adjon. A minisztérium természetesen a belső fogyasztás érdekében szánta el magát erre az újabb keletű intézkedésre. De akárhogy van a dolog, tény, hogy a vasuti és hajózási vállalatok sínylik meg az exportnak a feltartását.
Az exportproblémák ezzel nem tekinthetők teljesen elintézettnek.
Milyen kilátás nyílik ezen e téren? – kérdeztük közgazdasági életünk egyik vezető egyéniségétől, aki nemrégiben egy nagy külföldi kongresszuson képviselte Magyarországot. Ő mondotta el munkatársunknak az alábbiakat:
– Magyarországnak nincsen oka arra, hogy sötétebben lássa a jövőt, mint ahogyan azt külföldön megitélik. Az a körülmény, hogy a Nemzetközi Mezőgazdasági Bizottság a két év mulva Budapesten tartandó világkongresszus tárgyául a mezőgazdasági válságot jelölte ki, első pillanatban talán a helyzet nagyon pesszimista megitélésének tünik. Alaposabb megfontolás után azonban mégis reménytkeltő azoknak az előkelő külföldi tényezőknek a véleménye, akikkel alkalmam volt érintkezni és akik kivétel nélkül azt vallották, hogy a most következő 3-4 esztendő a mezőgazdaság lassú, de biztos felemelkedésének jegyében pereg majd le.
A bajok azonban sokkal mélyebbrehatók, a nehézségek sokkal kuszáltabbak, semhogy rövid egy esztendő alatt ki lehetne lábolni ezekből. Mindenesetre érdekes, hogy a mezőgazdaság alapvető problémáinak orvoslását a világ különböző szakemberei legfőképpen az általános kontingentális rendszer megvalósításában látják. A lausannei kongresszus kiáltványt intézett az októberben összeülő genfi kongresszushoz és abban főkövetelésként állitja oda az exportáló országok között kötendő megegyezést a gabona exportkontingens érdekében.
Ugyanilyen eszményt tart sürgősnek ez a kongresszus a fa behozatala kontingentálása céljából, továbbá a bortelelés kontingentálására. Magyarországot ez felette érdekli, hiszen 50 millió pengő nemzeti vagyon fekszik abban a borban, amely eladatlanul hever a pincékben.
Végül ilyen értelemben akarják kisürgetni a cukorra vonatkozó nemzetközi egyezményeket. Nem állitom, hogy ezek a javaslatok megvalósulásuk esetén csodaszerként hatnak majd a magyar mezőgazdaságra, de meggyőződésem, hogy javulást jelent már az érdekükben történt közös összefogás is.
– A magyar mezőgazdaságot illetőleg annyit mondhatok, hogy nem csodálkoznék, ha ősszel 18-20 pengős búzaárakkal találnók szemközt magunkat. Látunk szimptómákat, amelyek nagyon közel hozzák ennek a lehetőségét.
– Mezőgazdaságunk életképességét pedig mi sem bizonyitja jobban, mint az, hogy még ma is a mezőgazdasági ingatlanok 60 %-a tehermentes és 50.000 fő az eladósodott gazdák száma. A helyzetet tehát nem szabad túlságos sötétnek látni. Jellemző, hogy külföldön, például Svájcban, ahol a pengő rendes árfolyama a 80 pont felett volt, körülbelül egy évvel ezelőtt 63 pont volt a pengő kurzusa, de akárhol kérte az ember, azt a sztereotip választ kapja: nem tartjuk. Ma a pengő állandó emelkedése után 79 ponthoz jutott el. A laikus közönségnek természetesen fogalma sem lehet arról, mi mindent kell küzdenie egy országnak, amig a külföldön ennyire elismerik a valutáját. Svájcban ma már mindenütt érdemes tartaniok a bankoknak a pengőt és szívesen tartják is.
– Más irányban is kilátás van a javulásra.
Elismerem: régóta hajtogatják, hogy az elzárkózás politikája nem tarthatja magát örökké, de végre is a környező államok, közelebbiek épúgy, mint a távolabbiak megelégelik azokat a súlyos áldozatokat, amelyeket a mezőgazdaságuk fejlesztése érdekében hoztak. Svájcban igen érdekes a helyzet.
Laur professzor, az agrárpárt vezére tulajdonképpen a legkisebb párttal rendelkezik, az egész svájci parlamentben mindössze 15 képviselője van, de ahogy mondani szokás: ők az inga nyelve. Az egyik svájci kiküldött úr hangoztatta előttem arra a kérdésemre, hogy miért nem engedik be a magyar állatot és a magyar búzát: ne higgye, hogy sokáig tűrjük ezt a diktatúrát, amit ebből a szempontból a svájci agráriusok kifejtenek. Nálunk olyan elképesztő a drágaság, idegenforgalmunk annyira szenved ettől, hogy nem adunk pár hónapot és a lakosság érdekében meg kell nyitni a sorompókat az önök kitünő állatai és gabonái előtt…
