A borzalmak szinhelyén - Biatorbágy

Rohan velünk az autó a hajnali szürkületben. Előttünk, mögöttünk autók, motorkerékpárok rohannak, biciklisták légiói, akik, mint a csirkék, ugy nyüzsögnek a vijjogó, tülkölő, dübörgő autóáradatban. Mentőautók és közönséges teherszállító automobilok jönnek Torbágy felől. Katonai gépkocsik és rendőri autók, bizottságokkal és magasrangu állami és rendőri tisztviselőkkel utánunk. Utolérünk egy század lovasrendőrt, amint vágtatnak Torbágy felé. Néhány perc és bekanyarodunk egy dombon:
előttünk áll a halálviadukt. A 40-50 méter mély szakadékban pozdorjává törve fekszenek a vagonok, ezernyi tömeg feketéllik a töltésen a vagonok roncsaitól keresztben elzárt uttesten s a töltésdombok oldalain.

Katonaság, csendőrség, tűzoltóság dolgozik, vezényszavak röppennek a levegőben, - már meg is állunk s ki a kocsiból. Szörnyű látvány! A viadukt alatt egyetlen tömkelegben hat-hét személykocsi, a mozdonyé és a szerkocsi apró szilánkokra törve. Egy hálókocsi romjai előtt állok. Mintha egy papendekli skatulyára egy halom követ ejtettek volna: a vagon két fala a szó szoros értelmében egymásra ragadt és ebből a kocsiból mennyei véletlen folytán egyetlen ember mégis megmenekült, egy MÁV főintéző, a többiek mind meghaltak, nagyobbrészt még ott fekszenek összelapítva a luxuskocsi fényes, színes mahagóni koporsójában.

Utászok kezdik ásni a földbefuródott vagon alatt a földet. Az egyik katona egy fekete szalmakalapot lobogtat a kezében, dobja a levegőbe keresztül hátra.
- Itt egy kalap, hátha majd meg tudják róla, hogy kié volt. A hálókocsira kerekeivel égnek álló egy másik vagon roncsa borul. Előbb ezt kell eltávolítani, hogy a hálókocsihoz hozzá lehessen férni. Már feszülnek a kötelek a levegőben, két század utász és három-négyszáz falusi ember fogódzkodik a kötelekbe, az utásztiszt fölemeli a karját és ütemesen vezényli: Huzd meg! A legénység ismétli a vezényszót s a két szótagból álló parancs második szavára zengve feszülnek meg a kötelek.

A vagonroncs a levegőbe emelkedik és füstölve és mennydörögve robajlik le a mélységbe.

Már csákányosok lepik el a hálókocsi tetemét, amely, mint egy fölboncolt szörny, fekszik előttünk föltépett lószőrmátrácbelivel, elegáns berendezésnek sárgaréz ereivel a lepedők, a takarók s a zöld bársony tapétaburkolat szörnyű színes rongyaiban.

– Nézze, szerkesztő úr, ott egy halott! – mutatja valaki. Odanézek. Az egymásra tapadó két hálókocsi fal közül tényleg egy barna fürtös fej látszik ki csupán, azt igyekeznek kiszabadítani ágyastól együtt.
Jean Renard belga mérnök, a papírjaiból kiderült, hogy a feleségével együtt utazik, a felesége még nincs sehol, nem is találják. Igy fekszik előttem fölpuffadva, megdermedve, a halál irtózatos ölelésébe ájulva.

A másik oldalon egy kisfiút hoznak, nyolc-tíz éves lehet. A homlokán a két szeme között ökölnyi lyuk s homlokára rászáradva az agyveleje, a teste megmerevedett, karjai összegémberedve, lábai tele vérrel.

Tovább. Wappel Antal MÁV segédtiszt elmondja, hogy a robbanásra, amely oly erős volt, hogy lefordult az ágyáról, fölébredt és az ablakhoz rohant - Azt hitte, hogy szerencsétlenség történt.

- Az éj sötétjében láttam, amint a kivilágitott kocsik egyik a másik után zuhannak le a hídról. Hirtelen azt hittem, hogy elvesztettem az eszemet. Odaordítottam a feleségemnek, hogy hullanak le a kocsik a szakadékba. ,,Meg vagy őrülve?” – kérdezte a feleségem. Percegik nem akartuk elhinni, amit láttunk. Magamra kaptam valamit és rohantam.

