A feliratok általában az iszonyát hangján beszélnek a krokodilusról, mint a gonosz szellemek megtestesítőjéről. Szent helyeken nem is merték kiejteni, vagy leírni a krokodilus szót, s csak körülírva, burkoltan céloztak reá. Ilyképen: ,,mely a vízben található”.

Az egyiptomiak megfigyelése szerint „a krokodilusnak nincs nyelve és fájdalmában hangosan szokott felordítani”. Falánk természete után VI. Ramszesz sírjában az emberi bűnök jelképes ábrázolásain a „falánkságot” egy Krokodilus rajzával fejezték ki.

Az ú. n. Metternich-féle kőtáblán van egy krokodilust ábrázoló amulett, amelynek felirata az állatot „bűzös fejűnek” nevezi. A Halottak könyvének több fejezete a túlvilágon vándorló lélekre nézve ártalmas krokodilus-szörnyek legyőzéséről szól, „amelyek el akarják venni a megboldogultak varázserejét”.

„Varázsmondások egy anya és gyermeke részére” című berlini papírusz az „undor érzését” és általánosságban a „testi rosszullétet” a krokodilushoz hasonlítja, „mely kúszva, alattomosan a folyó közepén úszik”.

Az egyiptomiak felfogása szerint az olyan embert, akit véletlenül egy szent krokodilus pusztít el, az istenek részéről nagy szerencse érte és Herodotos említi, hogy ilyen halotthoz a papokon kívül senkinek, még közeli rokonnak sem volt szabad nyúlni „mintha az ilyen hulla összehasonlíthatatlanul különb volna egy közönséges holttestnél”. Viszont a törvényszabta büntetések közül a „krokodilusok közé való dobatás” volt a legszörnyűbb halálnem. Ezzel rendszerint csak a sírrablókat büntették.

Az Assiut egyiptomi város közelében, a maabdei sziklabarlangban talált krokodilusmúmiák megerősítik Herodotos és Strabó leírását a középegyiptomi krokodiluskultusz elterjedettségéről. A görög utazók szerint a thébai Chonsu-templom krokodilusainak füleibe a papok üveg- és aranyfüggőket raktak, lábaikat fémkarikákkal díszítették és egész életükön át gondosan és bőven táplálták őket az áldozatul hozott hússal és liszttel, kimúlásuk után pedig bebalzsamozták és külön e célra készített koporsók ha a tömettek el földi maradványaikat.

Strabo elbeszélése szerint, Arsinoe város papjai a Mörisz-tóban egy szent krokodilust tartottak, mely ápolóival szemben egészen szelíden viselkedett. Kenyérrel, hússal és borral etették, s ez élelmiszereket a fanatikus hívők hozták magukkal. „A mi házigazdánk” - írja szószerint Strabo - tekintélyes arsinoei polgár, süteményt, pörkölt húst és valami mézzel kevert italt vitt magával és így vezetett bennünket a tóhoz.

Az állat a parton feküdt. A papok odamentek hozzá, közülük kettő felnyitotta a torkát, a harmadik pedig beletömte előbb a süteményt, azután a pecsenyét, végül pedig az italt, mire az állat a vízbe szaladt és az utolsó partra úszott. Midőn még egy zarándok érkezett hasonló áldozati adományokkal, a papok elvették tőle, a tó körül futkostak, s midőn elérték a krokodilust, az ételeket szintén odaadták neki”.

Jól ismerték az egyiptomiak a krokodilusok legnagyobb ellenségét, az ichneumont, Herpestes ichneumon, melyet Herakleopoliszban tiszteltek. Az egyiptomiak azt hitték, hogy ez a különös természetű apró ragadozó emlős a parti cserjés sűrűjéből les a homokon sütkérező fenevadakra, s mikor ezek a nap tikkasztó hevében elalélva tátott szájjal alusznak, az ichneumon haláltmegvető bátorsággal lopódzkodik a mit sem sejtő állatok torkába. Szívüket szétroncsolja, vastag bőr páncélját átrágja és azután távozik a krokodilusok testéből.

Kuhdrszky Tihamér