Egymásután két ujabb női halottat hoznak. Az egyik 16-17 éves leány, a másik egy elegáns pizsamás nő. A hordágy után egy utász utánadob egy csipkés rózsaszínű selyemkombinét. A kombiné mint egy pillangó, ugy röpdös egy másodpercig a levegőben. - Ez is odatartozik, kiáltja az utász a mentők után.

Vadonatuj sárga aktatáska , gyönyörű nagy női utazóretikül kerül ki a csákányok alól egyik a másik után. Hivatalos és magánautók, elegáns kétüléses kocsik, estélyiruhás hölgyekkel és urakkal, amúgy kialvatlanul, ahogy a hír hallatára nekirobogtak a torbágyi országutaknak, szinte mintegy parádét, látványosságot nézni.

Valaki Pálffy Dan József gróf csodálatos megmeneküléséről beszél. A gróf a legutolsó személykocsiban ajtón keresztül ledobta a 40 méteres szakadékba. Semmi baja sem történt. Pálffy gróf, amikor föltápászkodott, ez mondta:
- A háborúban pilóta voltam, zuhantam is nem egyszer, de ekkorát még röpülőgéppel sem!

A hivatalos személyiségek összegezik a merénylet valószínű lefolyását. Megérkezik Hetényi főkapitányhelyettes, Egy perc alatt körülötte van mindenki, akinek a nyomozáshoz köze van. Pattogva, géppuskatüzelészerűen teszi föl egyik kérdést a másik után: Hány órakor történt a merénylet? Mikor ment el a merénylet előtt a legutolsó vonat? Melyik volt ez a vonat? Ki találta meg a pokolgép roncsait? Ki az, aki a levelet megtalálta, azonnal hozzák őket! Gyerünk a merénylet pontos színhelyére! S már huzzák is ki két bot segítségével a 40 méteres meredek töltésen fölfelé Hetényit, akit odavezetnek a vagon alá, amely alatt a pokolgép részeit megtalálták. Két villanytelep fekszik a föltépett sínek mellett, fölírásuk a következő:
King Batterie G. O. G. H. Light, Long Lasting Use. A másik kép: Marka Fabriena, Wirlob Fabr. W. Kraju.

Az egyik tehát angol, a másik cseh gyártmány. Az elemekhez hosszú zsinór van erősítve, a zsinór végén sárga, két centiméterész, olyan, amilyent az ácsok használnak, a centiméterrészek után pedig egy vulkánfiberkoffernek egy darabja, eben volt a pokolgép. Jelentik, hogy nem tudják megállapítani, hogy ekrazittal robbantották-e föl a vonatot vagy puskaporral ?

Állítólag másfélkiló puskaporral röpítették föl az egész vonatot. Bebujok a vagonok alá és mutatom a zöldre festődött köveket, ami tipikusan ekrazitra mutat.
- Na és orosz csekarobbantóayag, fulmikoton nem lehet ? - kérdi Hetényi. Liheg , lehajol, megnéz minden kődarabot.

Hozzák a vasúti tisztviselőt, aki a levelet megtalálta. Král Ferencnek hívják, fiatal fiu, 23 éves, vasúti üzletgyakornok. Katonásan elmondja ,hogy a levelet mintegy
40 méterre találta a robbanás színhelyétől egy kábelerősítő kőlapon

A levél szövege a következő:

,,Munkások, nincs jogotok, hát mi majd kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk a mi társaink mindenütt otthon vannak. Mindent a kapitalisták fizetnek meg! Ne féljetek, a benzin nem fogy el!

A fordító.

A levél ott feküdt s két kőnehezékkel volt biztosítva az ellen, hogy a szél el ne fujja. Kezembe kerül egy pillanatra a barna selyempapirbélelésű boriték, amelyre rossz helyesírással és primitív kaligrafiával van írva a szöveg. Mintha még sorvezetőt is használtak volna írás közben.

A kihallgatást már be is fejezik, két utász ordítja egy telefonpózna tetejéről Hetényi nevét. A vezetékbe belekapcsolt kis telefonon összeköttetést teremtettek Pesttel, a vizsgálóbíró van a telefonnál.

 Filmoperatőrök, bámészkodók, publikum... Közben egyre hordják a halottakat.